S. Mahunka szerk.: Folia Entomologica Hungarica 48. (Budapest, 1987)

Adatok a Chilopselaphus fal I ax és a hazai faunára új Ch. balneariellus ssp. podolicus ismeretéhez (Lepidoptera: Gelechiidae) Data to the knowledge of Chilopselaphus fallax and Ch. balneariellus 86p. podolicus, latter new to the fauna of Hungary (Lepidoptora: Gelechiidae) 1984-ben a Pázmánd község {Fejér m.) határában levő Zsidó-hegy szilikát-sziklagyepes platóján egy Chilopselaphus-himet fogtam, melyet első látásra fallax Mann fajhoz tartozónak véltem. A lelet már csak azért is meglepőnek és örvendetesnek látszott, mert bizonyította volna, hogy e faj csaknem százötven évi lappangás után még mindig tagja a hazai faunának. E lepkét ugyanis először ANKER Rudolf gyűjtötte a Budai-hegyekben, majd a bécsi Josef MANN (1867) irta le és nevezte el. Az állat - tudomásom szerint - Európából azóta csak Franciaországból került elő (LERAUT, 1980), valamint a Kaspi-tő mellől és a Tien-San hegységből (CARADJA, 1920; REBEL, 1914) ismert. Az irodalomban ez után kutatva találtam rá TOLL (1942) cikkére, melyben a szerző beszámol arról, hogy az 1930-as években Podóliában (akkor Lengyelország, ma Szovjetunió) néhány Chllopsela- phus-példányt gyűjtött, melyeket először ő is fallax-nak vélt. Lepkéit a berlini múzeumban őrzött fallax-példánnyal összehasonlítva azonban megállapította, hogy előbbiek több bélyegben eltérnek a fal lax-tói . Le is irta uj fajként Ch. podolicus néven. (E lepkék közül egy példány a budapesti Természettudományi Múzeum lepkegyüjteményének palearktikus anyagában is megvan fallax néven besorolva.) Ráakadtam ezen kivül KASY (1962) cikkére is, melyben ujabb Chilopselaphus-példányok előkerüléséről számol be, mégpedig a Fertő-tó mellékéről (a Hanság nyugati, osztrák oldalán). A szerzőnek feltűnt, hogy e Fertő-tavi lepkék külső ismérveik alapján inkább a lengyelországi podolicus-hoz, sőt a Franciaországból leirt Ch. balneariellus-hoz hasonlítanak (Chrétien, 1907), mintsem a fallax-hoz. Ez utóbbi három faj tipuspéldanyain és a Fertő-tavi példányokon végzett összehasonlító genitália-vizsgálatok alapján KASY (loc.cit.) a következő eredményre jutott: a Fertő-tavi példányok azonosak a po- dolicus-szal, és a balneariellus-nak földrajzi alfajaként foghatók fel. Mindkettő viszont a fallax-tól faji szinten különbözik. (TOLL-nak feltehetően nem volt tudomása a balneariellus létezéséről). TOLL és KASY idézett cikkeinek olvastán lepkém faji hovatartozását illetően kételyeim támadtak. A lepkét a Természettudományi Múzeumban levő TOLL-féle példánnyal összehasonlítva és genitáliáját megvizsgálva végül is megállapítottam, hogy az nem a fallax Mann fajhoz tartozik, hanem a balneariellus ssp. podolicus Toll-al azonos. Lepkémnek és genitáliájának fényképeit KASY-nak is elküldtem Bécsbe, aki válaszlevelében fenti megállapításomat megerősítette. A két faj különben igen hasonlit egymáshoz; külső bélyegeikben a leglényegesebb különbség az, hogy a fallax (melynek rövid leírása és habltusképe a Fauna Hungáriáé XVI/A köt. 5/294. oldalán található) elülső szárnyán az erezettel párhuzamos világos csikók ezüstösen csillognak, a podolicus-nál viszont e csikók világosokker szinüek. A genitáliákban is jő elhatároló különbségek láthatók (lásd KASY idézett cikkéneK ábráit, melyeket PISKUNOV (1981) is átvett a szovjet faunamü határozókulcsainak Illusztrálására). A Chilopsela phus-faj ok különben hátsó szárnyuk Gelechida-metszése és rendkívül hosszú, előremeredő ajaktapogatójuk révén minden hasonló lepkétől azonnal elkülöníthetők, A podollai példányokat TOLL június 6-27 között gyűjtötte, KASY a Fertő-tavi állatokat szintén június 2 5-én fogta; saját példányom a Velencei-hegységből ugyancsak június 27-én repült fényre. (ANKER fallaxát májusban gyűjtötte.) A podollcus-nak sem tápnövényét, sem életmódját nem ismerjük. Eddigi három gyűjtőhelyéről csak him példányok kerültek elő; elképzelhető, hogy nőstényei csökevényes szárnyuak, mint a rokon Megacraspedus-fajok némelyikénél. Előfordulási helyei alapján - akár a fallax - sztyepprétekhez kötöttnek látszik. Figyelmet érdemlő tény, hogy e lepke - éppen ugy, mint a Fertő-tó mellékén - it, a Velenceihegységben is az ugyancsak igen lokális fellépésű Lignyoptera fumidaria Hübner araszolólepkévei együtt fordul elő. KASY (loc. cit.) ezért e lepke Fertő-tavi populációját jégkor utáni sztyep-reliktumnak tartja, és ez a hazai előfordulásra is valószinüsithető. Itt nem tudom elhallgatni azt a körülményt, hogy az osztrák oldalon levő Fertő-tavi előfordulás természetvédelmi területen fekszik, a Zsidó-hegyi lelőhelyről viszont jelenleg egyáltalán nem lehet állitani, hogy védve lenne. A lelőhelytől kb. 200 méterre levő "Pázmándi sziklák" ugyan néhány éve védett geológiai objektumok, de a hegy tetejét, mint élőhelyet a terjeszkedő telkesités, parkosítás és erdősítés, valamint a gépkocsival és gyalogosan érkező látogatótömeg mind taposással, mind szemeteléssel veszélyezteti.