Soós Árpád szerk.: Rovartani Közlemények (Folia Entomologica Hungarica 9/13-24. Budapest, 1956)

pen ragaszkodó fajok másutt vagy hiányoznak vagy pedig gyérebben lépnek fel. Ha most megvizsgáljuk,hogy melyek az általam a Hármashatárhegyen nem gyűjtött Lyeaenidák, a következő csoportokat fogjuk találni: 1. Lokálisan megjelenő fajok: S. telicanua

. I. iolaa

. By

. alcetas

,

decolorata

. C. sebrus

, L. idas

. Pl. sephirus

, Lys. amandus . Csak egy-egy helyről ismeretesek, vagy igen gyéren, ritkán fordulnak elő. Közülük már két mészkedvelő növényen élő fajról szóltam. Mészkerülő vagy közömbös növényeken élnek a C. sebrus

. L. Idas és a L

ya. amandua. 2. Nedves vagy félnedvea talajon fordulnak elő: M. areas

. euphemus, Ev.argiades

. a L

ycaena fajok a tityrus és az alciphron kivételével. 3. Két Strymon faj /w-album

. pruni

/ inkább a homokot kedveli, bár szórványosan a Budai-hegyekben s általában Középhegységünkben is repülnek. Az alciphron szintén inkább homokon /Pót, Peszér/ található. A mészben szegény területek Lycaenida faunájához tartoznak még a különböző biotópokon előforduló fajok: Ph. vierama

. M.ári on

. C. semiargus

, C.argiolus

. Pl. argus

. Ar. agestis

. P. icarus

. Az árion a megfigyelések szerint változtatja tenyésznelyét.Ezeknek a területeknek Lycaenida faunája tehát egyfelől szegényebb a fajokban, a fajok egyedszámában, másfelől pedig nem nyújt olyan egységes képet, mint a mészterületeké. Fel lehet még vetni azt a kérdést, hogy az ide tartozó fajok imagói nem szakadnak-e el tápnövényük területétől, mint ahogyan ez egyea más családok körébe tartozó fajoknál megfigyelhető.Ez ugyan már az etológiai kérdések körébe vezet el bennünket, mégis azt felelhetjük erre, hogy ennél a családnál a fajok nagy része nemcsak általában egy bizonyos területhez ragaszkodik,hanem azon belül is sokszor egy egységes biotópot alkotó területnek csak egy ki8 részén repül.Ez a lepkék vagilitása mellett sajátos jelenség. Általában elmondhatjuk, hogy egy-egy tisztásnak megvannak a