Folia archeologica 49-50.

Révész László: Honfoglalás kori temető Tiszanána-Cseh-tanyán

HONFOGLALÁS KORI TEMETŐ 299 5. ÖSSZEFOGLALÁS Az eddig közöleden temetőt a korábbi szűkszavú közlemények alapján olyan lelőhelyként tartotta számon a kutatás, amelyben eg)' rangos család szolgáltató népével együtt nyugodott.

:i

s Ezt látszólag megerősíti a melléklet nélküli sírok magas száma (10 temetkezés - a sírok egyharmada), közelebbről megvizsgálva a kérdést azonban egészen más kép alakul ki előttünk. Az említett 10 sírból hatban ugyanis gyermek nyugodott, további két férfit rendellenes helyzetben (zsugorított módon, egyiket fordított tájolással) hantoltak el, egy szántás során elpusztított sírból csak a koponyatető maradt meg, s csupán egyetlen felnőtt nő bolygatatlan sírjában nem volt semmilyen melléklet! Ráadásul több esetben (8, 23. sír) egyértelműen sikerült megfigyelni a korabeli sírrablás tényét is. A melléklet nélküli sírok a temetőben egyenletesen oszlanak el, s közéjük ékelődnek a korabeli rablásnak áldozatul esett (tehát hajdan komolyabb értéket tartalmazó) temetkezések, de pl. a fegyveres sírok is. Az ételmelléklet maradványait tartalmazó temetkezések ugyancsak előfordulnak a temető egész területén, ami arra utal, hogy a temetkezési szokások a közösség egészét illetően azonosak voltak. Egyedül a lovas vagy lószerszámos sírok csoportosulnak a hajdani temető vélhető középtengelyében (bár egy kivétel, a 28. sír itt is akad), de fekvésük alapján bizonyos, hogy ezek nem egyetlen sírsorba tartoztak. Arra gondolhatunk inkább, hogy az ÉNy-DK-i irányú sírsorok közepe táján nyugodhattak, s e sorok nyugati szárnyai a homokbányászás során elpusztultak. Aligha választhatók szét tehát a sírok egy gazdagabb, s egy attól határozottan elkülönülő szegényebb csoportra. Elsősorban azért nem, mert igazán gazdag sírok nincsenek is a temetőben. Igazából még az I. sír is csak egyszerű, díszítetlen tarsolylemeze révén emelkedik ki a többi temetkezés közül, a 2. sírban lelt rozettás lószerszámdíszek pedig kopott, javított, agyonhasznált, bronzból öntött veretek, s önmagukban aligha utalnak a többiektől jelentős mértékben eltérő gazdagságra. Mindezek ismeretében inkább közrendű szabadok nyughelyének tarthatjuk a tiszanánai temetőt, akiknek a sorából kiemelkedett a közösség vezető családja. E jelenségek is egyre sürgetőbben jelzik: alapjaiban át kell értékelnünk azt a mára már tarthatatlanná váló, erősen sematikus képet, amellyel a kutatás korábban a hasonló lelőhelyeket értékelte. Nem kell görcsös erőfeszítéseket tennünk annak érdekében, hogy megtaláljuk a sokak által oly annyira hiányolt 10. századi magyar köznép temetőit, hiszen itt vannak a szemünk előtt, például a tiszanánai temető képében. A temetőt a 10. század első harmadában nyitották, s véleményem szerint két emberöltőn át használták. Felhagyására a 10. század utolsó évtizedeiben kerülhetett sor: a leletanyagban az akkortájt fellépő új ékszertípusok közül csupán a pödrött végű hajkarikák fordulnak elő egyetlen sírban. A szerény leletanyagban egyetlen olyan tárgy sincs (s ugyanez vonatkozik a temetkezési szokásokra is), ami a magyartól eltérő etnikumra utalna, összességében pedig a temető kitűnően beilleszkedik a Mátra- és Bükkalja más 10. századi lelőhelyei közé.

3

9 3

8 Ld. 4. j., magam már korábban árnyaltabban ítéltem meg e kérdést: Révész 1996. 150, Révész 1996a. 257-260. 3

9 E kérdésről összefoglalóan Révész 1996a. 255-273. - A tárgyrajzokat F. Bodnár Katalin, a temetőtérkép és a sírrajzok letisztázott változatát Czifrák László készítette, mindkettőjük munkáját ezúton is köszönöm. Az ásatási fotók Dienes István felvételei.