Kovács I. Endre szerk.: Rovartani Közlemények (Folia Entomologica Hungarica 12/1-23. Budapest, 1959)
To f 1ásállapot ás embrionális fejlődés, k tojás szabálytalanul orális, tejfehér. A fejlődés eiőreh&ladtával rózsaszín,majd málna szinü lesz. Hossza 0.480,62 mm. Szélessége 0.28-0.32 mm. A chorion rugalmas bőrszerü és kissé fényes. Nam ritka az egyedülálló vagy 2 tojásból álló csoport, kevésbé fordulnak alő 3-4 és igen ritkán 5-6 tojásból álló tojásosomók. A nőstények egyedenkénti tojásszámát még nem határoztuk meg.Laboratóriumi tenyészetekben 30-40 tojást rakó nőstények mellett néhánynál a tojásszám elérte a 400at is. Tojásrakás hossza elnyúlhat több hónapra, igy ugyanaz a nösténylepke fertőzheti az első, második éa harmadik kaszálásból magnak hagyott lucernát is. Szt bizonyítják a laboratóriumi tenyészetek megfigyelésein kivül a szabadföldi tenyészetekből 1957* junius 2-án, illetve augusztus 29-én, 1958. május 31., illetve augusztus 30-án begyűjtött frissen letojt tojások is. Ponomarenko /3/ /1949/ szerint a tojásrakás Poltava környékén és Ukrajna tőbb vidékén junius első dekádjában kezdődik és augusztus végén fejeződik be. A lucernalevélre letojt tojások térfogatváltozása az embrionális fejlődés előrehaladtával igen csekély. Az embrionális fejlődés laboratóriumban 3-4 nap, szabadföldön 4-6 nap. A kifejlődött embrió a tojás hegyesebb oldala felöl átrágja a choriont és hullámzó mozgás közben bújik ki. Az üres chorion világos szürke szinü, és még sokáig a lucerna levelén látható. Lárva. A lárvák a tojások elhagyása után tojássárga szinüsk, ráncos testüek. A hernyóknak 3 pár valódi és 5 pár múmia lába van. /4 pár hasi és 1 pár potroh végi./ A 4 pár hasi múmia lábak végén köralakban 18-20 kitintüske,az 1 pár potrohvógi tolólábon félkör alakban 10-10 kitintüske található. Ezek a kitintüskók segitik elő a lárvát a tovajutasában. A valódi lábak mindegyikén egy-egy hegyes karom van. A barna szinü fej, az első torszelvényt is sötét árnyalatúvá teszi.