Folia archeologica 46.
Kemenczei Tibor: Késő bronzkori bronztárgyak Regölyről az Őskori Gyűjteményben
KÉ SŐ BRONZKORI TÁRGYAK REGÖLYRÓL 121 BD periódus, a Dunántúlon a Ha A ( periódus idején helyeztek a föld alá. Ezeknek a leleteknek a sorába tartozik a regölyi második lelet (3. ábra), s a Regöly-veravári depot. A következő periódus alatt vált szokássá nagy számban huzalkarikákat elrejteni, néha egy-két más tárgy kíséretében. А На В periódus első feléből származó bronzleletek között is vannak olyanok, amelyek sok karikát tartalmaznak, azonban azok többnyire öntöttek, körszelet átmetszetűek, a jellemző díszítőmotívumuk pedig a fenyőágminta. A díszítetlen, díszített huzalkarikák egykori rendeltetését nem lehet egyértelműen meghatározni. Ezeket a különböző kutatók ékszernek, fizetőeszköznek („karikapénz"), nyersanyagformának egyaránt vélték. 2 2 A problémára megoldást nyújtanak a sírleletek, amelyek alapján az ilyen karikák egyértelműen ékszernek bizonyulnak. 2 1 A nagyszámú huzalkarika együttes elrejtésének oka pedig nem különbözhetett a más tárgytípusok elásásának a céljától, mindezeket szakrális rendeltetéssel helyezhették a földbe. A Kárpát medencében a Felvidék és a Felső-Tiszavidék mellett éppen a Dunántúl volt az a tájegvség, ahol az ékszeregyüttesek elrejtése a Ha A periódustól az ott élt lakosság hitvilágának jellemző eleme volt. 2 4 Az említetteken kívül a regölyi második lelet még egy karperec töredéket tartalmaz. Ez egy vízszintesen bordázott lemezdarab (3. ábra 14). A bordázott lemezkarperecek divatja a késő bronzkor elejére nyúlik vissza, de még a Ha A periódus első feléből is ismertek egyes példányai. 2 5 A bepödrött végű kis karika méretei alapján ítélve gyűrű volt (3. ábra 9). Ilyen formájú gyűrű, karperec a Ha A periódus idejéből más dunántúli leletek között is megtalálható. 2 6 Két kisméretű dárdahegytöredék (3. ábra 23-24), egy lándzsahegypenge és egy tokrész (3. ábra 25-26) képviseli a leletben a fegyvereket. Mindegyik darabnak ismert a megfelelője a dunántúli Ha A-B periódus korú emlékek között. 2 7 A két markolatnyújtványos késtöredék (3. ábra 27-28) a R BD-Ha A^ periódus periódus korában egész Közép-Európa területén használt eszközformak sorába tartoznak. Ilyenek vannak a dunántúli leletekben is. 2 s A kis lemezcsövecske töredékek tölcsér, henger alakú csüngők, nyakláncdíszek darabjai (3. ábra 29-34). Hasonlókat több dunántúli Ha A, korú depot is tartalmaz. Feltehetőleg csüngő része volt a száras kis karika (3. ábra 10), s lehetséges, hogy egy másik lemezkarika is karikacsüngő töredéke (3. ábra 15). A kis vékony huzaldarabok is valamilyen ékszerhez (gyűrű, fibula) tartozhattak (3. ábra 17-20). A kis pityke (3. ábra 35). a bronzkor egész időszaka alatt ismert ruhadísz volt. A lemezdarabról (3. ábra 22) nem állapítható meg, hogy milyen tárgy töredéke. Az 1902-ben a Nemzeti Múzeumba került regölyi bronztárgyak áttekintése azt bizonyítja, hogy azok szinte mindegyike a dunántúli bronzipar azonos korú terméke, azaz joggal tehető fel, hogy egy leletegyütteshez tartoznak. A hasonló tárgyak mindegyike a Ha A periódus bronzleleteiben található meg, azaz legkésőbb az utóbbi periódus idején kerülhettek a regölyi tárgyak a föld alá. A Regölyről 1892-ben a Nemzeti Múzeumba került másik leletben lévő karikák fiatalabb korból származnak, mint az 1902-ben megszerzett hasonló darabok. 2 2 Szabó 1996, 212. 2: 1 Patek 1968, 57. t.: Csabrendek, 77. t.: Somlyó 2 1 Hansen 1994, 283-284. 182. kép 2 5 Mozsolics 1985, 30. t. 19: Regölv III; 92. t. 7-10: Márok 2< i Mozsolics 1985, 60. 63. 2' Mozsolics 1985, 20-21. 2 S kihovsky 1972, 15-16. 2i l Mozsolics 1985, 137. t. 22: Esztergom; 237. t. 20-22: Herceghalom; Wanzek 1992, 286. 10. t. 10-13: Lengyeltóti