Kovács I. Endre szerk.: Rovartani Közlemények (Folia Entomologica Hungarica 11/19-33. Budapest, 1958)

na találni. A széki erdő nagyobb kiterjedésű láprétjein a Succisa pratensis mondhatni tömegesen fordul elő, bőséges táplálékot nyújtva a hernyónak, melyet azonban a megfelelő időszakban többszöri keresés ellenére sem találtam. A lepkék főleg a Ra nunculus acer virágán ültek, nem nagyon félénkek, igy aránylag könnyen zsákmányul ej the tők. Véleményem szerint ezt a lepkefajt r Kárpátmedencében hegyvidóki-alhavasi fajnak kell tekinteni, amely épugy, mint néhány szubalpin növény /pl. Trollius europaeus/

, helyenkánt alacsonyabban is előfordul. A Dunántúlon feltétlenül az Alpesek állatföldrajzi hatását jelzi. További fel fedezése a Dunántúl hasonló területein már a közeljövőben várható. Nálunk valószinüleg jégkorszaki maradványfaj. 2. Spudaea ruticilla Esp. Bergmann szerint szubraediterrén faunaelem, mely az Alpok déli völgyeiben a tölgyes-bokorerdőkben elterjedt. Kizárólagos tápnövénye a tölgy,de hogy melyik faj, azt nem irja. Abafi-Aigner szerint hazánkban igen ritka. KoyácsLa^os a faunajegyzékóbe egy kaposvári példány alapján vette fel. Fenyőfő homokvidékón az erdőssztyep-jellegü erdei fenyvesben 1956. IV. 14-én 5 példányt fogtam csalétken.Ebből 35, 2 pedig o. A vörösbarna törzsalak ós a sárgásszürke szinváltozat /f. grisea Warr./ egyaránt előfordult. Koyács_ L. a gyűjtésem alapján közölte ezt az adatot /7:29/. Az ő szóbeli közlése szerint egyébként ez a faj fenyórekre /„Heide"/ jellemző állat, amely igy Fenyőfőn jégkorszak utáni maradvány lehet s mint ilyen, a terület legérdekesebb elemei közé tartozik. 3. Scopula umbelaria Hbn. Bergmann euráziai-kontinentális eltérjedósü állatnak tartja, mely sik- ós dombvidéki meleg, száraz erdőkben fordul elő. Tápvövónyekónt több fajt emlit /Cynanchum vincetoxicum

, Solidago viga-aurea

, Prunus spinosa stb./. Abafi-Aigner szerint csaknem országszerte előfordul, de mindenütt ritka. Tápnövónyekónt a Vicia - féléket