Dr. Szent-Ivány József szerk.: Folia Entomologica Hungarica 8/1-4. (Budapest, 1943)
NAGY IGNÁC EMLÉKEZETE. (1866 1941.) A mult századforduló a specialisták kora volt nálunk éppenúgy, mint Európaszerte. Ha valaki ebben az időtájban sokoldalúsággal tündökölt, azt nem nézték jó szemmel, kivált a hivatalos életben. Megbecsülésre pedig egyáltalában nem számíthatott. Aki lelki alkotásánál fogva nem tudott az egyetemes szürkeségbe beolvadni, azt egyszerűen különcnek könyvelték el. Ezek közé az akkoriban ritka egyéniségek közé tartozott kiváló mérnökünk, nemes Nagy Ignác. Szatmáron született s édes atyja Nagy György Máramarosszigeten az Államépítészeti Hivatal főnöke, műszaki tanácsos, nyugdíjba vonulása után nagybányai városi mérnök és hírneves kertész volt. Két fiát tudományos pályára nevelte és mindkettő tarsolyában vitte szülőföldjéről a gyümölcsészet iránti hajlamokat. Az idősebbik, Emil fogorvos lett s emellett is nagysikerű gyümölcskertész. Nagy Ignác, a fiatalabb testvér, a Műegyetemet végezte kiváló eredménnyel. A számok légiói között is mindenütt megtalálta a szép eszményét. Szabad idejében akvarellfestést tanul. Mikor pedig kultúrmérnöki állásba jut, olajfestésben talál szórakozást. Sátoraljaújhelyen mint fiatal mérnök kiváló hírnevet szerez az állam szolgálatában és ugyanakkor vásárolja meg a szomszédos Kistoronyán azt a jó fekvésű földet, amelyen aztán mintaszerű szőlőgazdaságot létesített. Szabad idejében készült tiszavidéki tájképei pedig viharfelhőikkel, drámai hangulatukkal bejutnak legjobb mestereink képei mellé a Képzőművészeti Társulat mütárlataiba és műgyűjtők szalonjaiba. Mint mérnök már 1897-ben vezető állásba jut, a nagyenyedi kultúrmérnökség, főnökévé nevezik ki főmérnöki rangban. A családalapítás mellett most egy ideig lemond művészetéről, de szabadságai alatt annál nagyobb gonddal tökéletesíti a tokaji asszú és szamorodni előállítását. Palackos borai eljutnak távol külföldre s e munkájában gondos segítője felesége, a szegedi származású Balogh Margit és később György fia és négy kis leánya is. A gyermekek iskolázása kapcsán maga is tanító munkát végez és hogy e téren lelkiismeretesen meg tudjon felelni, a bor kémiájából kiindulva nekikezd a természettudomá-