Dr. Szent-Ivány József szerk.: Folia Entomologica Hungarica 8/1-4. (Budapest, 1943)

lyóiratunk megjelentetését is ezért kellett néhány évre beszün­tetni. 1938-ban újból megindultunk s azóta minden évben meg­jelent egy tartalmas kötetünk, de hogy ennek a megjelentetése milyen nagy erőfeszítésünkbe került, azt csak azok tudják, akik az elmúlt öt esztendőben a társaság anyagi ügyeivel foglalkoztak. A legutóbbi kötetünk kiadásával járó terhek is erősen megingat­ták Társaságunk hajóját. De a lelkes magyar entomológusok most sem hagyták cserbe szeretett egyesületüket, szeretett folyóiratu­kat s társaságunk néhány lelkes tisztviselője és sok lelkes tagjá­nak a munkája és támogatása megint eloszlatta a borús felhőket a Magyar Rovartani Társaság egéről. Ennek eredményeképpen 1943 küszöbén abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nincs egy fillér adósságunk sem, sőt Fóliánk első két füzetének a kiadásához szükséges összeg is rendelkezésünkre áll. Köszönettel tartozunk mindazon tagjainknak, akik felhívá­sunkra készséggel teljesítették vállalt kötelezettségeiket és a ré­gebbi tagdíjhátralékaikat is nagyobbrészt befizették pénztárunkba. Különös köszönet és hála illeti meg azokat a tagjainkat, akik ezen felül Társaságunk irányában nemes áldozatkészségről tet­tek tanúbizonyságot azzal, hogy adományokkal jöttek segítsé­günkre. Az 1942. évben a következő önkéntes adományok folytak be Társaságunk pénztárába: Czógler Kálmán... 20 P Dr. Endrődy Sebő 5P Gergely István ... 30 P Hámory Aladár... 5P Jablonkay (S ta­nulják) József... 10P Dr. Kadocsa Gyula 14P Dr. Kelle Arthur 10 P Dr. Levatich Gyu­la 20 P Magyar Cukorré­pát ermelök Or­szágos S z ö v 200 P Pazsiczky Sándor 10 P Dr. Pongrácz Sán­dor 6P Reskovits Miklós 10 P Dr. Révy Dezső... 5P Ruff Andor 14P Dr. br. Sólymos s y László 100 P Stiller Győző 10 P Dr. Surányi Pál ... 100 P Dr. Szabó-Patay József 30 P Dr. Szent-Ivány József 50 P Szurdoky Rezső... 10P Dr. Vargha Gyula 20 P

Next

/
Thumbnails
Contents