S. Mahunka szerk.: Folia Entomologica Hungarica 44/2. (Budapest, 1983)
A magyar nagylepkefauna újdonságai (Lepidoptera) Neuer Arten für die Gross-Schmetterlingsfauna Ungarns (Lepidoptera) Az elmúlt években számos adattal gyarapodtak a hazai nagylepkék elterjedésére vonatkozó ismeretek. Sok érdekességet hoztak az Északi Középhegység határmenti területein végzett ujabb gyűjtések ill. az ott elhelyezett fénycsapdák. Utóbbiak üzemeltetésének költségeit - az Aggteleki Bioszféra-rezervátum és a Zempléni Tájvédelmi Körzet faunafeltárásának keretében - az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal fedezte. Amellett, hogy négy faunánkra uj faj is előkerült, számos, faunánkból nemrég ismeretessé vált faj további példányait is sikerült gyűjteni (Euxoa decora Schiff. & Den., E. birivia Schiff. & Den., Ochropleura musiva Hbn.* Rhyacia latens Hbn., Lasionycta proxima Hbn.,* Cucullia campanulae Frr., C. lucifuga Schiff. & Den., C. gnaphalii Hbn., Apamea tallosi Kov. & Varga, A. rubrirena Tr., Hyppa rectilinea Esp., Amphipoea lucens Frr.|* Thera albonigrata Höfer, Perizoma albulatum Schiff. & Den.*: Jósvafő ill. Szelce-puszta*; Leucodonta bicoloria Schiff. & Den., Diarsia dahlii Hbn.: Telkibánya és Lászlótanya; Cucullia gnaphalii Hbn., Apamea platinea Tr.: Eger, Eged-oldal). Az alábbiakban az uj fajokat ismertetem. 1. Euxoa recussa Hbn. 2 6, Jósvafő, Tohonya-völgy, 1980.VIU. 17., lámpázás; Szelce-puszta, 1982.VIII.8., fénycsapda. Itt emlitendő, hogy GYULAI Péter az állatot a Karsztvidék szlovákiai oldalán is megfogta (HaSava, 1982. VII.25., £ GU 2420 VARGA Z.). A példányok teljesen egységes habitusuak, s eltérnek az Alpokból ismertektől. Viszonylag kis méretűek feszh. 14 ill. 16, 5 mm), szinük vöröses árnyalatú feketésbarna. Hasonló habitusú példányokat RÉZBÁNYAI László a Svájci Jura hegységben gyűjtött; A faj a szibériai faunakör tagja; hegyvidéki száraz gyepek, hegyi sztyepjellegü növénytársulások lakója. Az Alpokban széles körben elterjedt; az un. belső-alpin száraz területeken nem is ritka (pl. Wallis); sokfelé előfordul az Alpoktól északra fekvő középhegységekben (pl. Thüringia, Cseh Érchegység), Észak- és Északkelet-Európában (Skandinávia, Orosz-tábla, Ural) is. A Kárpát-medencében rendkívül lokális, a dél-európai félszigetekről hiányzik. 2. Paradiarsia sobrina Pup. 1 o., Jósvafő, Tohonya-völgy, 1979,VIII. 19-21., lámpázás. A fajnak mindössze két biztos Kárpát-medencei adata van: Szádelő (Zádiel, leg.KRÁLICEK), ill. Retyezát-hg. (leg. DIÓSZEGHY, coll. TTM Budapest). Főként Észak-Európában és Közép-Európa északi részén terjedt el, de megvan az Alpok északi előterében és völgyeiben is (pl.Felső-Bajorország; Rosenheim környéke). Leginkább fellápok és lápos csarabosok lakója, bár nyilvánvalóan nem tyrphophil faj (mint ahogyan a faunánkból nemrég kimutatott Amphipoea lucens Frr. sem az!). A szibériai faunakör tagja; faunánkban valószínűleg reliktum jellegű, de megalapozatlanok a"boreoalpin" vagy "jégkori reliktum"-voltára vonatkozó állitások. 3. Phlogophora scita Hbn. 6 ó", Zempléni-hg., Lászlótanya (kb. 6 km Hollóházától É-ra), 1982, VII.18-21., fénycsapda. Európai-nyugatázsiai elterjedésü, áreája legnagyobb részén hegyvidéki faj. Hernyója különféle páfrányokon (sasharaszt, hölgyharaszt, erdei pajzsika stb.) él,erősen nedvességigényes. Mivel Szlovákia hűvösebb, csapadékosabb területein eléggé általánosan elterjedt, sőt határainktól alig pár kilométerre is gyűjtötték már (Hacava, leg.GYULAI P.), ezért várható volt, hogy hazai területről is előkerül. Mivel személyes tapasztalataim szerint a fényre csak rövidebb távolságról repül (pl. Retyezát, Gura Apei, ca. 1100 m; Rila és Pirin, 900-1700 m között több helyen), valószínű, hogy a Zempléni-hegység északi, hűvösebb és csapadékosabb területein lokálisan nem is ritka.
