Kovács I. Endre szerk.: Rovartani Közlemények (Folia Entomologica Hungarica 15/14-32. Budapest, 1962)

lyóhegyen begyüjthető, nem található meg az irodalomban ismertetett tápnövénye. Az összehasonlítás, melyet ezzel kapcsolatban elvégeztem, bennem is megérlelte azt a tervet, melyet a Rovartani Társaság egyik ülésén HALLOS PÁL erdőmérnök ismertetett, hogy a tápnövények irodalmi felsorolását magyar vonatkozásban alapos revizió alá kell venni, melynek eredményeként egész sor hibát fognak majd entomológusaink korrigálni. Évek hosszú során a hegyen - talán elég helytelenül olyan gyűjtőhelyek alakultak ki, melyekhez társaimmal együtt szinte fanatikusan ragaszkodtunk. Igy, mint már emiitettem, nappal főleg a Pót felé eső pusztai réten, a karsztbokorerdőben,

s a gerincen végigvezető, gyakran rétté kiszélesedő uton, tisztásokon, mészköves területeken gyűjtöttünk, mig az éjjeli gyűjtés legmegszokottabb helyei a Csomádi állomásról 20 perc alatt elérhető, az állomás felé néző lankás erdei tisztásai, fenyvescsoportjai voltak, s a hegy L-alakjának szöglete lent egészen a hegyalján. Hosszú évek tapasztalata szerint ez a Csornád felé néző oldal úgyszólván teljesen szélcsendes. Az eddigi összes éjszakai gyűjtésemen egyetlen esetben sem zavart meg a szél, még akkor sem, amikor fenn a gerincen és a völgyben kellemetlenül fújdogált. Gyakran figyeltem a szél irányát, amely a hegyet legtöbbször nem ezen az oldalán, hanem az orrán támadta s ez mint a hajóorr a hullámokat nagymértékben felfogta és lecsökkentette a szél erejét, amely azután tovább töredezve a fák sudarán és koronáin, már lecsendesedve érkezett a lankás oldal erdei tisztására. A negyedszázad alatt begyűjtött lepkefajok száma 670, az egyedeké pedig meghaladta a 30 ezret. Ez a fajszám látszólag nem is olyan magas, s nem lépi tul a „jó" gyűjtőhelyek átlagát. De ha meggondoljuk, hogy a hegy aránylag kis területű, s össze sem hasonlitható például a Budai hegyvidékkel, vagy a Mecsek, Mátra, Bükk stb. hegység nagy kiterjedésű tömegével, számtalan csúcsával, völgyével, akkor na-