S. Mahunka szerk.: Folia Entomologica Hungarica 27/2. (Budapest, 1974)
Az I. táblázat mutatja a tulajdonképpeni kvantitatív felmérés legfontosabb adatainak egy töredékét, a legalább 1 %-os átlagos évi dominanciát (egyedszám-tömegrészesedést) elérő éjszakai nagylepkefajok esetében. Ezek a fajok igen jól jellemzik a Stájerházak faunáját, hiszen nagyrészben tipikus erdőlakók, közülük sok kifejezetten a montán bükköseink környékén tömeges faunaalkotó (pl. E. lurideola ZINCK., B. roboraria F ., C. corvliL., D.cultraria F., O.christyi PRQUT, E.depressa ESP., H.furcata THNBG. ), míg a Bomolocha crassalis TR. nagyobb számban csak nyugati határszéleinkre jellemző. A leggyakoribb fajok közül 11 mindhárom évben elérte az 1 %-os részesedést, de a táblázatban már nem szereplő fajok közül is egyik-másik évben 16 érte el azt (Poecilo- campa popul i L., Lymantria di spar L., Aglia tau L., Eilema complana L., Spilosoma menthastri ESP., Cirrhia aurago DEN, et SCHIFF., Oligia latraneula DEN.et SCHIFF., Cosmia trapezina L., Hoplodrina alsines BRAHM., Autographa gamma L., Hypenapro- boscidalis L., Oporinia dilutata DEN, et SCHIFF., Diactinia silaceata DEN, et SCHIFF., Semiothisa clathrata L ., Ectropis consonaria HBN ., Siona lineata L. ). A további még gyakorinak nevezhető (0, 5-0, 9 %) fajok között is akad néhány érdekesség, pl. Lyman tria monacha L., Diarsia brunne a DEN . et SCHIFF., Panolis flammea DEN, et SCHIFF., Operephtera fagata SCHARF ., Eupithecia castigata HBN. , Perizoma blandiata DEN, et SCHIFF ., Gonodontis bidentata CL. , Alois maculata bastelbergeri HRSCH. Megfigyeltem, hogy az évi 1 %-os részesedést (26, 21, 19) és a 0, 5-0, 9 %-os részesedést (27, 29, 32) elérő fajok száma, valamint a 0, 5 % feletti fajok összdominanciája (73, 8% 74,4 %; 69,4 %) egy bizonyos szük határon belül mozog, annak ellenére, hogy az évi fogott faj- és összegyedszám ingadozása jelentős volt. Ezt már más fénycsapdák esetében is tapasztaltam (Keresztkut, E-Bakony). Tehát amennyiben egy fajnak valamelyik évben gradációja van, az éjszakai nagylepke-közösség egyensúlya akkor is megmarad, merta gradációt kiváltó valamelyik tényező, egy másik faj esetleges degradációját idézi elő. A fajok előfordulási egyedszáma mellett nem szabad figyelmen kivül hagyni előfordulási napjaik számát sem (II. táblázat). Egy faj faunaalkotó szerepét ez is meghatározza, hiszen egy heteken keresztül minden nap 1-2 példányban fogott faj sem kevésbé jellemző a faunára, mint egy pár napon belül tömegesen lerajzó. Az egész éves fénycsapd ázó gyűjtés éppen ezeket a rejtett jellegzetességeket tárja fel az alkalmi gyűjtésekkel ellentétben. Az I. táblázattal ezt összehasonlítva találhatunk jelentékeny eltéréseket is. Igy a leggyakoribb fajok közül viszonylag kevés előfordulási napot mutat pl. a D. cultraria F., E.defoliaria CL., O.christyi P RQUT és H.furcata TNBG., mig egyedszámához viszonyítva sok napon került elő pl. a X.ferrugata CL., H. proboscidalis L., D. silaceata DEN. et SCHIFF, és S.clathrata L. A ín. táblázat inkább statisztikai jellegű, bár a családonkénti megoszlásból is leolvashatunk néhány jellemző érdekességet. A Stájerházaknál a fénycsapda által fogott anyagban az araszolok voltak a leggyakoribbak, főleg egyedszám szempontjából, természetesen ezt részben a közönséges villanyégőre való nagyobb érzékenységük is okozza. Csak az esős, hűvös 1965. évben csökkent kissé részesedésük. Második helyen a bagolylepkék következnek, de feltűnő a medvelepkék nagy egyedszáma, ami néhány fajnak köszönhető (E. lurideola ZINCK. 62 %, M. miniata FORST. 10 %, S. lubricipeda L. 8 %, E.depressa ESP. 5 %, S. menthastri ESP ., E. complana L. ). Figyelemreméltó a Syssphingidae (A. tau L.) egyedszáma is, amely bükkös jellegzetesség. Ökológiai és biocönológiai szempontból érdekes a IV. táblázat, mert ebből hozzávetőlegesen leolvashatjuk az éjszakai nagylepkefauna összefüggését a terület már ismertetett növényzetével. Természetesen itt nem az egyes szintekben fejlődő fajoknak a számát
