S. Mahunka szerk.: Folia Entomologica Hungarica 29/1. (Budapest, 1976)

tételhez vezeti, ahol a G.antirrhini olyan példányai szerepelnek, amelyeknek szőrözete nem bronzos, hanem szürkés. Az uj faj a G.antirrhini ilyen példányaitól főleg a következőkben tér el: ormányának háta (oldalnézetben) egyenletesen, laposan iveit, majdnem egyenes, nem törik meg a közepe táján tompaszögben mint a G.antirrhini himjének ormányháta (a nőstényén ez a törés jóval gyengébb, de az uj fajjal összehasonlítva mégis érzékelheti'); felülnézetben a csápok tövétől a csúcsáig majdnem párhuzamos oldalú, nem keskenyedik el ugy mint a G.antirrhini ormányának a csúcsa. Előtorának oldalai a tövi felükben majdnem párhuzamosak és csak a csucsi felükben futnak erősen össze, mig a G.antirrhini előtora a töve közelében a legszélesebb és onnan egyenletesen keskenyedik a csúcsa felé. Szeme domborubb, erősebben kiugró mint a G.antirrhini szeme. Valamivel nagyobb, 3,0-3,3 mm, a G.antirrhini 2,5-3,1 mm. Magyarországon Budapesten, Ujpest-Alag között, Budafokon, Érdligeten, Martonvásáron és a Velencei hegységben gyűjtötték, Szlovákiában pedig Nyitrán, Kovácspatakon és Garamkövesden. Dr. ENDRŐDI Sebő, Budapest Az Apamea tallosi Kov. et Varga uj lelőhelyei (Lepidoptera: Noctuidae) Neue Fundorte von Apamea tallosi Kov. et Varga 1973. októberében a Jugoszláv Entomológusszö.vetség meghivására részt vettem a Szövetség kongresszusán, Postojnán. Utána Prof. Dr. ZDRAVKO LORKOVIC szives meghívása alapján még néhány napot tölthettem Zágrábban is és tanulmányozhattam az ottani gyűjteményeket. Nem kis meglepetésemre, a határainktól nem messze fekvő Vinkovci környékéről származó (Vinkovci, 1900. VI. 23 ill. Trnjani u Vinkovci, 1905. leg. Koca ill. Grund) l-l g Apamea tallosi példányt találtam a helyi Múzeum régi, jórészt az emiitett gyűjtők anyagát magában foglaló gyűjteményében. Ezen kivül Dr. F. KASY volt szives megvizsgálni az általam korábban A. tallosi-nak határozott Alsó-ausztriai (Moosbrunn) cfpéldány ivarszervét is. A preparátum (WM 7370) a legtöbb bélyegben megegyezik a hazai példányokkal, igy ez az adat is megerősítést nyert. Végezetül 1974 folyamán Dr. NAGY SÁNDOR, a nyíregyházi Tanárképző Főiskola docense a Szabolcs-Szatmár megyei Lónyán, a szovjet határhoz közel fekvő tölgyes szegélyén fénycsapdát állított fel. Ennek anyagából, június 6 és 24. közötti dátumokról összesen 15 Apamea tallosi került elő, valamennyi hím. Igen figyelemreméltó, hogy noha a Nyírségben és a Bereg-Szatmári síkon is az A

pamea monoglypha - mint ahogy országszerte is - elterjedt (bár nem mondható gyakorinak), a lónyai fénycsapda anyagából a monoglypha teljesen hiányzik. Ez arra vall, hogy a tallosi ökológiai igényei a monoglypha-étől bizonyára eltérnek. Hogy a tallosi nem lehet a monoglypha alfaja, ismételten bebizonyosodott, hiszen jelenlegi adataink szerint is legalább két, teljesen különálló területen, teljesen megegyező alakban lép fel, a monoglypha areá-