Dr. Szent-Ivány József szerk.: Folia Entomologica Hungarica 8/1-4. (Budapest, 1943)

reá bízták és a Műegyetem vízépítési tanszéke számára is készített egy nagy munkálatot. De azért a természet szépsége újra visszahívta őt. Szürkülő fejjel végigjárja a Képzőművészeti Főiskola festő tanszakát és Vágó Pál meg Boszn a y István tanítványaként festi meg utolsó éveinek valóban remek tájkép-alkotásait. Nagy Ignác emlékezetét mi a természettudományok lapjain is megőrizzük, mert kutató munkája, ha félbeszakadt is, igen becses eredményekkel gazdagította a magyar fauna-ismeretet. Hálával tartozunk az őt gyászoló család kedves tagjainak, akik e sokfelé sugárzó pályafutásnak minden léptét rajongó szeretetükkel kísérték és gyűjteményét Nemzeti M u z e um u n k n a k ajándékozták. Nagy Ignác életsorsa mélyen elgondolkoztat. Egy emberéletnek rövid, siető mondatokba zsugorított vázlata fölidézi az elsietett tegnapokat, a szemünk előtt elrohant küzdelmes közelmúlt éveit. De a történeti távlat mégis mindig megállásra késztet. Az eltávozott lélek itt jár közöttünk és a lelkiismeret ítélőszéke elé idéz bennünket is, akik az ő sorsában a magunkét keressük. Igazságos volt-e a jutalom, amelyben öt kora részesítette? A magyar bor nemesítéseért folytatott küzdelemnek útját vágta egy harácsoló idegen faj megszállása. A vízgazdálkodásban fölmerült elgondolások talán a Taktavölgy rendezésével vagy a Műegyetemnek jutott munkálattal kapcsolatban szóhoz jutnak majd egy szebb jövőben, amikor Magyarország mérnöki feladatait mérnökök és nem jogászok fogják intézni. A madarak, virágok és magyar tájak melegségét sugárzó, színgazdag festményei, Nagy Ignác képei még itt pompáznak szemünk előtt és tanúságot tesznek a lélekről, amely csodákat keresett és látott meg a teremtés alkotásaiban, tájban, lepkében és bogárban. Csak a tudományos közlés küszöbén akadt meg. Uj fajai máig nem juthattak nyilvánosságra. A magyar kultúra ítélőszéke előtt állunk. Lesz-e jövőnk, ha csak így becsüljük meg értékeinket?