Folia archeologica 51.
Gyöngyössy Márton: Oszmán-török ellenjegy középkori magyar arany-forintokon?
188 GYÖNGYÖSSY M AR ION évek végén 1:8,8-hoz, a magyar aranyforint és az ezüstdenár esetében 1:8,38-hoz; miközben az arany és az ezüst világpiaci értékaránya: 1:12 volt... 1 3 Mindezek után megállapíthatjuk, hogy ebben a mediterrán velencei-oszmán pénzrendszerben - a monetáris politikák hasonlósága ellenére - a magyar aranyforint pénzlábával (finomságával és súlyával), valamint éremképével „idegen testnek" számított, és mivel kevésbé ismerték, nyilván bizalmatlanabbul is fogadták. Ez lehet az egyik oka annak, hogy ezt a két példányt - és bizonyosan további, ma még lappangó példányokat is - hitelesítésképpen ellenjeggyel látták el. Az ellenjegy arab-török olvasata: szahh (C"-** 3) azaz 'hiteles', 'érvényes'. Az ellenjegy értelmezésében egyébként másik álláspont is ismeretes: Réthy László - Alekszej Markovnak, a szentpétervári Ermitázs igazgatójának álláspontja nyomán - a jegyet a raidzs = 'érvényes' arab szóval azonosította. A kérdés szakértője, Hans Wilski ellenjegyes oszmán pénzekről írt művében viszont egyértelműen az előbbi értelmezést fogadja el. Turkológus szakembereket kérdezve megerősítést nyert, hogy valóban ez az olvasata az ellenjegynek. Wilski adatai alapján ez az ellenjegy velencei dukátokon és magyar aranyforintokon egyaránt szerepel, ám míg a jegy első két változata 16-17. századi velencei dukátokon fordul elő, a harmadik csak a két magyar aranyforinton. Az ellenjegyek veretekre kerülésének időpontja Wilski szerint más volt a velencei és más a magyar pénzek esetében. Szerinte - felhasználva a Pohl-féle készítési kronológiát - a magyar pénzekre nem sokkal 1467 után, II. Mehmed uralma idején kerülhetett az oszmán ellenjegy. A kérdés valóban az, hogy az ellenjegyes hitelesítés mikor történhetett. Minden bizonnyal olyan időszakban, amikor kevés megszokott pénz állt rendelkezésre, és az oszmán kincstár arra kényszerült, hogy idegen pénzeket is sajátjaként fogadtasson el. Bár hipotézisként, de talán megfogalmazhatjuk, hogy ez az időszak az 1460-as, 1470-es években folytatott oszmán-velencei háborúskodás kora (1463-1479) lehetett, de még az önálló oszmán aranypénzverés megkezdése (1477) előtt. A háború megakadályozhatta a velencei dukát birodalmi területre jutását, éppen akkor, amikor a legnagyobb szükség lett volna a pénzre. Ismerve a magyar pénztörténetből, hogy a magyar aranyforint éremképe 1470-től megváltozott (a címer helyére ettől kezdve Szűz Máriát, Magyarország védasszonyát verték), feltételezhetjük, hogy ez az ellenjegy legkorábban 1463-1470 között kerülhetett a két pénzre. 1 4 1: 1 A pénzzé vert arany és a pénzzé vert ezüst értékaránya a török pénzek esetében: Pumuk 2002, 63, (4.1. táblázat), a magyar pénzek esetében: Kubinyi 1998, 1 12-117. Jelen rövid tanulmánynak nem célja állást foglalni a török aranydukát pénzlába tekintetében, ám a gazdaságtörténeti ének meggyőzőnek tűnnek: ha az oszmánok aranypénzüket valóban versenytársnak szánták és velencei mintára verték, valamint azonosan értékelték (a pénzértékviszonyok legalábbis erről tanúskodnak: Pannik 2000, 63-64, 4.1. és 4.2. táblázat), a magam részéről az Anton Schaendlinger (Schaedlmger 1973, 59.) által megadott pénzlábat érzem reálisabb értéknek. A vitát azonban leginkább izotópgerjesztéses energiadiszperzív röntgenfluoreszcencia-analízissel dönthetnénk el, néhány száz darab aranydukát roncsolásmentes finomságvizsgálatával. Ezzel egyidejűleg célszerű lenne a vizsgált darabok súlyát is lemérni. 1 4 Az ellenjegy olvasatában Dávid Géza professzor és Fodor Pál tudományos főmunkatárs voltak segítségemre, melyet ezúton is hálásan köszönök. Szintén köszönöm Buza János professzor értékes gazdaságtörténeti észrevételeit. Réthy László álláspontját több helyen is ismertette: Réthy 1903, 87, valamint a Corpusban, a CNH II. 349. típus leírásában. Érdekes, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum Éremtára leltárkönyvében egy 1906-os bejegyzés mellett (egy oszmán ellenjegyes velencei dukát kapcsán) már a másik, nyilvánvalóan helyes értelmezés szerepel: „a jegy értelme: sahh=e!fogadott, helybenhagyott, igazolt stb.", talán Réthy László maga is rájött, hogy a korábbi feloldás nem jó. A szahh ellenjegy előfordulásainak összefoglalása: Wislki 1995, 294-300. Bizonyosan léteznek gyűjteményekben további példányok is, mert 1903-ban Alekszej Markov arról tájékoztatta Réthy Lászlót, hogy látott magyar aranyat ezzel a jeggyel oroszországi gyűjteményben, sajnos nem emlékezett arra, hogy melyikben: Réthy 1903, 87.
