Folia archeologica 54.

Oravecz Hargita: Újkőkori arcos hombár töredékei Tiszaföldvárról

62 ORAVECZ HARGITA zett „fésűnek" minden bizonnyal nem csupán kettő, hanem legalább három-négy, esetleg öt „foga" is lehetett. Nem került elő a hombár alsó része sem, de a törésfelülete alapján gyanítható, hogy a felülete szintén sarazott és vörös festésű lehetett, amelyet a felső részhez hasonlóan, bíborszínűre festett és vésett mintával, például fektetett spirálisokkal díszíthettek, mint például a Szentes környéki, a csanyteleki vagy kömlői edényeket.

2

9 A cserepek formai és díszítési sajátosságainak elemezése kapcsán arra következtetésre jutottunk, hogy azok egy nagyobb részben szakáiháti, kisebb részben pedig esztári kerámiaművességi vonásokat ötvöző hombárból származnak. Az előbbire az edény formája, vésett és plasztikus elemeket mutató arcábrázolása, homlok-és nyakdísze, M-alakú mintája, nyakfelületének mezőkre osztása, míg az utóbbira a lilásvörös színezése, valamint a festés túlsúlya utalna. Az Esztár-kultúra hatásai, esetleg importjai a telep további kerámiaanyagában is kimutathatók, például az égetés előtt bíbor, vörös, fekete, fehér színűre festett, valamint sűrű vékony vonalköteg mintájú edénytöredékek előfordulása alapján.

3

0 Nem meglepő ez, ha tudjuk, hogy az. Esztárés a Szakálhát-kultúrák közötti kapcsolat régóta ismeretes az újkőkor kutatás előtt,

11 amelyet a tiszaigari arcos ábrázolású töredékkel,

3

2 vagy a szelevényi arcos edénnyel csak megerősíteni tudunk.

3

3 A cserepek további érdekessége, hogy nem csupán az egykori hombár formájára és különleges kivitelű mintázatára, hanem valószínű rendeltetési helyére és bizonyos mértékig használatára is utalnak. A töredékek közvetlen közelében átégett, „in situ" padlómaradványok, valamint paticsdarabok, azaz egy leégett építmény megmaradt részei voltak találhatók. A cserepek maguk is megégtek, minden valószínűség szerint a leégett objektummal együtt, amelyre felületük repedezettsége és felhólyagosodása utal. A tűz erejéből arra lehet következtetni, hogy a hombár vagy a ház falának közvetlen közelében, vagy annak belső terében állhatott. Az utóbbi feltételezés mellett szólna az edény készítésmódja; miként említettük anyagába nem kevertek soványító anyagot, mellőzték a kiégetését, mindezek hiánya viszonylag gyenge minőségű, komolyabb megterhelésre alkalmatlan, inkább csak belső használatra szánt edényt eredményezett. Ilyen hombárokat a Szakálhát-kultúra Battonyavidparti, parázs tanyai, valamint mezőkovácsházi házaiból ismerünk, azzal a különbséggel, hogy azok teljesen szétmorzsolódtak.

3

4 (Ezt a technológiát egyébként, jóval szélesebb körben is alkalmazták, például berendezési tárgyak: tűzhelyek, kemencék, „asztalkák", ládikák és nagyobb kellékek, például fedők, „oltárok" stb. készítése során.

3

5) A hombár további pontosabb, házon belüli helyének meghatározásához sem közvetett, sem közvetlen bizonyítékokkal nem rendelkezünk, mivel szűkebb környezete és a vele kapcsolatba hozható tárgyak és jelenségek teljesen megsemmisültek vagy elkallódtak az idők folyamán. A mellettük talált edény- és állatcsont töredékekről szinte bizonyosra vehető, hogy a későbbi bolygatások során „keveredtek" a maradványok közelébe. A hombárokról köztudott, hogy szentes gabona tartására szolgáló, kezdetben fazékszerű edények, szögletes ládák, azaz alkalmatosságok, későbbiek pedig - egészen a közelmúltig - építmények is voltak. Azt, hogy már az újkőkorban « CSALLÁNY 1939, Tafel 15, 1-2; CSALOG 1966, l.T. 1; HEGEDŰS 1982-3, II, IV. lábla; SZÉNÁSZKY 1990, 2. kép; DANYI 2000, 2. kép. HORVÁTH-PALUCH 2005, 262-263. 31

1 Ltsz.: DJ M 1986.4.583. 722, 774. 778, 796/1, 869; KALICZ-MAKKAY 1977, 54-55. 3

1 KALICZ-MAKKAY 1977, 54-55. 3

2 RACZKY 1992, 151-152, 2. 3

3 RACZKY-ANDERS 2003, Fig 4. 2, 5. 3

4 SZÉNÁSZKY 1979, 68; SZÉNÁSZKY 1990. 153. 3

5 BANNER 1930, 101. II. tábla; Fig. 9-10, 12; SZÉNÁSZKY 1978, 3. Abb. 1-2; HEGEDÚS-MAKKAY 1987, 8994.