S. Mahunka szerk.: Folia Entomologica Hungarica 31/1. (Budapest, 1978)

1. Spialia sertorius Hffmgg. és S. orbifer Hbn. : Magyarországon a Spialia Swinhone genust GOZMÁNY (1968) szerint két faj: a S. sertorius Hffmgg. és a S. orbifer Hbn. képviseli. Ugyanez a véleménye más szerzőknek is (KOVÁCS 1953, FORSTER 1955, GYULAI et al. 1974). HIGGLNS and RILE Y (1971) azonban a S. orbifer Hbn. -t nem ismeri el önálló fajnak, hanem a S. sertorius Hffmgg. alfajának tekinti, hasonlóan mint a ssp. therapne Rbr.-t (Korzika, Szardinia), s a ssp. ali Obth.-t (Észak-Afrika). (Meg keU jegyeznem, hogy az utóbbi két subspecies a morfológiai és ökológiai különbségek ellenére ivarszerveik felépítését tekintve igen közel állnak egymáshoz, ugyanakkor lényegesen különböznek mind a S. sertorius Hffmgg. -tői, mind pedig a S. orbifer Hbn. -tői. ) A vizsgálatok szerint (MAUCHA 1960. HRUBY 1964, MLADENOV 1972, LORKOVICH 1973, GYULAI et al. 1974) egyre több áUatföldrajzi adat bizonyitja, hogy az atlantomediterrán S. sertorius Hffmgg. , s az expanziv tipusu, pontomediterrán S. orbifer Hbn. elterjedési területe a Kárpát-medence nyugati részén (2. ábra) nagy területeken fedi egymást, ugyanakkor hybrid populációkról, iUetve példányokról nincs tudomásunk. A jól megfigyelhető morfológiai, fenológiai, ökológiai és ivarszervi különbségek alapján a S. orbifer Hbn.-t önáUó fajnak kell tekintenünk. A két faj alapvető ivarszervi különbségeit az 1. táblázatban rögzitettem. A S. sertorius Hffmgg. elterjedési területe: Észak-Afrika, Korzika, Szardinia, Délés Délnyugat-Európa, Közép-Európában a Fiume-Keleti-Beszkidek-Szudéták vonalig, mig a S. orbifer Hbn. elterjedése: a Szudéták, Morva- és Bécsi-medence, Dunántúl, s Trieszttől keletre a Balkánon, Kis-Ázsián, a Transzkaukázuson át Kináig kimutatták (EVANS 1949, ALBERTI 1969). 2. Pseudophilotes vicrama schiffermülleri Hemming: A Kárpát-medencében s a Balkánon a Pseudophilotes genuszt csupán egyetlen faj képviseli, de hogy az a P. baton Bergstr. vagy a P. vicrama Moore (illetve azok rasszai), az a század eleje óta szerzőnként igen eltérő. /Téves HIGGINS-nek (1975) az a közlése, miszerint az ivarszervek felépitése alapján a Scolitantides Hübner genusba (=

Philotes) sorolt bavius Ev. Magyarországon is honos. Hozzánk legközelebb csak Erdélyben fordul elő./ Hazánkban ABAFIAIGNER (1907) a P. baton Bergstr.-t mutatta ki, majd KOVÁCS (1951) CHAPMAN-ra hivatkozva - helyesen - a P. vic rama schiffermülleri Hemming-1 tartja honosnak. Nem értek egyet azokkal az ujabb megállapitásokkal (vö. HIGGLNS 1975), amelyek a schiffermülleri formát a P. baton Bergstr. alfajának tekintik. A schiffermülleri Hemming mind morfológiailag, mind ökológiailag-állatföldrajzilag, de különösen ivarszervileg igen különbözik a P. baton Bergstr. nominotipikus formájától. Több kutató (MOORE 1868, HEMMING 1929, KAISILA and PELTONEN 1955, FRIESE 1957, URBANN 1958, KOCH 1963) ide vonatkozó vizsgálatai és saját kutatásaim alapján egyértelműen megállapithatjuk, hogy a vicrama Moore-t önálló fajnak, s a schiffermülleri Hemming-1 alfajának kell tekinteni. A P. baton Bergstr. valvájának processus posterior-ja hosszan kinyúló, horogszerü, de az Appennini-félszigeten jelentős regressziót mutat (vö. HIGGINS: fig. 157). Ez az északolaszországi forma megitélésem szerint egy még le nem irt alfaj. A P. vicrama schiffer mülleri Hemming valvája a P. baton Bergstr.-hoz hasonló processus posterior-t nem visel. A válva bazálisan erőteljesebb, viszonylag rövid, s egy karakterisztikus ék alakú, ventrális irányba mutató processus-ban végződik. Hasonlóan, mint a Spialia sertorius Hffmgg. - S. orbifer Hbn. vikarians fajpár esetében is, a P. baton Bergstr. és a P. vicrama schiffer mülleri Hemming között nincs bizonyiték a hybridizációra. Az atlan torn editerrán P. baton Bergstr. főleg Dél- és Délnyugat-Európában, valamint Közép-Európában röpül. A Trieszt-Berlin vonaltól keletre már nem gyűjthető, s a 48. északi szélességi fokot nem lépi át. A Pireneusi-félszigeten (800-2000 m között) egy kisebb fesztávolságú alfaja a ssp. panoptes Hbn. tenyészik. Ezzel szemben a szibériai faunakörhöz tartozó P. vicrama Moore lényegesen szélesebb elterjedésü. Északon egészen Dél-Finnországig felhatol (KAISILA and PELTONEN 1955), s Kelet-Európán át Északnyugat-Indiáig elterjedt. A ssp. schiffermülleri Hemming Dél-Tiroltól a Kárpát-medencén át Dél-Görögországig tenyészik. A délkelet-európai schiffermülleri forma genitáliája azonban nem mutat egységes képet. Különösen a balkániak himivarszervének valvája tér el a magyarországitól. 3. Palaeochrysophanus hippothoe sumadiensis Szabó. A szibériai faunakörhöz tartozó P. hippothoe L.-nek SZABÓ (1956) a Dunántúlról egy kétgenerációs alfaját irta le, amely egészen Dél-Stájerországig elterjedt. Leirása óta lényegesen módosultak ismereteink du-