S. Mahunka szerk.: Folia Entomologica Hungarica 27/2. (Budapest, 1974)

Orthosia schmidtii DIOSZEGHY. Sokáig Kárpát-medencei endemizmusként tartották számon (lelőhelyei: Borosjenő, Temesvár környéke, Csopak, Budakeszi, Kompolt, Mátraháza, Tarhos, Gerla - zömmel fény csapda-adatok! - Bükk-hegység déli része), legújabban Kis-Ázsiából, Ankara környékéről is előkerült egy sápadtabb alapszinü, elmosódó rajzolatú uj alfaja (Kizil-dahaman, leg. R. PINKER). Uj adata: Bükk-hegység, Várkút, 1972. IV. 12., 4 cf, leg. VARGA Z. és UHERKOVICH Á. Callierges ramosa ESP. Euroszibiriai elterjedésü, Európában elsősorban montán jellegű faj, amelyet nálunk eddig csak a Bükk-hegy s égben gyűjtöttek. Ujabb adatai: Bükkhegység, Bánkút, 1965. VI. 1., 1 cf, Répáshuta, 1971. VI. 24., 1 o*, leg. VARGA Z. Brachionycha syriaca decipulae K

OVÁCS (1966). Makkoshotyka, 1971. XI. 2., 3 cf, leg. VARGA Z. Tudomásunk szerint ezek az első példányok, amelyeket nem fénycsapdával gyűjtöttek. A B. decipulae-t eredetileg önálló fajként irta le KOVÁCS Lajos. Időközben azonban Bulgáriában, a Sztara Planina keleti részén (Szliven) gyűjtött példányok vizsgálata során kitűnt, hogy azok köztes helyzetűek a Kis-ázsiai syriaca illetve a hazai decipulae között, és genitalia-jellegeikben is a kettő közötti átmenetet képviselik. Ennek, illetve a többi hazai decipulae-példány genitáliájának ujravizsgálata alapján módosítanunk kell a korábbi felfogást, és a B. decipulae-t a B. syriaca WARR. izolált Kárpátmedencei alfaj ának kell tekintenünk. Apatale alni L. A Dráva-sikon végzett rendszeres gyűjtések során kitűnt, hogy ott e faj általánosan elterjedt (UHERKOVICH, 1972). Lelőhelyei: Sellye, Gilvánfa, Komlósd, számos példány 2 nemzedékben (súlyponttal V. és VII. hónapokban), leg. UHERKOVICH Á. és KIS PETI E. Ezen kivül még: Jósvafő, Tohonya-völgy, 1966, VI. 22., 1 d", 1968.VR. 3-8., 3 o*, 1969. VR. 2-3., 1 9, 1971. VI. 3., 1 cf, leg. VARGA Z. Valószínűnek látszik, hogy az ország délnyugati és északkeleti részén élő populációk más-más alfajhoz tartoznak. Mindenesetre a két forma közötti elterjedési hiátus és az eltérő fenológiai viszonyok erre utalnak. Apatele cuspis HB. Igen lokális elterjedésü, égeren élő faj, amelyet eddig csak az ország nyugati részének néhány pontján (Hanság, Szakonyfalu, Tanakajd, Kaposvár, Rábatamási) illetve a Bükk- és Zempléni-hegységben gyűjtöttek. Uj abban UHERKOVICH Á. a Dráva-sikon, Gilvánfán és Komlósdon gyűjtötte több példányát. Apamea platinea TR. Elsősorban Közép- és Dél-Európa valamint Nyugat-Ázsia hegyvidékein, szórványosan és többnyire ritkán előforduló faj, amely számos, erősen lokalizált földrajzi rasszra bomlik. A kárpát-medencei és kelet-alpesi populációk a nomenklatúrái törzsalakhoz tartoznak. Bár Burgenland, Szlovákia és Erdély néhány pontjánis gyűjtöttek, hazánkból eddig nem került elő, tehát faunánkra uj faj ! Adata: Bükk-hegység, Bánkút, 1969. VI. 30., 1 9, leg. VARGA Z. Apamea fúrva SCHIFF. Euroszibiriai elterjedésü faj, amely Dél-Európában - a szibiriai faunakör számos többi tagjához hasonlóan - hegyvidéki jellegű. A Kárpát-medence belső területeiről hiányzik, Burgenland, Szlovákia és Erdély több pontjáról viszont ismeretes, de mindenütt lokális és ritka. KÖNIG megfigyelése szerint pl. a Retyezátnak csak a mészkővonulatán fordul elő, a szubalpin övezetben. Egyetlen hazai adata volt eddig (Sopron, Féberrét, erdészeti fénycsapda). Uj adata: Bükk-hegység, Bánkút, 1971. VH. 4., 1 cf, leg. VARGA Z.