Dr. Papp Jenő szerk.: Folia Entomologica Hungarica 24/1-23. (Budapest, 1971)

Már a gyüjtőutak itthoni tervezésekor kiderült, hogy Koreáról elsősorban az ottani munka, gyűjtések lehetőségeiről érdemleges értesülések, megbízható adatok nem állnak rendelkezésünkre, igy az első expedició elsődleges célja - természetesen a gyűjtések mellett - a lehetőségek felmérése, a terület fontosabb tájegy­ségeinek személyes megtekintése és bejárása volt. Utunk létrejöttéért és annak sikeres megvalósításában nyújtott segítségükért, valamint a tervezett expediciósorozat lehetőség­ért e helyen is köszönetet mondunk mindenekelőtt kiküldő és tá­mogató szerveinknek, a Magyar Tudományos Akadémiának és a Műve­lődésügyi Minisztériumnak, valamint a Koreai Tudományos Akadé­mia Külügyi Osztályának. Külön köszönet illeti a Koreai Akadé­mia Zoológiai Kutatóintézetét és annak munkatársait a helyszí­nen nyújtott támogatásukért és személy szerint kísérőinket LI HJOUG-GOTT és KIM VAN-HO urakat, akik fáradságot nem kiméivé tettek meg mindent sikeres munkánk érdekében. Dolgozatunkban (amely a gyűjtések eredményeit ismertető terve­zett sorozat első tagja) a korábbi magyar expedíciók hagyomá­nyaihoz hiven beszámolunk a megtett útról, a bejárt területről, ismertetjük az alkalmazott gyűjtési módokat, végül időrendben közöljük a lelőhelyek pontos jegyzékét, a részletesebb földraj­zi és ökológiai adatokkal. 1970. május 19-én Budapest - Moszkva - Irkutszk - Phenjan repü­lőút után érkeztünk a KNDK fővárosába. A phenjani látogatások, tárgyalások, valamint a város és szűkebb-tágabb környékének megismerése után vonattal a keleti tengerpartra,Vonszánba utaz­tunk, majd rövid városi tartózkodás után gépkocsival a Gyémánt­hegységbe mentünk, ahol hosszabb ideig dolgoztunk. Phenjanba visszatérve ismét vonattal D-re, Keszongba utaztunk, amelynek környékén Panmindzsont és a Bagjon hegységet látogattuk meg, illetve az utóbbi egyes területein gyűjtöttünk is. Phenjanba való visszatérésünk után néhány napig dolgoztunk még a város­ban, majd az ideutazással egyező útvonalon június 18-án érkez­tünk vissza Budapestre.

Next

/
Thumbnails
Contents