Dr. Papp Jenő szerk.: Folia Entomologica Hungarica 24/1-23. (Budapest, 1971)
1933-ban CSÍKI ERNŐ nyugdíjazása után meghivták a Magyar Nemzeti Múzeum bogárgyűjteményében megüresedett múzeumi segédőri állás betöltésére. 1945-től az Állattár vezetője, 1960-tól a Természettudományi Múzeum főigazgatója. A Magyar Nemzeti Múzeumba való bekerülése után múzeumi állása mellett tevékenyen résztvett az egyetemi oktatásban. 1935-től több évig preszemináriumot vezetett a budapesti Tudományegyetemen. 1941-ben "A rovarok természetrajza" cimü tárgykörből egyetemi magántanári képesítést szerzett. Sokoldalúsága és szervezőképessége alkalmassá tették arra, hogy 1945 elején átmenetileg a budapesti Tudományegyetem Általános Állattani Intézetének vezetésével is megbizzák. A Magyar Nemzeti Múzeumban eleinte elsősorban bogárrendszertannal és állatföldrajzi kutatásokkal foglalkozott,munkájában nagy segitségére volt alapos összehasonlító anatómiai tudása. Kedvenc csoportjain, a Silphidákon és Staphilinidákon kivül számos más családdal is foglalkozott. 1952-ben a Tudományos Minősitő Bizottság addigi tudományos munkásságának elismeréseként a biológiai tudományok kandidátusává minősítette. A negyvenes évek végén kezdett el a Strepsipterákkal foglalkozni. Ezzel a csoporttal végzett kutatásai képezték az 1959-ben megvédett biológiai tudományok doktori értekezésének témáját is. Dr. SZÉKESSY VILMOS az ismeretterjesztő munkában is termékeny volt. A harmincas évek végétől rendszeresen jelentek meg tollából kitűnő stilusban megirt népszerüsitő közleményei. Tökéletes német nyelvtudása nagyban segítette tudományos munkásságát és irodalmi áttekintését: közel 600 referátumot és könyvismertetést irt, főleg külföldi referáló folyóiratokban. A hazai és a nemzetközi tudományos élet vezetésében és szervezésében is aktivan résztvett. Éveken át szerkesztette a Természettudományi Múzeum évkönyvét és egyéb folyóiratait.Az ő szerkesztésében jelent meg 1953-ban a Magyar Tudományos Akadémia által kiadott "Bátorliget élővilága" cimü könyv. Éveken át volt a Magyar Tudományos Akadémia Zoológiai bizottságának titkára, a