Dr. Papp Jenő szerk.: Folia Entomologica Hungarica 24/1-23. (Budapest, 1971)

pedig még az év folyamán teljesen ki tudnak fejlődni. A petera­kás azonban hosszú ideig, július közepéig tart és a később kelt hernyók fejlődése annyira elhúzódik, hogy csak a következő év­ben fejeződik be. Amennyiben az ősz hosszú, meleg, természete­sen megemelkedik azoknak a hernyóknak az aránya, amelyek az év folyamán elérik a teljes fejlettségüket. Vannak azonban olyan tények, amelyek szerint a fejlődés eltérő időtartamának az elő­idézésében örökletes adottságok játszanak szerepet. Emellett szól az, hogy a május végén laboratóriumi nevelésre behozott hernyók egy része teljesen azonos körülmények között még szep­temberben is kicsi maradt.Annak ellenére, hogy korai petázésből származtak és minden lehetőségük megvolt a b'-séges táplálkozás­raja többiektől eltérően diapauza-szerü állapotban, L 2 , stá­diumban teleltek át. Szabadföldön végzett vizsgálataim alkalmá­val, március végén és április elején, nem sokkal az imágók ke­lése és peterakásának megindulása előtt, több izben találtam e­gészen kicsi, L 2 stádiumú hernyókat. A P. tabaniformis fejlődé­sének a folyamatát a hazai viszonyok között a 2. táblázat szem­lélteti (SZONTAGH, 1965): 2. táblázat A P. tabaniformis fejlődésmenete az I96I/64. évi vizsgálatok a­lapj án I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. H l H 2 H l HBI HBIo HBIo IoH, H l H l H l H l H l H 2 H 2 H 2 H 2 H 2 H, H 2 H 2 H, H 2 H 2 H 2 I = imágó, B = báb, o = pete, H-^ = elsőéves hernyó, H 2 = másod­éves hernyó, H = bábozódás előtt álló első- és másodéves hernyó

Next

/
Thumbnails
Contents