Folia archeologica 52.
Vörös István: Ló az Árpád-kori Magyarországon
Ló л/. Á RPÁ D-KORI MAGYARORSZÁGON 197 istállókban/aklokban „in suburbio stabulum" tartották (L.III. 13.). Majd Szent Mihály napjáig (szept. 29.) mutogatták, és lia valaki rátalált a lovára 12 dénáron (1 1/2 M ) megválthatta (L.III. 20.). Szent Mihály napja után visszamaradt jószágokat szétosztották: a püspököt tized (L.III. 13.) a királyt 2/3-a, az ispánt 1/3-a illette meg; de el nem adhatták, csak munkára használhatták (L. III. 20., 20. 2.§). Akinél (I.) Béla király (1060-1063.) óta fogott jószág volt Szent István király napjáig (aug. 20.) ki kellett adnia (L.III.20. 5.§). 3.2. AZ ORSZÁG HATÁRÁN, A GYEPŰN (CONKINIUM) TÖRTÉNŐ ÁLLATKERESKEDELEM. Az ország gyepűjén belföldi (Pleidell szerint „külföldi" 1925. 5.) kereskedő „mercator" sehol nem adhatott, vagy vehette ménlovakat „equos", de ha magának akart hadiszolgálathoz szükséges lovat „expedicionem necessarium [...] equum" vehetett (L.II.15., az. „expedicionem" fordításai eltérőek, pl. utazásához, szállításhoz, közlekedéséhez is szerepel). Az ország gyepűjére vitt „belföldi" ménló „equorum" határon túli eladásához „exportjához" külön királyi engedélyre (licentia regis) - és az eladó saját megyésispánja igazolására (? ERDÉLYI 1907. 107.) - volt szükség. A határon királyi engedély nélkül lovat, ménlovat „equorum/equum" árusító egyént a határispánnak börtönbe kellett vetnie, a lovat el kellett vennie, amíg az ispánja - akinek a megyéjébe való volt (Corp.Jur. 73., 10. lábj.) - őt nem igazolta. A megyésispán a kereskedő (lótulajdonos) személyét, és a tulajdonában levő ló, vagy lovak tulajdonjogát igazolhatta. Ha bűnösnek (reus) bizonyult, mint tolvaj kivégezték; ha nem, sértetlenül szabadult és csak az odavitt lovat veszítette el (L.III. 16.). A határőrizeti szervek mulasztását szigorúan büntették (L.II. 17.). A törvény végrehajtási utasítása szűkszavú, hiányosnak tűnik. A kor embere számára bizonyára nem volt az. Miben volt bűnös, illetve mitől volt mentes az egyébként királyi engedéllyel nem rendelkező (belföldi) lókereskedő? A kérdéscsoportra a válasz I. László dekrétumainak ismeretében adható meg. A lókereskedő (lótulajdonos) akkor volt bűnös, és tolvajként kivégezhető, lia a lova lopottnak bizonyult (L.III.11.) akár rablás, hatalmaskodás során szerezte, akár vásáron kívül vette azt (L.II.7. l.§). Nem volt bűnös, ha lopott lovat vásáron vette, és azt igazolták (L.II.7. 4. §), vagy ha a törvénytelenül (illegális helven) vásárolt ló nem volt lopott. Ez utóbbi esetben a lov at elvették tőle (L.II.7. 2.§). IIa a kereskedő a törvényes tulajdonában levő lovat a határon, vagy azon túl királyi engedély nélkül akarta eladni elvették tőle azokat. Ez volt a büntetése. A ló törvényes vásárlását a vásári bíró, és a vámos tanúsította (L. II.7., 3-4. §). Nem tudjuk, hogy a kereskedőnek a ló kiviteléhez, és eladásához szükséges királyi engedélyt hol kapta meg, és mennyiért; továbbá, hogy ott kellette a lovak legális birtoklását is igazolnia? Más országból érkező külföldi kereskedők, akik a gyepűre jöttek „belföldi" ménlovat „equos-t" vásárolni, a következő eljárás szerint tehették: a határispán követe a királyhoz kísérte őket, a király engedélyével, a király poroszlója előtt azt, és annyit vásárolhattak, amit, és amennyit engedélyeztek nekik (L.II.18.). I. László tehát a határ menti és a belföldi állatkereskedelemnek a helyét határozta meg (L.II.7.). Az állatkivitelnél csak az általánosan tizedmentes ló (ménló) és a/ ökör eladását (L.II.16.), valamint a külföldi kereskedő ló vásárlását kötötte királyi engedélyhez. Az utóbbi esetében a vásárolható állat mennyiségét is szabályozta (L.II.18.). A többi háziállat (tehén, bika, juh, kecske, sertés, stb.) kereskedelméről nem rendelkezett. Korábban feltételezték, hogy a kiviteli tilalom csak a „tenyésztésre szolgáló állatokra irányult" (RÓNAI 1886, 395.).
