S. Mahunka szerk.: Folia Entomologica Hungarica 27/1. (Budapest, 1974)

Az egyetlen részletesebb tanulmány a karsztbokorerdo (Ceraso-Quercetum pubescentis clematidetosum) talajszint fontosabb Ízeltlábú-csoportjainak ökofaunisztikai vizsgálatáról számol be talajcsapdázás és quadrát-vizsgálat alapján (LOKSA 1966). Csak innen (és a Bükk egy másik pontjáról) kimutatott F rie sea geminioculata LOKSA (Collembola), de több más ritka Pauropoda, Collembola és Araneida faj egyedüli, vagy kevés más helyről kimutatott lelőhelyének bizonyult a Bélkő karsztbokorerdeje. A Saltatoriák vonatkozásában szerencsére még a korábbi években sikerült néhány izben Dr. SZELÉNYI GUSZTÁV társaságában is - gyüjtenem a Bélkő karsztbokorerdo tisztásain, valamint a sziklafüves és pusztafüves lejtősztyeppel borított élőhelyein. A még csak részben feldolgozott anyagból 3, faunisztikailaglényeges és jellegzetes Saltatoriafaj jelentőségére szeretnénk rámutatni. Az Isophya modesta FRIV. (Tettigoniidae: Phaneropterinae) szöcskének csupán egyetlen hímje került elő (1963. jun. 11.). E szöcskefaj előfordulásának lokális korlátozottságát és ritkaságát bizonyítja egyrészt az, hogy az említett lelőhelyen ugyanakkor végzett tüzetes keresés sem vezetett további példányokra, másrészt, hogy a Bükkhegység hasonló jellegű élőhelyein számos esetben (1950-1973 között) végzett kutatás sem mutatta ki további előfordulását. A bélkői élőhely a karsztbokorerdőhöz csatlakozó pusztafüves lejtősztyep (Pulsatillae-Festucetum sulcatae) volt, D-i lejtőn, kb. 550 m magasságban, 20-40 (-60-100) cm-es dus, változatos gyeptakaróval. E kárpátmedencei-ÉK-balkániareájufajtaKárpátmedencéből mindössze FRIVALDSZKY (1867), a faj leirója emliti a Budai-hegyekből és Mehádiáról. Budapestről azóta sem került elő, s a bizonyító példány is elveszett, nyilvánvalóan a múzeumi Orthopteragyüjtemény 1956-os elégésekor. Az azóta Budapestről és környékéről előkerülő, s az Isophya modesta-hoz hasonló nagytermetű példányok minden esetben az Isophya costata BR.W. -nak bizonyultak. Az Isophya modesta fő előfordulási területe Erdélytől Dobrudzsáig terjed; a Kárpátmedencében - Erdélyen kivül - igen ritka, reliktum-előfordulásu. A Bélkőn kivül találtuk még a Mátrában (Gyöngyös, Szárhegy, 1963.jun., Galyatető, 1965. szept.), a Mecsekben (Pécs, Tubes, 1964. máj.), a Villányi-hegységben (Villánykövesd, Feketehegy, 1964. máj.) - mindenütt igen korlátozott területfoltokon - s végül a Maros melletti Klárafalván (1961. jun. leg. Dr. SZALAY-MARZSŐ L.) egyetlen nőstény példányban. A lelőhelyek többségén ugyancsak karsztbokorerdő-sztyeprét komplexekben fordultak elő; meglepő eltérés a mátrai Galyatetőn, 900 m-en, nyirfákkal tarkított hegyiréten, továbbá a klárafalvai termesztett füzesben való előfordulása. A Stenobothrus eurasius ZUB. (Acrididae) sáska a másik figyelemre méltó faj, amely Bükk-hegységből mindössze a Bélkőről volt ismeretes; E faj az utóbbi két évtizedben a Magyar Középhegység több pontjáról is előkerült (NAGY 1974). A bélkői előfordulásával kapcsolatban a multidő használata valószínűen indokolt, mert az 1962 októberében, a tetőgerinc sztyeprétjén, kb. 760 m-en fogott (nőstény) példányok élőhelye azóta már lebányászásra került. Emlitésre érdemes, hogy a St. eurasius itteni előfordulása a Ferula sadleriana ritka ernyős növényünk termőhelyével esett egybe, éppúgy, mint a pilisszántói Pilistetőn. A Bélkő emiitett gerinc-sztyeprétjén akkor 13-25 (-40-90) cm-es, 95 %-os boritásu változatos gyeptakarót (Festuca, Peucedanum, Agropyrum, Allium, Echium, Stachys, Eryngium, Thymus, Artemisia, Verbascum, Centraurea, Ferula, Carex, Trifolium) találtunk, kis, bozótszerü Fraxinus - Quercus - Cotinus foltokkal.