Folia archeologica 54.

Kocsis László - Mráv Zsolt: Egy késő római sisak arcvédő lemezének töredéke Dunafalváról (Bács-Kiskun megye)

352 SZEMLE - REV IEW Az Alföld-csoport kerámiakészletét taglaló 14 oldal 3 alfejezetet tartalmaz: kézzel formált, korongolt és bekarcolt díszű kerámiák. A kézzel formált edények 6 fő típusát különbözteti meg. Ezek többségének helyi, késő bronzkori-kora vaskori előképei vannak. Felsorolja a Hallstatt- (4-típus) és a Ferigile-kultúrából származó edénytípusokat (3 típus). A kutatás a vasgyártás mellett az Alföld-csoport népéhez fűzi az edények fazekaskorongon való készítésének elterjesztését is. Utóbbiak közé a jellegzetes formájú urnák (6 típus), tálak (6 típus) és bögrék (4 típus) tartoznak. A korongolt edények többnyire díszítetlenek, ritkán előforduló díszítő motívum a hullámvonal minta. Külön alfejezetben tárgyalja a bekarcolt jelekkel ellátott edényeket. A korongolt edényeken ék-, háromszög, míg a kézzel formált típusokon horogkereszt, hullámvonal és rombusz alakú jelek ismertek. A szerző ezeket írásjeleknek véli, melyek tulajdon-, esetleg mesterjegyek lehettek. A leletanyag részt lezáró 4 oldalas összefoglalásban rövid áttekintést ad a vizsgált korszak csoportjairól és főbb történeti eseményeiről. A Kárpát-medencében a korábbi kutatókkal egyetértésben 3 szkíta kori csoportot különböztet meg: Alföld-, Erdély- és Kustánfalva/Kárpátaljai-csoport. Az Erdély-csoport leletanyagában számos jellegzetesen szkíta típusú emlék található (bronz tükör, vasfokosbalták, akinakes, állatcsörgő, nyílhegyek). Temetkezési helyein a korhasztásos rítus az uralkodó, a hamvasztásos temetkezések ritkák. A csontvázasán temetkező népesség a steppei csoportokkal állhatott közvetlen kapcsolatban. Erdélyben az Alföldcsoport hatása a Kr. e. 6. századtól figyelhető meg, amint azt a Baita-i/Mezőbanyicai hamvasztásos temetkezések mutatják. A Kustánfalva/Kárpátaljai-csoport a mai Kárpátalja (Ukrajna) területén terjedt el. Jellegzetes szkíta jellegű tárgyak kis számban ismertek, s feltehetően az Alföld-csoport területéről származnak. Halmos, hamvasztásos temetőik az erdős-steppe rokon népeivel mutatnak rokonságot. A szerző a kultúra hordozóinak a helyi késő bronzkori lakosságot tartja, mely megélte a kelta hódítás időszakát is. Az alföldi szkíta kort 3 periódusra tagolja. Tartamukat évtizedekben határozza meg, ám külön terminust- pl.: virágkor- nem alkalmaz. Az első periódus kezdetét - Párducz Mihály nyomán - az ártándi hydria készítési ideje alapján a Kr. e. 7. század utolsó évtizedére keltezi. Feltételezése szerint ekkor Nyugat-Podólia erdős-steppei területéről kisebb népcsoportok költöztek be a Kárpát-medence északi területére. Az újonnan érkezettek a helyi lakossággal együtt alakították ki a szkíta jellegű Alföld-kultúrát. A kultúra népessége a Kr. e. 6. századtól kezdve intenzív kereskedelmi kapcsolatokat épít ki déli és nyugati irányban, s településeik a Kisalföld területein is megjelennek. Ez időben szűnik meg az élet a dunántúli erődített telepeken. Jelenleg azonban nincs bizonyíték arra, hogy a kultúra csoportjai megtelepedtek volna az utóbbi vidéken. A század közepén jellegzetes leletanyaguk feltűnik a Balkán területén is. A szkíta kor 2. időszakát a Kr. e. 6. század utolsó évtizedeitől az 5. század első évtizedei közé datálja. E korszakot a gazdasági fejlődés és a délnyugati irányú kerekedeimi kapcsolatok virágzása, egyszersmind a keleti, steppei teriiletekkel való kapcsolat megszűnése jellemzi. Kialakulnak és országszerte elterjednek az Alföld-kultúra vezérleletei úgymint a korongolt edények, a Vekerzug-típusú vaszabiák, hajkarikák. A 3. fázis a Kr. e. 5. század 2. felétől a 4. század első negyedéig tartott. A Kr. e 5. század utolsó évtizedeiben nyugatról kelta csoportok nyomultak be a Kárpát-medence északnyugati részére és a Dunán átkelve elérték az Alföld északi felét is. A 4. század folyamán felszámolták az Alföld-csoport önállóságát, azonban egyes tájegységeken a helyi lakosság a kelta uralom alatt is folytatta életét, megőrizte hagyományait, ősi világképét (pl.: Szaniszló-csoport). Az összefoglalást a kötet harmadát kitevő katalógusjegyzék zárja. A katalógus négy nagy részre tagolt, a lelőhelyek folyamatos sorszámozással, ABC sorrendben követik egymást. Az első és egyben a legtöbb lelőhelyet magába foglaló terület/vagy csoport a Nagy magyar Alföld. Összesen 130 településről 211 kisebb lelőhelyet sorol fel. Itt mutatja be a kultúra vándorlási/elterjedési útvonalait eg)' 18. századi térképen (Abb. 1). Ezt követi az Eszak-Alföld és a