S. Mahunka szerk.: Folia Entomologica Hungarica 46/1. (Budapest, 1985)
lakozó páratlan, hengeres íz, amely az ugróvilla tövét alkotja. A leírás világos, egyértelmű: ízeit függelék alapja. Sajnos azonban a kifejezés eredendő bűne továbbra is rányomja bélyegét a szóra, nem tudjuk, hogy hol keressük a rovar testén. Megint csak mennyivel egyszerűbb lett volna egy ugróvillanyelet, vagy ugróvillaszárat megalkotni, így egy kissé a latinhoz is közelítettünk volna. c) alapíz - sc apus : ebben az értelemben az alapíz mint utalőszó szerepel, mégpedig társkifejezése a csáptőíznek. Az alapíz kérdését lekerekítendő azonban van még egy közeli rokon kifejezés, amelyről a teljesség kedvéért ehelyütt meg kell emlékezni: alapi íz . Ez a kifejezés azonban már nem azonos az előbbi három alcsoport egyikével sem, mivel álkapocstöv et jelent. Alljon itt egy további példa a rosszul megalkotott, semmitmondó kifejezésre. Ez pedig a széltében-hosszában használt szegély varrat (latin megfelelője: sutura marginalis , hasonlóképpen jellegte len!). Az értelmező szótár szerint (Steinmann és Zombori 1984a): az arclemez felső szegélyével párhuzamosan futó barázda, amely az arclemezt és a pofát választja el egymástól. Ennek az alaktani bélyegnek létezik egy másik, sokkal kifejezőbb latin megfelelője: sutura subgenalis . Ha mást nem is, hanem mindössze egyszerű tükörfordítást alkalmazunk, akkor is egy jóval használhatóbb ki fejezéshez jutunk: pofalemez alatti varrat, vagy pofalemez menti varrat. De kiindulhatunk a pofalemezből is és alkothatunk alsó pofalemezvarratot, vagy ha az arclemezhez viszonyítva adunk nevet, létrejöhet a felső arclemezvarrat. 3. Többszörösen összetett nevek Az ide sorolandó nevek alapvetően nem a kifogásolhatóságuk miatt képeznek önálló csoportot, hanem azért, mert képzésükkor sok buktatót, hibalehetőséget rejtenek magukban. Vagyis itt elsősorban azokra a szempontokra hívnám fel a figyelmet, amelyek segítenek a nevek megalkotásakor elkövethető hibák kiküszöbölésében. Nézzünk meg először egy-két latin példát. Gyakran találkozunk az irodalomban két-háromnégyszeres összetételekkel, mint pl. mesoscutellum , metafurcasternum , metakatepisternum . Mivel ezek nyomtatásban folyamatosan megjelennek, nyilvánvalóan élnek, tehát nem elszigetelt jelenségekről, esetleg kordivatról van szó: a gyakorlat élteti őket. Az írók szándéka nyilvánvalóan a gyors, egyetlen szóba tömörített információra való törekvés. Viszont azt is figyelembe kellene venni, hogy nem minden nyelv tűri egyformán ezt az eljárást. így például a tősgyökeres angol vajmi kevés alkalommal él ezzel a lehetőséggel. A latinban a kettős összetétel még viszonylag gyakori, ám ugyan csak nem túlzottan gyakori jelenség a három-négy darabból összerótt kifejezés, és ezek elkerülése javasolt. Vagyis az ilyen jellegű nevek kialakításakor célszerű átgondoltabban megalkotni neveinket. A fenti példákat használva, ezek legegyszerűbb feloldása: furcasternum metathoracale és katepi sternum metathoracale (itt természetesen ügyelnünk kell a főnevek semleges voltára!). Vannak ugyan akkor a világirodalomban kirívó próbálkozások is. Ezeknek a lényege, hogy figyelmen kívül hagyják a nyelvhelyesség legelemibb szabályait is, vagyis a tömörségre való törekvés zászlaja alatt egészséges szavak torz csonkokká válnak. Elképzelhető, hogy e felismerhetetlenség határát súroló, egymással összeolvadt szülemények lennének hivatottak új fogalmakat hordozni? Ezek a törekvések elsősorban az Újvilágra korlátozódnak. Álljon itt elrettentésül néhány példa: cavaera (^subatrium), cib ivia (= canalis alimentaris, fistula), decalatecoria (=corium laterale decimum), octavalva (=valva anterior), salituba (=salivarium), trocasutura (=sutura trochanteralis). Amennyiben magyar példán akarnánk szemléltetni a többszörös összetételt, arra álljon itt az alábbi két példa: légzőnyflás-előcsarnok (=subatrium), lábfejesúcsíz-sörte (=seta praetarsalis). A ma gyar szavak viszonylag jól tűrik a két-három-négy szóból történő összetételeket. Két alapvető szem pontot azonban itt is jó ha figyelembe veszünk: ne legyen nyelvtörő (ne torlódjanak a magán- vagy mássalhangzók), vagyis ne vétsünk a jóhangzás, a zengzetessék szabályai ellen, és messzemenően tartsuk szem előtt az akadémiai helyesírási szabályokat. Erre vonatkozólag pedig az kimondja, hogy célszerű a többszörös összetételkor kerülni a hatnál több szőtagból álló szavakat. Sőt, ha a kérdéses összetétel több mint négy önálló szóból áll, akkor legfeljebb csak ötszótagu lehet. Minden további összetétel már csak kötőjellel kapcsolható a szóhoz. Tehát a légzőnyílás-elöcsarnok értelemszerűen kötőjelezendő, hiszen nyolc szótagból áll. A lábfejcsúcsíz-sörte, bár csak hatszótagu, de mivel öt önálló szóból tevődik össze, ismét értelemszerűen kötőjelezendő, vagyis a kötőjel ebben az esetben az utolsó szó elé kerül. 4. Párhuzamos nevek A csoport neve világosan utal arra, hogy hogyan jöttek létre a társnevek, a szinonimák: pár-
