Folia archeologica 54.

Kocsis László - Mráv Zsolt: Egy késő római sisak arcvédő lemezének töredéke Dunafalváról (Bács-Kiskun megye)

186 Kocsis LÁSZLÓ - MRÁV ZSOI.T A régóta ismert ellenerőd felszínen álló és folyamatosan pusztuló romjait többen is felmérték már (például Halász Ferenc, Mócsy András, Kőhegy i Mihály),

1

3 régészeti kutatása - néhány kisebb, közöletlen régi ásatástól eltekintve - azonban csak 2008-ban indult meg.

1

4 Ennek során sikerült meghatározni és pontosítani a kiserőd alaprajzát, építési technikáit és kronológiáját. A dunafalvi kiserőd alaprajzi jellegzetességei alapján a Valeria provincia késői határvédelmére oly jellemző, ún. Verőce típusú, szimmetrikus elrendezésű kikötőerődök közé sorolható, amelyek egy nagyméretű központi toronyból, a víz felé egy fallal körülvett és saroktornyokkal erődített téglalap alakú zárt udvarból, valamint egy Dunába nyúlé) fakonstrukciójú kikötőből álltak.

1

3 Dunafalva az a kivételes kikötőerőd, ahol a típus mindhárom kritériumára rendelkezünk régészeti adatokkal. Központi tornyának falait ugyan a Duna eróziója és a helyi lakosság kőbányászata teljesen elpusztította, helyén azonban szerencsésen megtaláltuk az alapozási árkának aljába, sűrűn egymás mellé leütött 7-8 cm átmérőjű karók soros rendszerét. A karómaradványok segítségével kiszerkeszthető lett nemcsak a központi torony, hanem a kikötőerőd alaprajza is ( 1. ábra). Feltárásra került a központi toronynak a délkeleti és az északkeleti sarka, továbbá a keleti, az északi illetve déli fal szélső karósorai. A központi torony ezek alapján rekonstruált mérete: 16 x 22 méter. Karók sorát az alapozás teljes szélességében leütötték, így lemérhető volt a központi torony alapfalának vastagsága, amely - a Mócsy A. által feltételezett 1,5 méteres falvastagsággal szemben

1® - bizonyosan meghaladta a 3,5 métert. A 4. szelvényben a karólyukak és a részben megmaradt fa karók kirajzolták a 1,5 méter vastag déli szárnyfal és a központi torony találkozási pontját. A négyzet alaprajzú délkeleti saroktorony eredeti helyzetéből már elmozdult keleti falának tövénél ugyancsak megtaláltuk a saroktorony alapozása alá ütött karókat, köztük a keleti szélső karósort. A karókat az alapozás alá mindössze 30-40 centiméter mélyre ütötték a partoldal sárga homokos laza altalajába és azok átlagosan 70-80 centiméter magasságban nyúltak bele az alapozás falmagjába. A 2. szelvény keleti harmadában megmaradtak az alapozás alsó kősorai, amelyek között egy vízszintesen fekve) gerenda maradványai feküdtek. Az alapozás alá ütött karók és vízszintesen fektetett gerendák kombinálásának technikáját főleg az I. Valentinianus-kori, víz közelébe vag)' vizenyős területekre épített erődítmények alapfalainál alkalmazták, közöttük is legjellemzőbben a kikötőerődök esetében.

1

7 A dunafalvi kiserőd építése is I. Valentinianus uralkodásának idejére tehető,

1

8 amit alaprajzi típusa, építési technikája és a területéről gyűjtött nagyszámú ún. OFARN csoportba tartozó és a legio X Gemina késői bélyegtípusaival ellátott 1. Valentinianus-kori falazótégla mellett,

1

9 az előkerült éremanyag összetétele is bizo1

2 Az ásatáshoz egyelőre: MRÁV 2009b, 183-184. Az ásatáson dunaszekcsői és dunafalvai fiatalok mellett a Szegedi és Pécsi Tudományegyetem régészet szakos hallgatói, Agócs Nándor. Farkas István Gergő, Szabó András, Takács Péter és Savanyú Bálint vettek részt, akiknek munkáját ezúton is nagyon megköszönöm. Ezen fölül külön köszönet Bíró Zsoltnak (Dunaszekcső), Kaszur Lászlónak (Dunafalva), Kovács Antalnak (Szeremle) és Pataky Miklósnak (Budapest) segítségéért, továbbá Szingler Józsefnek (Dunaszekcső) hasznos adataiért. 1

3 HALÁSZ 2000, 101-109; MÓCSY 1958, 89-104; KŐHEGYI 1967, 39-48; KI. még: GÁBOR 2003, 179-180 (téves keltezéssel). 1

4 MRÁV 2009b, 183-184. A tanulmánynak nem célja az ásatás eredményeinek minden részletre kiterjedő közlése, csak olyan mértékben, amely feltétlenül szükséges az arcvédő lemez kontextusának megértéséhez és keltezéséhez. 1

5 Ld. ehhez egyelőre: MRÁV 2009a, 24. 1

0 MÓCSY 1958, 94 Abb. 12. 1

7 Ilyen alapozási technikával épült a verőcei (legutóbb MÓCSY 1958, 97-98; NAGY 1998, 35) és a dunakeszi (MRÁV 2009, 19-20) kikötőerőd, továbbá többek között a tabáni I. Valentinianus-kori őrtorony (Aquincum - 5. burgus): VISY 2000, 57. 1

8 MRÁV 2003, 40. 1

9 A dunafalvi kikötőerődből ismert téglabélyeg típusokhoz ld. egyelőre: LÖRINCZ 1999, 57. Az ún. OFARN-csoport téglabélyegeinek valentinianusi keltezéséhez: MRÁV 2003, 33-50.