Kovács I. Endre szerk.: Rovartani Közlemények (Folia Entomologica Hungarica 10/1-12. Budapest, 1957)

kony-hegységben, Fenyőfő környékén 1956 május 12-én és 27-én fogott egy-egy példányt Tallós_Pál. Fenyőfőnek az a neveze­tessége, hogy az egyetlen hely az ország belsejében,ahol ős­fenyves van, ősfenyvesünk ezen kivtil csaz az ország nyugati határszélén van. 1956 május 31-én Darányban fogott egy pél­dányt Gozmá^_lászló.I»arány Somogymegye déli részén van és a növényzete épen olyan ősi,mint Fenyőfő környékéé.ügy látszik ezeknek az adatoknak az alapján,hogy nálunk a ssp. arcenthata a pleisztocén korból eredő növénytársulásokban fennmaradt re­liktum-faj. A felsorolt példányok Tallós_Pál gyűjteményé­ben, a saját gyűjteményemben és a Természettudományi Múzeum gyűjteményében vannak.Fenyőfő az emiitett térképen a C4 koc­kában van „d M betű alatt,Darányt pedig egy jó térkép segít­ségével a C8 kockába kell belerajzolni, a jele „b M betű lesz. A hatodik faj az Eupithecia expallidata Pbl., amelyik a komplikált absinthiata-csoportba tartozik. Egy meglehetősen kevéssé elterjedt faj, Prout szerint Angliában, Svájcban és Ausztriában fogták. Abafi-Aigner szerint Eperjesen is megta­lálták, a bizonyitópéldányt azonban nem láttam. Van azonban a múzeum gyűjteményében három hiteles példány, ezek közül egy Biharból származik,a Zichy-barlang környékéről,kettő viszont Herkulesfürdőről. A hernyó az irodalmi adatok szerint Soli­ dago virgaaurea-n ól. - Kovács_Imre 1955 május 14-én Mátra­szentimrén fogott egy szép hímet, amelyik a fajra jellemző bélyegeket maradéktalanul magán viseli.Ez a hely a faunatér­képen a H2 kockában van „a" betű alatt. A hetedik és utolsó faj az Eupithecia indigata Hbn., ame­lyik Európában és Ázsiában van elterjedve és fenyvesekben él. Hernyója különösen a fiatal hajtásokat szereti. Ez a faj nálunk nem ősi fenyvesből került elő, hanem a Buda-környéki telepitett fenyvesekből. A lelőhelycédula adat-í szerint Ko­vács_Imre 1953 április 24-én fogta a Guggerheryen Lelőhelye a térképen az F3 kockában van „d" betű alatt. A közölt adatokból megállapítható, hogy as uj aa. • *k söme a Dunántúl nyugati részének a faunisztikai adata t -, arar.lt-

Next

/
Thumbnails
Contents