Folia archeologica 46.

Kiss Etele: Új eredmények a Monomachos-korona kutatásában?

FOLIA ARCHAEOLOGICA XLVI. 1997. BLDAPESI ÚJ EREDMÉNYEK A MONOMACHOS-KORONA KUTATÁSÁBAN? KISS Etele Bevezetőül részletes leírás helyett szeretnék emlékeztetni arra a szerepre, amelyet a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött „Monomachos-korona" néven közismert zománclemezek a bizánci rekeszzománc története és az uralkodói reprezentáció kutatásában betöltöttek. Az együttest hét, felül félkörívesen záródó hosszúkás lemez, rajta bizánci császári hármas képmásával, táncosnőkkel és erénymegszemélyesítésekkel; két, apostolokat ábrázoló zománcmedalion és egy üveges foglalat (eredetileg esetleg ereklyetartó), valamint mára elveszett zomanctöredékek alkotják (1. kép). A belőlük rekonstruált korona az első lemezek 1860-as megtalálása és Pestre kerülése óta a bizánci rekeszzománc történetének a kialakításában fontos szerepet játszott.

1 A múlt században Franz Bock és Nikodim P. Kondakov meghatározó műveiben kerültek bemutatásra, s az akkor kialakított vélemények a lemezek eredeti funkciójáról, stílusáról voltaképp máig meghatározóak.

2 Ezzel párhuzamosan, korán megjelent egy másik teória a francia Charles de Linas tollából, aki megpróbálta az együttest a magyar történelemben elhelyezni, és a két legkisebb, apostolokat ábrázoló zománc iemez alapján a címzettet az ábrázolt bizánci uralkodói triász kortársában, I. András királyban megjelölni.

3 Ez szintén általános elfogadásra talált egészen a legújabb időkig, a nemzetközi szakirodalomban még de Linas spekulatívabb elmélete is visszaköszön András királyunk feltételezett bizánci vazallus voltával kapcsolatban. Ezalatt a magyar szakirodalom egyrészt a nemzetközi szakirodalom téziseit vette át, másrészt a 18. századi felvilágosult szerzők hanyatlásképét vetítette rá az együttesre, így Érdy, az együttes első tudományos közlője, aki amellett, hogy az uralkodót eltévesztette (XI. Konstantinról írt), elsősorban a bizánci udvar kultúrájának kifinomult intrikái és romlott erkölcsei iránt érdeklődött, s ezt a képet könnyen sugallhatta all. század, ezen belül Monomachos krónikákban oly gazdag kora eg)- felvilágosult akadémikusnak a 19. század közepén.

4 A romantikus magyar történelemszemlélet, különösen az 1860-as években virágkorát élő történeti festészet a leghalványabb erőfeszítést sem tette, hogy a Monomachos-koronát valamilyen rekonstruált formában integrálja a magyar 11. századról kialakított heroikus képbe. A 20. században - feltehetően az elveszett birodalmak iránti nosztalgiától is vezettetve, a „misztikus császár" gondolat jegyében - a történettudomány új diszciplínája is megalakult: az insigma-kutatás, amelyben P. E. Schramm, A. Grabar és E. Kantorowicz mellett Alföldi Andrásnak is meghatározó szerepe volt."' E tudományág első zsengéit fel1 Némi homály borítja a megtalálás körülményeit, az első közlések alapján esetleg két egymást követő év (1860 és 1861 ) leleteiről van szó. 2 Bock 1864, 81.; Kondakov 1892, 243-249. 3 Linas 1868a, 121-125; Unas 1868b 4 Érdy 1861, 65-68. 5 Ahogy ezt legutóbb behatóan elemezte Matthews 1993, az I. fejezetben