S. Mahunka szerk.: Folia Entomologica Hungarica 43/1. (Budapest, 1982)

A speciálisabb életmódú, mono-, illetve olifág lombfogyasztók a megfelelő tápnövényzet szűkössége miatt lényegesen ritkábbakba Cyclophora albiocellaria Hbn., Euchoeca nebulata Scop.. Hydraelia flammeolaria Hufn., Ephesia paranympha L., Cosmia dlffinis L., Orthosia opima Hbn., Exaerata ulmi Den, et Schiff., Palimpsestis duplaris L., még országos viszonylatban sem nevezhetők gyakoriaknak és jól érzékeltetik a néhai ligeti vegetációk szines összetételét. A quercetalis elemek is őrzik a mult emlékét. A klimazonális erdős-sztyepp alföldi tölgyeseiben is elterjedt Cyclophora quercimontaría Bastelb., C. ruficiliarla H-S., Minucia lunaris Den. et Schiff., Ephesia nymphagoga Esp., ABtiotes sponsa L., Xanthia croceago Den, et Schiff., Dryobotodes protea Den, et Schiff., Hoplitis milhauseri F., Spatalia argentina Den, et Schiff., továbbá a Drymonia fajok, Peridea anceps Goeze, Drepana blnaria Hufn. ma is itt él a szórványos tölgyfákon. Ide kapcsolódik közvetve a zuzmó, avar és egyéb növényi törmeléket fogyasztók csoportja, melyek eddigi gyűjtéseim tanúsága szerint általánosságban gyakoriak, egyes Sterrha

, Zanclognatha, Eilema unita Hbn. A Trfsateles emortualis Den. et Schiff., és Laspeyria flexula Den, et Schiff, inkább a homoki erdősávok szélén, tisztásain került elő több példányban. 3. ) Más a helyzet az ősi, löszpusztat-lejtősztyeppi fajok esetében. Az átalakult ökológiai adottságok e fajok megritkulását vonták maguk után. A tágabb türésü fajok ma sem ritkábbak (

Sterrha rufaria Hbn., S. ochrata^ Scop., Periphanes delphinii L., Parexarnis fugax Tr.), mint egyéb elemek. Nem mondható el ugyanez a Cucullia lychnitls Rmbr., Cucullia asteris Den. et Schiff., Ogygia signifera Den. et Schiff, fajokról, de szinte minden évben gyűjtöttem néhány példányukat. Ugyanakkor a Sterrha aureolaria Den. et Schiff., S. filicata Hbn., Rhyacia simulans Hufn., Euxoa hastifera Donz. és hasonlók esetében inkább eltűnésük veszélye forog fenn! Egyes szubmediterrán, pontusi lösz-sztyepp elemek, mint a Simyra nervosa F., Oxycestra geographica F., Am- mobiota festiva Hbn. pedig még (MÄR!??) nem is kerültek elő. Egyelőre ugyan a Hvphorala auli- ca L. helyi bizonyító példánya még nincsen a kezemben, de az 1. gyűjtőhely környékén 1980.VI.2án hárman is láttuk: Dr. GOZMÁNY László, Dr. RONKAY László és én; Így faunalistámon szerepel. Faunisztikai szempontból legjelentősebb a Sidemia zollikoferi Frr. két példányának előkerülése! (2. ábra, b. és 4. ábra). KLND

ERMANN 1820-ban Budán gyűjtött példánya nyomán irta le a fajt 1834-ben FREYER. Mindeddig igen kevés helyen fogták Közép-Európa keleti részén. Hazánkban is sokan keresték, de nem sikerült nyomára bukkanni. Ezért KOVÁCS Lajos (1953) törölte a hazai nagylepkék köréből. Később NYIRŐ Miklós Várpalotán 1968 szeptemberében két példányát gyűjtötte, igy újra lajstromba vettük (KOVÁCS, 1970). Jászberényben 1975.IX.4-én egy villanykarón, a 2. gyűjtőhelynél (TTM gyűjteményében), 1978.X.7-én pedig az 1. gyűjtőhelyen 250 W-os higanygőzizzó fényénél fogtam l-l példányát. (A két gyűjtőhely között légvonalban alig 3-4 km a távolság!) Elterjedéséről, életmódjáról az irodalom rendkívül hiányos és bizonytalan. Hazai előfordulási adatai arra mutatnak, hogy igen ritka ős-mátrai lejtősztyeppi (erdős-sztyeppi ?) reliktum-faj, szórványos megjelenéssel; mindössze 5 ismert hazai példánnyal. Nem kizárt, hogy a Zagyva-medence északi térfelén refugiumai lehetnek! Az ármentesitések után végbement másodlagos szikesedés során nyert igazán teret az aralokaspl (turano-eremialis) társulás. A rétmaradványok (Borsóhalma, 5. gyűjtőhely) még mindig elegendők egyes sziki fajok gyakoriságának fenntartásához, pl. Narraga tessularia pannonica Vojnits, Cucullia chamomillae Den. et Schiff., Discestra dianthii Tausch., Hyssia porosa Ev. Utóbbi fajról meg kell jegyeznem, hogy szinte kizárólag a Tiszántúlról volt ismert (ssp. kenderesiensis Kov.). Első példányát 1975.IV. 15-én fogtam egy városszéli villanykarón, azóta már több helyütt is, de minden évben csak 1-2 példányt. Azt, hogy a területnek ősi, vagy az újbóli szikesedésekkel csupán recens terjedés folytán uj eleme-e a tájnak, már nehéz volna megállapítani. A terület mai mezőgazdasági hasznosltottsága jogosít fel arra a reményre, hogy e fajok már nem jutnak a speciális életmódú, monofág, diszperz elterjedésü ősi sztyeppelemnek, a Gor- tyna borelii lunata Bkh. (

Hydraecia leucographa Bkh. - KOVÁCS, 1955) helyi populációjának szomorú sorsára, melynek utolsó refugiumait az elmúlt évek városterjeszkedése számolta fel (2. ábra, a). 4. ) Meglehetősen érdekes a részarányuk a pontusi, psammophil jellegű lepkefajoknak, elsősorban kis példányszámuk miatt. Csupán a Hadena silènes Hbn., H. lepida Esp., Scotia vestigialis Rott., és a S^deridis albicolon Hbn., valamint egyes években a Catocala puerpera Giorna mondható gyakoribbnak. Ennek magyarázata az lehet, hogy a futóhomok területfoglalása sokkal fiatalabb, mint a DunaTisza közi flóra és fauna övezetéé, melyet a praematricumi homokpusztai növényzet csak részben tudott követni. Tehát ha a klimatikus környezet már meg is felelt volna, az elszaporodáshoz nem volt elegendő élelem! Az itt előkerült pontusi-homoki fajok inkább csak az utóbbi évtizedekben terjedtek el erre a szélesebb körben, minekutána az akadályok (pl. az összefüggő mocsarak) részben