Folia archeologica 51.

Szabó Ádám: Az apulumi locus. Vázlat egy szentélykörzetről

106 SZABÓ ÁDÁM állíttatott oltárt a syriai eredetű gyógyító aspektussal is rendelkező istennek. 109 Ugyanígy távolabb került elő Serapisnak, a „Locus" Aesculapius papja, C. lulius Metrobianus által állított oltára. 11 0 Mindkét felirat a Locus személyzetének is istenvilágának kapcsolatait mutatja az ún. orientális istenségek szentélyeivel. A „Locus" gyógyközpontjában biztos alkalmazták Serapis és Dolichenus papjainak tudományát, mint ahogy fordítva is történhetett ugyanez. Aesculapius és Iuppiter Dolichenus között éppen a gyógyaspektus folytán kimutatható a kapcsolat, 11 1 mint ahogy Deloson pl. Isis Hygieiát is tisztelték. 11 2 A „LOCUS" TOVÁBBI TISZTVISELŐI A ritka antistes tisztség még három feliraton fordul elő Apulumból. A három feliratot, egy fogadalmi táblát, 11 3 egy építési feliratot, 11 4 illetve egy oltárt, 115 ugyanaz a személy, M(arcus) Aurelius Comatius Super állíttatta különböző iste­nalakoknak. Feliratai közül egy sem került elő az eredeti lelőhelyéről. A Locushoz így csak antistesi tisztségén keresztül, illetve hasonló dedikációjú emlékek által köthető az állíttató. A fogadalmi táblát Liber Pater és Libera kapták, az építési feli­rattal ellátott épület egy crypta volt porticussal, az oltár a Silvanus Silvestris és Diana istenpáré. E két utóbbi felirat állíttatói körébe családját is bevonta. A táblák a gyulafehérvári vár falából kerültek elő másodlagos felhasználásból, az oltár elveszett, lelőhelye nem ismert. Az egyszerre előkerült táblákat talán ugyanabból a közegből hurcolták el építőanyagnak. Az antistesi tisztség mellett M. Aurelius Comatius Super feliratállító gyakorlata rokon vonásokat mutat C. Inlius Valens feliratállítási szokásaival. O is több istenalaknak szentelte a feliratokat. Az általa tisztelt istenségek rokon fogalomkörbe tartoznak, és mindegyiküknek van gyógyító asp'ektusa is. Ugyanakkor Diana előfordult már a Locusban, C. lulius Frontonianus hídépítési feliratán. Silvanus pedig hasonlóképpen jóslatadó istenség, mint Apollo akivel közös feliratokon is előfordulnak. 11 6 Mindezek alapján M. Aurelius Comatius Super feltételezhetően ugyanazon locusbeli antistesi tisztség birtokosá­nak tekinthető, mint amelyet C. lulius Valens viselt, csak egy más időpontban, valószínűleg korábban. Ezáltal a Locus isteneinek köre (ceterique dii deaeque io» CIL III, 1614 = 8044 = IDR III/5, 220, kelt. feltehetőleg a Kr.u. II. sz. utolsó negyede. 'I" IDR III/5, 316. m Merlai 1960, 208 skk. Az id. Plinius által 10. 28 és 29. 13 - említett Commagenum nevű univerzális gyógyszert is jól ismerhették, terjeszthették és használhatták a Dolichenus papok, amint azt Tóth 1976, 56, felismerte. Ugyanígy a szembalzsamot is használhatták a Locusban, melyeknek dobozkái Daciából is előkerültek, vő. Alku-Criçan 2003, 34-43. C. lulius Frontonianus éppen a szemének gyó­gyulásáért hálálkodott az istennek. " 2 A savariai Iseum homlokzati reliefjei közül pl. az egyik a Delos szigetén tisztelt Isis-Hygieiát ábrá­zolja Serapis-Aesculapiussal együtt vö. Wessetzky 1961, 30. 'is CIL III, 1095 = ILS 3268b = ÍDR III/5, 241, a gyulafehérvári vár falából: [Libero pjatri et Liberae \ [— iu]s I [—[tus I [— J?CF I [—?eq(uo)[p(ublico) \ M(arcus) Aur(elius) Co\mat(ius) Super \ antistes. Megj. ez. volt a Trif(ormis) Libera hapax istennevet tartalmazó felirat egészen az IDR III/5 közléséig, amely­nek szerkesztője I. Piso a felirat bal szélén is észrevette a betűket. ut CTI. III, 1096 = ILS 5552 = CIMRM II, 1978 = IDR III/5, 242, a gyulafehérvári vár falából: Pro salute [suai et suorum] \ M(arcus) Aur(elius) Comat(ius) Super de[c(urio) antisjt(es) M(arcus) \ Comat(ius) Exsuperatus Petr[o]nia Celerina viater Herennia Euresis eius \ filior(um) Superiani Exsuperanti\ani Superstitis Superes cryptam \ cum porticibus et apparatori\o et exedra pec(unia) sua fec(erunt) l(ibenter). 115 CIL III. 1154 = CIL III, 7775 = ILS 3268 = Ardevan 1998, nr. 350 = IDR III/5, 349, Apulumon belül nem ismert a lelőhelye; elveszett: Silvano Silvestri et Dianae | M(arcus) Aur(elius) Comat(ius) \ Super dec(urio) an[t]is\tes pro salute \ sua et Comatior(um) \ Superiani Stipe\res Exsupera \tiani Super\stitisfilior(um) I v(otum) s(olvit) l(ibens) m(erito). 11 6 Vö. Alfóldy 1960, 145-164.

Next

/
Thumbnails
Contents