Folia archeologica 51.

Gyöngyössy Márton: Oszmán-török ellenjegy középkori magyar arany-forintokon?

186 GYÖNGYÖSSY M

AR

ION hogy az arany beváltási árfolyama Magyarországon 1481-1552 között változatlan maradt, mivel azt aranyforintban állapították meg.

9 Már Paulinyi Oszkár rámutatott arra a tényre, hogy a kincstár egy márka színaranyat 66 aranyforintért váltott be, és mivel ebből a mennyiségből 69 és 3/4 darab aranyforintot lehet verni, a nyereség márkánként 3,75 aranyforint lenne. Azért csak lenne, mert a tényleges Paulinyi által feldolgozott nagybányai és nagyszebeni - adatok ettől kicsit eltérő értéket adnak. Egyrészt figyelembe kell venni, hogy az árszabás ingadozott, másrészt az arannyal elegyes ezüstből is származott haszon, mégha a pénzítés hasznát külön is számolták el. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy a pénzöntvény minden három márkája után 1 aranyforint járt pisetumként az esztergomi érseknek, azaz az egy márka színaranyból verendő mennyiség után alig kevesebb mint egyharmad aranyforint (32 dénár), azt mondhatjuk, hogy a pénzverés hasznára és a verdeköltségre márkánként valamivel többet mint 3 aranyforintot (4,34%) számolhatunk.

10 A Kelet-Mediterráneum vezető valutája, a velencei dukát vagy zecchino finomsága bizonyosan rosszabb volt, mint a magyar aranyforinté. Finomságát 1269-ben határozta meg a velencei nagy tanács: ekkor 23 1/4 karátban (979,16%c) állapította meg. A nagy tanács - látva a bizonytalanságot az első velencei dukátok megjelenésekor - deklarálta, hogy a velencei dukát finomsága legalább olyan jó, mint a firenzei forinté: Jam bona et fina per aurum ve! melior ut est florenus". Egy velencei márkából 72 darab dukátot vertek. A dukát átlagsúlya (törvényes középsúlya) 3,559 gramm volt. A velencei dukát súlyát - finomsága fenntartása mellett - többször is csökkentették, így a 15. század végén, 1519-ben és 1526-ban.

1

1 A magyarhoz hasonlóan az oszmán pénztörténet is rendelkezik az aranypénzek finomságára vonatkozó axiómával, miszerint az oszmán aranypénzeket a velencei dukát pénzlába szerint verték. A kézikönyvként használt Schaendlinger-féle „Oszmán numizmatika" az altin nyerssúlyát 3,56 grammban, finomságát 980%oben adja meg, ennek alapján az egyes darabok finomsúlya 3,4888 gramm. Ezzel szemben a Pamuk-féle oszmán pénztörténet a 15. századra következetesen 3,572 grammos súllyal számol. A Pamuk által idézett 1482-es kánunnáme úgy rendelkezik, bog)' 100 miszkálnyi (1 miszkál=4,608 gramm) színaranyból 129 darab aranydukát verendő, melyből négy darab visszatartandó pénzverési illetékként. A 9 A magyar aranyforint pénzlábával kapcsolatos forrásokat összefoglalja: Paulinyi 1937, 493: 9. j. A Carl Schalk által elvégzett 19. századi mérések azonban ettől eltérő eredményre vezettek: a megmért Zsigmond-aranyforint 981%o, az I. Ulászló-aranyforint 984%o, a Mátyás-aranyforint pedig 982%c finomságú volt (

Schälk 1880, 194; Kováts 1900, 390.). A legutóbb Buza János foglalkozott említett tanulmányában az aranyforint pénzlábával 16. századi források elemzése során. Felhívta a figyelmet 1. Ferdinánd f533. évi követutasítására, amely szerint a magyar aranyforint finomsága 23 3/4 karát ( = 989,6%c), az aranyforintból 78 darab ment egy bécsi márkára, azaz a törvényes középsúly 3,60 gramm lenne, tehát egy kicsit eltér az egyéb forrásainkból ismert pénzlábtól: Buza 2001, 892-893. Egyébként III. Frigyes 1481-ben a magyar mintára verendő („guidein auf die ungrische gewondheit gemunsset") aranyforintjainak pénzlábát másik említhető végletként adta meg: 1 bécsi márka 23 1/2 karátos (979%c) aranyból 80 darabot kell verni; a töivényes középsúly 3,5 gramm lenne: Nagl 1908, 160. A 19. századi magyar kutatás a középkori magyar aranyforintok törvényes középsúlyát 3,5593 grammban határozta meg: Belházy 1889, 45. Carl Schalk Mátyás 30 aranyforintjának súlyát is megmérte, átlagként 3,53 gramm eredményt kapott. Érdekes, hogy az eredmény hasonló volt Zsigmond 24 darab aranyforintja esetében is: 3,536 gramm: Schalk 1880, 196. Az arany beváltási áráról: Paulinyi 1936, 51. 1

0 Az aranybeváltás nyereségének kérdését részletesen feldolgozta Paulinyi Oszkár. A fentiekben az ő számításaiból indultam ki: Paidinyi 1937, 498-503. A nyereség mértékét később módosította: 3,56 aranyforinttal számolta (Paulinyi 1978, 333: 26. j. A pisetum mértéke: Paidinyi 1936, 83. 1

1 A velencei dukátra vonatkozó adatokat a legutóbb alapos gazdaságtörténeti kitekintéssel Peter Spulford és Buza János foglalta össze: Spufford 1989, 178, 268-269. (3. j.), 407., Buza 2001, 900. Peter Spufford középkori pénztörténeti művében a velencei dukát kétféle finomsági adatát adja meg: egyhelyütt 23 1/4 karátos (178.) és az ennek megfelelő 0,979-es finomságot ír (178., valamint 407.), másutt (268-269. (3. j.)) viszont 99,7%-ot említ.