S. Mahunka szerk.: Folia Entomologica Hungarica 31/1. (Budapest, 1978)

nántuli elterjedését illetően. Areája meglepő egyezést mutat az évi 700-800 mm-es csapadéku területekével. A 800 mm-nél magasabb csapadéku részeken általában ritka, vagy ezidáig nem mutatható ki. Sajnos, a ssp. sumadiensis Szabó-ról az átfogó európai irodalmakban (HIGGINS and RILEY 1971, HIGGINS 1975) és a közép-európai munkákban semmiféle utalást nem találunk, holott a sumadiensis morfológiailag, ivarszervileg, fenológiailag és ökológiailag lényeges különbségeket vonultat fel a P. hippothoe hippothoe L. és annak közép-európai alfajaival szemben. A válva két szarvszerü processusa nagyságra alig különbözik, s csupán enyhén tartanak el egymástól. A P. hippothoe eurydame Hffmgg. -nél ez éppen ellentétes. A costa medialisan erősen convex. A válva bazális része erőteljes, s nem kihúzott, mint a nominotipikus formáé. Mindezek a subspecifikus bélyegek közel száz különböző lelőhelyről származó példány vizsgálata alapján konstansnak mondhatók, s eltérnek a P. hippothoe hippothoe L. jegyeitől, igy a sumadiensis-t a fenti eltérések és SZABÓ (1956) leirása alapján kétségkivül alfajnak kell tekinteni. Várhatóan hazánk határain kivül nem csak Ausztriában, de Jugoszláviában is előkerülhet a Dráva menti területekről. Elterjedési területéhez délen igen közel eső, sokak által tévesen szintén hippothoe alfajnak tartott (P. hippothoe leonhardi Frühst), diszjunkt areáju, pontomediterrán- oreális (VARGA 1976) P. candens H. -Sch. kisméretű példányai morfológiailag rokon vonásokat mutatnak. Azonban nagyobb átlagos mérete, tüzesebb szine, s az ivarszervekben megfigyelhető alapvető különbségek alapján jól elkülönithető bármely hippothoe populációtól. Valvájának legfontosabb bélyege, hogy a hippothoe két válva processusaval szemben csak egy, hosszú, enyhén ivelőt visel. A Boszniáig felnyomuló P. candens H.-Sch. a meglévő areális és ökológiai hiátus folytán sehol sem fedi a vikarians P. hippothoe L. elterjedési területét. 1. táblázat A Spialia sertorius Hffmgg. és S. orbifer Hbn. 6 ivarszervének az összehasonlítása S genitalia costa n) > ampulla •—I ci > cucullus saccuius S. sertorius Hffmgg. az apextől kezdődően 25-28°-os szögben emelkedik, majd a harmadik harmad elején enyhén homorúvá válik rövid, vaskos, kevés kitin tüskét visel, s a válva apex-ét nem éri el egyenletesen ivelő, a costa felőli része csak az ampulla magasságáig kitinizált Ívelésekkel megtört, madárcsőrszerü hegyben végződik ventrálisan domború, egyenletesen kihúzott S. orbifer Hbn. az apextől kezdődően 42-44°-os szögben emelkedik, de már mediálisan kissé homorúvá lesz viszonylag nyújtott, egy képzeletbeli ellipszist alkot, a kitintüskézet dúsabb s az apexet eléri vagy túlhaladja hirtelen elkeskenyedő, a costa felőli rész jóval az ampulla bazális részén tul is kitinizált erőteljesebb, fokozatosan elkeskenyedő, szarvszerü ventrális oldala homorú ivvel megtört, hirtelen elkeskenyedő Irodalom 1. AB AFI-AIGNER, L. (1907): Magyarország lepkéi. - Budapest. - 2. ALBERTI, B. (1969): Zur Kenntnis der Hesperiiden-Fauna des Kaukasus-Raumes und Armeniens (Lepidoptera, Hesperiidae). - Faun. Abh. Mus. Tierk. Dresden, Band 2., 20^ 130-147. - 3. BERGMANN, A. (1953): Die Gross-Schmetterlinge Mitteldeutschlands. - Band II., Jena. - 4. EVANS, W.H. (1949): A Cataloge of the Hesperiidae of Europe, Asia and Australia in the British Museum (Natural History). - London. - 5. FORSTER, W. undTh.A. WOHLFAHRT (1955): Die