Folia archeologica 49-50.
Révész László: Honfoglalás kori temető Tiszanána-Cseh-tanyán
292 RÉVÉSZ, LÁSZLÓ nyakába akasztották. Egyedül a 21. sírban az állkapocsba nyomódva fekvő átfúratlan érméről feltételezhető, hogy halotti obulusként került az elhunyt mellé. Feltűnő, hogy a temetőben pénzeket kizárólag igen fiatal, 3-5 éves gyermekek sírjába tettek. 2 4 E sírok mindegyike a homokbánya keleti széle mellett feküdt. Ha azt feltételezzük, hogy a bánya a temetkezések legalább egyharmadát (tehát a sírsorok nyugati-északnyugati szárnyát) elpusztította, akkor e sírok a hajdani temető középső sávjában helyezkedtek el. A nyilván véletlenül talált római kisbronzot leszámítva a maradék 12 érme kibocsátási idejét tekintve közel egy évszázados időintervallumot fog át: Kopasz Károly (840-875) nyugati frank uralkodó négy verete mellett I. Berengár (888-915) ugyancsak négy denára és Provence-i Hugo (926-931) itáliai király három érméje látott napvilágot, egy milánói töredékes dénár pontosabb verési idejét nem lehetett meghatározni. Provence-i Hugo egyik denára kivételével (21. sír) valamennyi a 4. sírból került elő, így mindkét sír záróverete az említett uralkodó nevéhez fűződik. Rendkívül sokat vitatott kérdés szakirodalmunkban, hogy mennyi idő telhetett el egy-egy érme kibocsátása és utolsó tulajdonosa általi megszerzése, majd sírba kerülése között. 2 5 A tiszanánai temető esetében a pénzek által átfogott 91 éves időtartam mindenesetre óvatosságra kell hogy intsen bennünket. Éppen ezért — még ha 931 után készült veretek nincsenek is a leletanyagban — számolnunk kell azzal, hogy ezen időpont után akár még hosszú évtizedekig használatban lehettek e pénzek. Egy fontos jelenségre azonban szeretném felhívni a Figyelmet. Jóllehet kétségtelen, hogy a kalandozó harcosok még a 10. században is hozzájuthattak eredeti használati helyükön még forgalomban lévő 9. századi érmékhez, azzal aligha kell számolnunk, hogy a Kárpát-medencébe hozott pénzek a magyar szállásterületen akár ugyanilyen hosszú ideig még forgalomban maradtak volna. Ezt két indokkal is alátámaszthatjuk. Egyrészt mai tudásunk szerint a 10. századi Magyarországon belső fémpénzforgalom nem volt, a zsákmányként vagy adó részeként ide került érméket legtöbbször nyersanyagként hasznosították, esetleg ruha- vagy lószerszámdíszként alkalmazták megszerzőik vagy családtagjaik. Egy részüket a családi vagyon részeként talán tezaurálták is. Sokatmondó ugyanakkor az a tény is, hogy 10. századi érmét még egyetlen esetben sem találtak első királyaink vereteivel együtt, pedig már Szt. István legkorábbi veretei is előbukkannak all. század elején elhantolt sírok mellékleteiként. (Hasonló a helyzet az éremkincsek esetében is.) Úgy vélem, ezek alapján megkockáztatható az a feltevés, mely szerint a 10. században Magyarországra került dénárok, dirhemek vagy solidusok legkésőbb a század utolsó harmadában a földbe kerültek. Meglepő, hogy nemcsak az ékszerek és ruhadíszek kerültek igen csekély számban a tiszanánai közösség tagjainak a síijaiba, de a használati eszközök is. A korszak más temetőivel összehasonlítva ritkaságnak számít az a jelenség, hogy egyetlen sírba sem tettek tűzkészségét. Vaskést a 4. sírban leltek (ez a restaurálás során megsemmisült), a 23. sírból a kés pengéjének és nyéltüskéjének a töredékét mentették meg (17. kép 10). Ezeken kívül a 25. sírban kés vagy ár nyéltüskéjét (19. kép 8), a 28. és 30. sírokban pedig pengetöredékeket (kés? nyílhegy?) figyeltek meg, ezek azonban időközben elkallódtak. A túlvilági útravalót csak egy esetben tették edénybe. A 4. sírban talált kisméretű fazék a korszak általánosan elterjedt edényformája volt (14. kép 4). Ételmellékletre utaló állatcsontot hat sírban figyeltek meg. A hajdan bizonyára fatálra helyezett vagy csak vászonba takargatott étel az idősebb (40 év feletti) férfiak esetében 2 4 A temetőben talált pénzeket közölte Kovács 1989. 71. 2 5 E kérdésről összefoglalóan, további irodalommal Kristó 1997. 236-239.
