Kovács I. Endre szerk.: Rovartani Közlemények (Folia Entomologica Hungarica 11/19-33. Budapest, 1958)

a magasságuk, amelyek egyformák. A szekrények alja ás teteje egy-egy 1/2 cm vastag deszkalap, amelyeket a négy sarkukra erősített, négyszögletűre gyalult léc tart össze. A ketrec jobb és baloldalát, valamint a hátulső oldalát sürü szövésű drótháló borítja. Elől van a nágyzetalaku, hermetikusan záródó ajtó, amelyik két saroklemezen fordul ás zárt állapotában szemescsavarba kapaszkodó kapocs szorítja az egyik tartólé chez. A szekrény belső tere az alapsikkal párhuzamosan két részre oszlik, amelyek közül a felaő mintegy kétszer olyan magaa, mint az alsó. Az alsó részt egy fiók foglalja el,amelyik szorosan aimul a tartólécekhez erősített keretlácekhez. Ebbe a fiókba a nevelt állatok termőhelyén szedett földet teszünk, amelyet mohával ás avarral borítunk be. - A felső részben a szekrény hosszú oldala mentén kát pár hosszanti lécet erősítünk a tartólécek belaő oldalára ugy, hogy közöttük és a drótháló között szabad közlekedőut maradjon a hernyóknak. Ez a két pár hosszanti léc a fiók felső része és a ketrec teteje között levő távot három egyforma részre osztja. Ezeknek a hosszanti léceknek az a rendeltetése, hogy az etetőtálcákat tartsák. Az etetőtálcák kerete négy simáragyalult lécből készül, amelyre néhány rajzszeggel erősebb nedvszívó, nem fényezett papirt erősitünk, amelyet akkorára azabunk ki, amekkora a keret. A papírnak meg kell birnia a tápnövény és a hernyók súlyát. A tálcák hosszanti lécei pontosan rá kell, hogy feküdjenek az őket tartó hosszanti lócekre, hogy a hernyók közlekedésére szánt rést ne zárják el. A szekrény használata a következő. Mikor a hernyók már elég nagyok ahhoz, hogy a dróthálón keresztül ne tudjanak megszökni, a tápnövónnyel együtt az egyik tálcára tesszük őket, azután a tálcával együtt betoljuk őket az egyik, mondjuk a felső pár hosszanti lécre. Utána természetesen gondosan bereteszeljük a szekrényt. Az állatok rendszerint a levelek közé rejtőznek, mint a szabadban és ha a szekrény ho-