S. Mahunka szerk.: Folia Entomologica Hungarica 28/1. (Budapest, 1975)
A hazai telepeken gyűjtött és nevelt legyek adatait az I. és n. táblázat foglalja össze. Bár nem tartjuk haszontalanoknak az istállókban végzett hálós gyűjtéseket, adatainkból kitűnik, hogy e módszerrel sok olyan fajt is megfogtunk, mely nem tartozik szorosan az istállók légpgyütteseihez, ott nem fejlődnek, véletlenszerűen, vagy csak az istállók levegőjének viszonylag magasabb páratartalma miatt találhatók ott. Ha a 3 magyar telepen kapott nevelési adatokat hasonlitjuk össze, feltűnő hasonlóságot tapasztalunk mind a faj összetételt, mind a dominanciaviszonyokat illetően. Ez nem is túlságosan meglepő, hiszen az istállók alaprajza és berendezése (a trágyeltávolitástól eltekintve) közel azonos. Bicsérden kevesebb un. "járulékos" fajt kaptunk, ami talán azt jelzi, hogy valószínűleg még nem stabilizálódtak egészen az istállók légyegyüttesei, bár a veszélyes fajok populációja már elérte a lehetséges számot. Az istállók padozatának egyes részein gyűjtött trágyamintákból nevelt legyeket vizsgálva megállapíthatjuk, hogy számottevő légytenyészés csak olyan helyeken lehet, melyek valamilyen okból elkerülik a rendszeres tisztogatást, ahol "pangó" trágya marad. A jól tisztitott trágyafolyosókon, a falak mellett, az etetőfolyosón, vagy akár az állások nagyobb részén és a trágyacsatornákban sincs jelentős légytenyésztés, hiszen ha az ilyen helyekre két tisztogatás között trágya kerül és oda legyek petéznek, a trágya a lárvák kifejlődése előtt kikerül az istállóból (Table 1/19). Bicsérden viszont a tolólapátos trágyaeltávolitás bizonyos helyeken (vonólánc alatt, annak fedőlemeze alatt és továbbitófogaskereke mögött) légytenyésző helyeket teremt, bár ezek csekély nagyságúak és könynyen fertőtleníthetek lennének. Adatainkból egyértelműen kitűnik, hogy a tehén- és hizómarhaistáUók legfontosabb légytenyésző helyei az állások elején vannak, ahonnét az áUatok elülső lábai által berugdosott és tömöritett, alommal kevert pangó trágyát nem távolítják el rendszeresen. Borjuistállókban az etetők és a jászlak mellett és alatt, a falak mentén vannak a légytenyésztő helyek, de egyebütt is lehet lárvafejlődés, ha a tisztogatás nem elég alapos. A karámok légyegyüttesei igen sajátosak. Megtalálhatjuk a trágyacsomók jellemző fajait (pl. Musca autumnalis, OrtheHia caesarion, Sepsis thoracica, Sepsisorthocnemis ), sok, a nagy mennyiségű trágyában (trágyatelepek) fejlődő fajt, de az istállókra jeUemző fajokat is. Ez utóbbi tényt feltétlenül figyelembe keU venni a szarvasmarhatelepek legyei elleni küzdelemben. Szentendrén, ahol az istállók mellett nagy mennyiségű trágyát tárolnak, az istállók és a trágyatelepek közötti légykicserélődést nem lehet kizárni, sőt valószinüsithetjük. E populációkicserélődések szerepét és jellegét sokan, pl. KÜHLHORN (1961), rosszul Ítélték meg, olyképpen, hogy csak a trágyadombokat tartották fontos légytenyésző helyeknek és nem végezve alapos vizsgálatokat, az istállókban folyó légytenyészést messze alábecsülték. Vannak fajok, melyek itt is, ott is fejlődnek, de például az egyik legfontosabb faj, a Stomoxys clacitrans L. legfeljebb karámok alzatáb^ fejlődhet, trágyatelepeken nem, és kétségkivül az istállókban fejlődik legnagyobb tömegben. A bicsérdi és apajpusztai, illetve a szentendrei adatok, másrészt a gyűjtött és nevelt anyagok összevetéséből világosan kitűnik, hogy 1. Az istállók légyegyüttesének minden fontos faja nagy számban fejlődik az istállókban. 2. Az istállókban mindig van annyi pangó trágya, ami megfelelő tenyésző helyet képezve elégséges adataink mennyiségi vonatkozásainak magyarázatára is, és az istállók légyegyüttese az istállókon kivüli légytenyésző helyek hiányában is úgy stabilizálódhat mind mennyiségileg, mind fajösszetétel szempontjából, hogy az feltétlenül szükségessé teszi a legyak elleni védekezést. 140
