Folia archeologica 49-50.

Révész László: Honfoglalás kori temető Tiszanána-Cseh-tanyán

296 RÉVÉSZ, LÁSZLÓ szám utalt a jelképes lovas temetkezésre (6, 7, 21, 28). A lovas és lószerszámos (a továbbiakban összefoglalóan: lovas) sírok egy kivétellel a feltárt terület nyugati szegélyén helyezkednek el, a homokbánya partfala mentén. Amennyiben hitelt adhatunk a helybeliek azon visszaemlékezéseinek, miszerint az északról délre terjeszkedő homokbányában már az 1930-as években kerültek elő sírok, akkor nyilvánvaló, hogy a lovas temetkezések zöme a temető középső sávjában helyezkedett el. A bizonytalan, lovas sírokat is említő adatközlők elbeszélése alapján az sem kizárt, hogy a temető nyugati részén - mint arra már Dienes I. is gondolt - a közösség módosabb tagjainak a sírjai pusztultak el. A megmentett lovas temetkezések közül három férfi (amennyiben az 1. sírban fekvő legénykét is ide soroljuk), kettő nő és egy gyermek sírja volt, az elpusztított 6. sírból csak a lószerszám maradt meg, így a nemet nem lehetett meghatározni. Sajnos több sír lószerszámai részben (6, 7) vagy teljesen (3) elvesztek. Figyelemre méltó viszont, hogy a gyermeksírba (21) csak zablát tettek a temetés során, kengyelpárt nem. E jelenség egyáltalán nem szokatlan a 10. századi leletek között.

29 A megmaradt leletek közül a két férfisírban (1, 28) csikózabla, a női (2) és a gyermeksírban (21) pedig oldalpálcás zabla volt. Mindez ugyancsak párhuzamba állítható a honfoglalás kori sírokban eddig megfigyelt adatokkal.

3

0 A kengyelek közül leggyakoribbak a körte alakúak. Két sírban a kengyelpár mindkét tagja e típushoz tartozott (2, 6), az 1. sírban viszont boltozatos szárú domború talpú, feltehetőleg nyugati típusú, a 28. sírban pedig legyező alakú kengyel csatlakozott hozzá. Különösen díszes lehetett az 1. és a 2. sírba helyezett nyereg. Mindkettőnek a kapáját ezüstlemezek ékesítették. Ezek az 1. sír esetében a más lelőhelyekről is ismert

3

1 ötszög alakúak, melyeket a sarkaikon átütött félgömbfejű ezüstszegekkel erősítettek a kápa fájához (10. kép 1-3). A lelet előkerülési körülményei folytán pontosabb elhelyezkedésükről, s így a nyereg méreteiről semmit nem tudunk, s azt is valószínűnek tarthatjuk, hogy a megmaradt három ép és több töredékes darabnál eredetileg jóval több lehetett az elülső és hátsó kápán.

3

2 Kérdésesnek tűnik a 2. sírban talált négy ezüstlemez szerepe is (12. kép 1-4). Az ásató ugyan egyértelműen arra a következtetésre jutott, hogy a lábszárcsontok felett különböző magasságban talált ezüstlemezek kirajzolják a nyeregkápa ívét, megállapítását azonban fenntartással kell kezelnünk. E lemezek ugyanis a megszokottól eltérő módon nem ötszög alakúak, hanem szabálytalan formájúak. Ez még önmagában nem lenne perdöntő érv, az viszont már feltűnő, hogy a jól megfigyelt sírban egyetlen, a lemezek 2

9 Dienes 1966. 230. további bőséges adattal a honfoglalás kori zabiák és kengyelek típusairól, valamint Révész 1996. 43. 3

0 Dienes 1966. 210, Révész 1996. 41-43. Révész 1996. 48, 101. j. 1,

2 A honfoglalás kori ezüstveretes nyergekről a korábbi szakirodalom és a párhuzamok teljességre törekvő áttekintésével ld. Révész 1996. 46-54. - Az e dolgozat megjelenése óta eltelt időszakban egyetlen újabb (?) nyeregrekonstrukció készült: Bálint Cs. készíttette el az „Európa közepe 1000 körül" c. kiállításra az általa feltárt csontdíszek alapján a gádorosi nyereg általa legvalószínűbbnek tartott formáját: Bálint 2000. 313—314. Noha fotót nem közölt munkája végeredményéről, az szinte pontosan megegyezik negyedszázaddal korábbi rekonstrukciós rajzával: Bálint 1974. 17-44. A probléma sajnos éppen ebből adódik. Bálint ugyanis olyan nyerget rekonstruált, amelynek elülső kápája hátrafelé dőlt volna. Úgy vélem, már első ránézésre is nyilvánvaló ennek az ötletnek a képtelensége, hiszen így a nyeregkápa folyamatosan a lovas hasába vágott volna. Lovas ember számára egy ilyen nyereg egyszerűen használhatatlan, mint ahogyan nem is létezett soha ilyen nyeregforma sem a steppén, sem másutt. Problematikus több más csontdísz elhelyezése is, hiszen azok szemmel láthatóan nem illeszkednek, „kilógnak" a számukra kijelölt felületekből, ezek részletezésére azonban itt most nincs lehetőségem. Ötletének tarthatatlan voltát (részben az újabb leletek hatására) korábban Bálint is belátta (Bálint 1988. 211. 59. j.) , annál meglepőbb, hogy mindezeket figyelmen kívül hagyva mégis visszatért alapkoncepciójához.