Kovács I. Endre szerk.: Rovartani Közlemények (Folia Entomologica Hungarica 12/1-23. Budapest, 1959)
Társaságunk szellemi életének kiegyensúlyozottságát kell látnunk abban is, hogy folyóiratunk 1958. évi /XI./ kötetében szereplő 28 nagyobb cikk úgyszólván felöleli az egé&z rovartan területét. Általános ás methodikai jellegű tanulóiatokon kivül bőségesen szerepelnek szisztematikai, fauni3ztikai, ökológiai 'dolgozatok és az általában mindig domináló coleopterológiai, lepidopterológiai, valamint hymenopterolőgiai cikkek mellett most arányosan találunk Dipterákkal, Odonatákkal, Orthopterákkal, Thysanoptérákkal és Homopterákkal foglalkozó tanulmányokat is. Talán némileg rovarfiziológiai tárgyú cikkeket hiányolhatnánk, - valljuk meg, hogy ebben mindig elég gyengék voltunk; az viszont bizonyos, hogy a Rovartani Közlemények hallgatólagosan elismert célja elsősorban Magyarország rovarvilágával foglalkozó faunisztikai, szisztematikai,állatföldrajzi ismeretek közlése ós öszszegyüjtése. A nagyobb, áttekintőbb jellegű tanulmányok mellett a jövőben fokozott mértékben kell helyet biztositanunk kisebb, de ugyanakkor eredeti és értékes megfigyeléseket tartalmazó apró közleményeknek. Amatőr és ifjabb tagtársaink - az idősebbek, illetve tapasztaltabbak szives támogatásával - elsősorban ezekkel az apró közleményekkel járulhatnak hozzá folyóiratunk változatosságának emeléséhez, s ugyanakkor értékes megfigyeléseik sem vesznek el az entomologie számára. Folyóiratunkban továbbra is helyet kell adnunk olyan, a környező területekre, különösen a Kárpátmedencóre vonatkozó állatföldrajzi, faunisztikai és szisztematikai cikkeknek, amelyek a szomszéd országok entomológusainak tollából származnak. Mondanunk sem kell, hogy a Kárpátmedencóre vonatkozó ismereteink ilyen bővülése mennyivel előre visz bennünket állatföldrajzi és egyéb kérdések megoldásában, s ezeken tulmenőleg baráti kapcsolatok további elmélyülését teszi lehetővé a környező államok és országunk entomológusai között. Társaságunk szellemi életének másik igen fontos aszpektusát előadóüléseink képezik, amelyek a közvetlen tapasz-