S. Mahunka szerk.: Folia Entomologica Hungarica 27/2. (Budapest, 1974)

A fajok felsorolásánál - nem rendszertani speciálmunkáról lévén szó - a gyűjtők tájékozódásának megkönnyítése érdekében a "hagyományos" sorrendet követjük (mint ahogy FORST ER-WOHLFAHRT-féle Die Gross-Schmetterlinge Mitteleuropas is!), sa teljesség igénye nélkül a jelenleg érvényes név mellett megemlítjük a Seitz-műben vagy egyéb közhasználatú határozókönyvekben használt neveket is, amennyiben a jelenleg használt névtől eltérnek. + * * Melitaea phoebe kovács

i VARGA (1967). Eddig csupán a Budai-hegyek, a Pilis és a Dunakanyar néhány pontjáról, illetve a Bükk-hegység déli részéről volt ismeretes. Uj adata: Jósvafő, Haragistya ill. Szelcepuszta, Verő-tető, 1972. VI. 3-4 és 1973. VI. 1-2, több példány, leg. ARADI Cs., GYULAI P., VARGA Z. Kárpát-medenceiendemikus alfaj, legközelebbi rokonai Macedóniában (ssp. nigroogygia VERITY) illetve Podoliában és Délnyugat-Ukrajnában (ssp. capreola VARGA I.e.) fordulnak elő. A M. phoebe kovácsi izolált populációi a nominotipikus alak elterjedési területén belül, szigetszerűen, attól ökológiailag s legalábbis részlegesen szaporodásbiológiailag elkülönítve, reliktumjelleggel tenyésznek. Agrodiaetus admetus ESP. Jósvafő, Tohonya-völgy, 1973. VI. 27., 1 d, leg. GYULAI I. Az eddigi legészakibb Kárpát-medencei adat. Spialia sertorius HFGG. Keszthely (Gyenesdiási dolomit-sziklagyepek), 1968. VII., leg. VARGA Z. Az atlanto-mediterrán faj eddigi legkeletibb biztos előfordulási adata. A faj a közelmúltban a nyugat-horvátországi Kupa-völgyből is előkerült (LORKOVlé és MLADINOV, 1972), ami azt bizonyitja, hogy az atlantomediterrán S. sertorius HFGG. és a pontomediterrán S. orbifer

HB. elterjedése egymást részletesen átfedi, hibridizáció nélkül. Igy nem fogadhatjuk el HIGGINS és RILEY (1971) véleményét, hogy a sertorius illetve orbifer csupán egyazon faj nyugati, ill. keleti alfaja. Pheosia gnoma HUFN. (

dictaeoides ESP. ). Mint általában a nyiren élő fajok, hazánkban meglehetősen szórványos előfordulású (Sopron, Szakonyfalu, Bakony: Farkasgyepü, Várgesztes, Bükk-hegység, Zempléni hegység). Uj adata: Jósvafő, Tohonya-völgy, 1971. VII. 14., 1 9, leg. VARGA Z. Leucodonta bicoloria L • : Az előbbiekhez hasonló elterjedésü, de még gyérebb (Farkasgyepü, Várgesztes, Bükk-hegység: Szentlélek, Zempléni-hegység: Istvánkut; mindenütt csak l-l példány). Uj adata: Jósvafő, Tohonya-völgy, 1973. VI. 2., leg. VARGA Z. Notodonta torva HB

. (tritophus ESP. ). Eddig csak az ország északkeleti részéről ismeretes (Zempléni-hegység: Istvánkut, Makkoshotyka). Ujabb adatok: Jósvafő, Tohonyavölgy, 1966. IV. 26., 1971. VR., 1 9, leg. VARGA Z. és ARADI Cs.: Zempléni-hegység, Telkibánya, 1966. VII. 11., 1 9, leg. VARGA Z.: Zempléni-hegység, Rostalló, 1972. VR. 23., 1 <f, leg. GYULAI I. Antherea yamamai GN. Első hazai előfordulását KOVÁCS (1957) emliti. A Dráva-sikon rendszeresen előfordul, egyes helyeken (Komlósd, Somogy-megye) közönséges. Repülési ideje július végétől szeptember elejéig tart. Tápnövénye tölgy (nálunkfőleg a Quercus robur). A faj nálunk valószinüleg az utóbbi két évtized folyamán honosodott meg, a Dunántúl délnyugati részén biztosan tenyészik is, és ugy tűnik, hogy kelet-északkelet felé terjed. Egyebütt csak elszórtan észlelték. 76