Kovács I. Endre szerk.: Rovartani Közlemények (Folia Entomologica Hungarica 16/22-30. Budapest, 1963)

tében elpusztult háziállatok értéke pedig szintén közel 1 milliárd dollár. Minden valutária átszámításnál talán sokkal világosabb, ha megjegyezzük, hogy ez az évi 2 milliárd dol­lárra rugó kár egyenlő értékű 1 millió férfi teljes 1 évi munkateljes itmenyével. Vagy nézzük például a szúnyogok által terjesztett malá­riát. Alig 2 évtizeddel ezelőtt a maláriabetegek számát az egész világon 600-800 millió emberre becsülték még, a malá­ria okozta elhalálozást pedig évi 3 1/2 millióra. De nem is folytatom. E számok mellett csak annyit, álla­pithatunk meg,hogy a Vergilius bronzlegyének kiszögezése óta eltelt évezredekben óriásit haladt ugyan a tudomány ezen a téren is,de egyelőre - mégis a rovarok a győztesek. A harc tehát még áll.Az e harcban alkalmazott fegyverek pedig a tudomány és az ismeretterjesztés, valamint mindkettő ma már nélkülözhetetlen kiegészítése,az ábrázolás. Utóbbinak két utja áll nyitva. A végkifejlődésében művészi alkotások­ban, festményekben kicsúcsosodó grafikai ábrázolás, valamint a fénykép, végső fokon a szines fénykép, a szines film. A fényképezés, mint a rovarábrázolás ifjabb ágazata, sokáig megtorpant a rovarok nagyságrendje által okozott ne­hézségek előtt. A fényképezőgépek optikájának és egyéb tar­tozékainak rohamos fejlődése azonban ma már tulsegitette a fényképezést ezen a kezdeti akadályon is. És ma már gyönyör­ködhetünk számos kiadvány szebbnél szebb fehér-fekete, vagy szines rovarfotóiban, amelyek feltárják előttünk rovarbará­taink vagy rovarellenségeink életének számos titkát. A grafikai ábrázolás ezzel szemben már jóval messzebbre vezethető vissza. Amióta tudomány a rovartan,azóta ismerete­sek a rovarrajzok és festmények is. Ezeket pedig úgyszólván kivétel nélkül maguk a tudósok készítették.Közöttük igen sok művészi kivitelű is akad. Mint önálló művészi alkotások mo­delljei pedig a rovarok egészen az utolsó időkig jóformán ismeretlenek voltak. A ^recentobaa és a quattrocen tóban leg­feljebb mint képgazdag, tő motívumok szerepeltek.Ajtósi Dürer

Next

/
Thumbnails
Contents