Dr. Szent-Ivány József szerk.: Folia Entomologica Hungarica 8/1-4. (Budapest, 1943)

tegségek iránti hajlamosságát a talaj is. Pl. a rossz, kiélt mezőgazdasági területekre vagy legelőkre telepített fenyveseket a másodlagosan káros rovarok egész sora szokta megtámadni. Igaz, hogy az ilyen erdőkben a Fomes annosus nevű gyökérölőgomba is elszaporodhatik s ennek nyomán aztán mégjobban elhatalmasodnak a rejtetten fejlődő rovarok. A másodlagosan káros rovarok azonban nem mindig és nem egyformán lepik el a sinylődő vagy betegeskedő fákat. Egyes fajok már a külsőleg teljesen egészségesnek látszó egyedeket is megszállják, mások pedig csak az erősen, látszatra is beteg vagy nedvben megrekedt törzseket támadják meg. A rejtetten fejlődő rovarok elszaporodásának lehetősége és nagysága elsősorban a gazdanövény hajlamosságától, a betegségek iránti fogékonyságától függ. Az ugyanazon körülmények között élő fák közül először mindig a hajlamosabb esik a támadásnak áldozatul, amiből az következik, hogy a másodlagosan káros rovarok elszaporodásánál lényeges szerepet játszik az egyes törzsek egyéni dispozíciója is. Ugyanazon termőhelyen álló fák közül a betegségekkel szemben mindig a helyi fajta az ellenállóbb, míg a messze idegenből származó magból nevelt egyedeket ezer veszély fenyegeti. Gondoljunk csak a forró égöv egészségtelen klimája alatt élő bennszülöttekre. Szervezetük mennyivel ellentállóbb az ottani betegségek iránt, mint a bevándorolt európaiaké. Nézzünk néhány példát az elmondottakra. Az alacsonyabb vidékre telepített lúcfenyves kezdetben nagyon szépen fejlődik, gyorsan nő. Az erdő az egészséges állomány benyomását kelti. Bizonyos idő múlva, amikor a fák 50—60 éves korukat elérték, megjelennek a szúk, mint másodlagos károsítok s kezdetben csak egyes törzsek, később kisebb-nagyobb facsoportok s végül az egész, külsőleg talán még mindig egészségesnek látszó állomány a szúk áldozatául esik. Vájjon mi segítette elő a szúk elszaporodását? A kérdésre jelen esetben könnyű válaszolni: a nem megfelelő termőhelyre való telepítés. A lucfenyő, mint magashegységi fafaj, megköveteli a levegő bizonyosfokú párateltségét. Mivel a levegő páratartalmát alacsonyabban fekvő termőhelyen biztosítani nem tudjuk, a fák ezt megsínylik s az ilyen törzseket a szúk hamarosan ellepik. Hasonló az eset a parkokban egyenként, vagy csoportosan