Folia archeologica 52.
Fodor István: Dr. Fehér Géza (1917-2005)
D R. Ь i n KR ( IK /Л (1917-2005) 9 gyertyatartónak, amelyek Buda 154l-es elfoglalása után kerültek az oszmán birodalom fővárosába. Számos kiállítás rendezésében vett részt, ő készítette a Nemzeti Múzeum állandó történeti kiállításának hódoltság kori részét. Sokat tett a törökországi magyar emlékhelyek megőrzéséért és azért, hogy azok méltó módon mutassák be nemzeti nagyjainkat és történelmünket a török látogatóknak. Többször rendezett kiállítást a rodostói Rákóczi Múzeumban és a kütahjai Kossuth-emlékházban. A 7()-es években jelentek meg összefoglaló jellegű munkái, amelyek itthon is, külföldön is nagy sikert arattak. A Magyar Nemzeti Múzeum kincsei c. sorozat egyik köteteként jelent meg 1975-ben a Török kori iparművészeti alkotások c. könyve. E nem nagy terjedelmű kötetek a Magyar Helikon és a Corvina Kiadó jóvoltából igen szép, gazdag képanyagot felvonultató formában jelentek meg, a magyaron kívül a legfontosabb világnyelveken is. Ugyanebben az évben látott napvilágot másik könyve is, amely méltán nevezhető legismertebb művének, a „Török miniatúrák a magyarországi hódoltság korából". Az imént említett két kiadó pompás kötete magyarul is két kiadást ért meg, s több kiadásban jelent meg a világnyelveken is itthon és külföldön. A magyar történelem eseményeit ábrázoló török miniatúrák kutatása Fehér Géza munkásságának talán leggyümölcsözőbb területe volt. A külföldi - jelentős részben törökországi - gyűjteményekben őrzött krónikák miniatúrái nem csupán művészettörténeti szempontból voltak rendkívül figyelemre méltóak, hanem ezzel Fehér Géza új forráscsoportot vont be 1(3-17. századi történelmünk kutatásába. A török történeti források kiadásának ugyan hazánkban a 19. század óta - hála Szilády Áron, Velics Antal, Thúry József, Karácson Imre úttörő munkásságának igen erős hagyományai voltak, a krónikák miniatúrái azonban nem kerültek azonosításra, illetve feldolgozásra. Imént említett többnyelvű munkája mellett 1975-ben elkészítette e forráscsoport alapos tudományos elemzését is, amelyet kandidátusi értekezésként nyújtott be a Magyar Tudományos Akadémia Minősítő Bizottságához. A disszertáció sikeres védésére 1976. március 19-én került sor, opponensei László Gyula és (.erő Győző voltak. Ezt a munkát az Akadémiai Kiadó jelentette meg 1982-ben. (A magyar történelem oszmán-török ábrázolásokban.) Amíg egészsége engedte, folytatta tudományos munkásságát, újabb miniatúrát fedezett fel, török mérlegsúlyokat, írókészletet dolgozott fel. Jelentős tudományos életműve megkerülhetetlen e korszak kutatásában. Igen jelentős szerepet játszott a nemzetközi tudományos közéletben is. Nem csupán állandó résztvevője és előadója volt a szakterületéhez tartozó tudományos kongresszusoknak és konferenciáknak, hanem számottevő szerepe volt azok szervezésében is. Tagja volt a nemzetközi török művészeti kongresszusok állandó bizottságának, ő volt a szervezője az 1976-ban Budapesten megrendezett V. Nemzetközi Török Művészeti Kongresszusnak s szerkesztője a két évvel később napvilágot látott, közel ezer oldalas kongresszusi kötetnek. S nem szabad azt sem felednünk, hogy az ötvenes-hatvanas években azon kevesek közé tartozott, akik élő kapcsolatot ápoltak a török tudományos élettel. Kiválóan ismerte az országot és népét. Lenyűgöző élmény volt számomra 1991-ben együtt járni véle Isztambul utcáit, végiglátogatni nevezetes műemlékeit és múzeumait. Mindent ismert, minden magyar vonatkozású helyről rögtönzött kiselőadást tartott. És mindenütt ismerősök, jó kollégák, régi barátok köszöntötték - az Aja Szófiától a nagy vásárcsarnokig. Nem véletlen, hogy az Isztambulról és környékéről írott útikönyve három kiadást ért meg, a csak Isztambulról szóló pedig kettőt. A két ország tudományos és baráti kapcsolatainak erősítése terén végzett gyümölcsöző munkásságát nagyra becsülte mind a török, mind a magyar tudományos közélet, fiszteleti tagjává választotta a Török Történeti Társaság, megkapta a Török
