S. Mahunka szerk.: Folia Entomologica Hungarica 46/1. (Budapest, 1985)
kideríteni, hogy a világirodalomban ki használta először a barázda értelemmel bíró, görög eredetű szót. És bár az azonos jelentésű fossa gyakrabban fordul elő a szaknyelvben, az aulix és igen változatos összetételei ugyancsak kedvelt fordulatok a kifejezések megalkotásában. Sajnos azonban a szó alkalmazása körül bajok tapasztalhatók. Ugyanis érthetetlen okból kifolyólag sokkal gyakoribbak a pontatlan átírások, mint a helyesek. Az aulix ugyanis csaknem kizárólag összetételekben és sajnos helytelen befűzéssel szerepel, mint pl. notauli , sternauli , verticauli , tehát ^ZL nélkül.Ebből aztán sok szerző feltehetőleg visszakövetkeztetett egy aulus alapképű szóra, ami nem létezik! így jöttek létre a notaulus , sternaulus , verticaulus , omaulus stb. összetételek. Erre a hibára már félévszázada Snodgrass (1935), majd az őt kompiláló Torre-Bueno (1937) is felhívta a figyelmet. Ennek ellenére a legújabb munkákban (pl. Bohart és Menke 1976, Gauld és Mitchell 1978) is széltébenhosszában jönnek létre az e tőből fakadó, helytelen végződésű uj összetételek. A második alcsoportba olyan szavak tartoznak, amelyek általában páros részeket jelölnek és hibaforrásuk is éppen ebből a tényből fakad. Ugyanis a nem magyar ajkú szerzők a páros szerveket értelemszerűen gyakran többes számban használják. Ezeket a többes számú alakokat aztán későbbi szerzők a kellő körültekintés hiányában egyes számú főnévként fogják fel és újólag többes számba teszik. így születhettek meg az auxiliae (e. sz. auxilium), elytrae (e. sz. elytron), pleurae (e. sz. pleuron) stb. szavak. A harmadik alcsoport szavai olyan összetételek, amelyek nem követik szigorúan az egybeíráskor követendő helyesírási szabályokat. Ilyenek pl. a coxopleuron, a helyes betűzés coxapleuron lenne, mivel coxa-ból és pleuronból tevődik össze az -o- kapcsolás itt teljesen helytelen, ugyanez áll a c oxoste rnum - r a is, vagy a jóhangzást figyelmen kívül hagyó epiandrium (helyesebb epandrium), a metaeupleuron (helyesebb a meteupleuron) stb. Talán önálló kis csoportként lehetne kezelni a melléknevek azon csoportját, amelyeket az irodalom főnévként használ. Ilyen például a basalis (=rágótő), ami eredetileg összetételben fordulhatott elő, talán a pars basalis , vagy a pars basalis mandibulae kifejezések egyikéből önállósult.Másik példa az ascoid (=érzőtömlő), ami eredetileg a görög ascos szóból származik de a Dipterairodalomban mindenhol csak ezzel a melléknévi változattal találkozunk. 6. Vegyes összetételű nevek E csoport neveit és kifejezéseit tréfásan öszvérnevekként is hívhatnánk, hiszen ezek legfőbb jellemzője az, hogy két különböző nyelvből származó részből, összetétel révén jöttek létre. Ezeknek a kifejezéseknek egyrésze sohasem hódított tért, jelenlétük legfeljebb egy-egy szűk kutatói témára, esetleg egyetlen szerzőre korlátozódik; ilyenek a clavusvarrat (=pásztavarrat), pleura-iv , penis-váz, pala-szegélyserte . Ugyanakkor például a surstylus a legyeknél egyértelműen és általánosan használt, tehát rögződött kifejezés. A fent elmondottakkal szemben a két szóból álló kifejezések már, érdekes módon, kevésbé hatnak idegennek, ám, használatukat ennek ellenére célszerű kerülni különösen akkor, ha világos, egyértelmű magyar megfelelője is létezik. Ezeknek a neveknek a nagy része a 4. pontban tárgyalt párhuzamos nevek alatt is felsorolhatok lehettek volna. Ezekből a kifejezésekből is összeszedtem egy csokorra valót: discoidalis mező (=korongmező), marginalis sörte (=szegélysörte), marginalis tér (=szegélytér), maxillaris tőr (=állkapocstőr), coxopleuralis lemez (=csípőelőlemez), paranotalis lemez (=mellékhátlemez), sternopleuralis varrat (=középmellvarrat), tiridialis sejt (=foltsejt). E rövid áttekintésnek nem az a célja, hogy érvénytelenítse a már hosszabb ideje használt, tehát a gyakorlatban létjogosultságot nyert kifejezéseket, még akkor sem ha azok helytelenek, hiszen mindig a gyakorlat az egyetlen és biztos támpont arra nézve, hogy egy kifejezés él-e vagy életképtelen. A cél inkább az volt, hogy a jövőben megalkotásra kerülő alaktani nevek és kifejezések már a fentiekben vázolt szempontok figyelembe vételével készüljenek és a nyelvhelyességet is szem előtt tartva egyértelműen írják le a rovartest rendkívül változatos alaktani részeit. IRODALOM ÁBRAHÁM A. (1964): Összehasonlító állatszervezettan. 1-2. - Tankönyvkiadó, Budapest, 1055 pp. BOHART, R. M. — MENKE, A.S. (1976): Sphecoid wasps of the world. - Berkeley-Los AngelesLondon, 695 pp. CSIKI E. (1905-1908): Magyarország bogárfaunája. - Budapest, 546 pp.
