Folia archeologica 44.

Tóth Endre: Ókeresztény ládikaveretek Ságvárról

140 TÓTH ENDRF. Arcuk inkább Pál későbbi ábrázolásához áll közelebb. A két apostol arcvonásai a 4. század közepétől végleg elkülönültek. Kérdés lehet, hogy ez az eltérő fiziognómia mikorra jutott el Pannóniába. Egyrészt az intercisai lácíikaveret medaillonjainak kettős apostolportréin már különböznek az arcvonások: ezek a veretek - a legtágabb keltezés szerint is - a 4. század második felében készültek. A ságvári ládika keltezésénél jelenlegi ismereteink szerint az apostolportrék tekinthetők a 4. század második felén belül az egyetlen időhatárt szűkítő tényezőnek. Mivel az eltérő fiziognómia a 4. század második felének azonos műfajú emlékein már a tartományban is megjelenik, a ságvári vereteket ezeknél korábbra, azaz az időintervallum korábbi, és nem későbbi szakaszára kell keltezni. Ezért a vereteket legvalószínűbben a század harmadik negyedében készítették. Ez az időszak egybeesik a folyamatos képmezősorral díszített ládikaveretek készítési idejével, azzal a típussal, amelynek korai darabja a pécsi várostychékkel díszített láctika. Ez a keltezés jól egyeztethető a sanctusjelző hiányával és megfelel a sztratigráfiából következő kronológiának is, ami szerint a vereteket valamennyi ideig tartó használat után, 374-et követően ásták el. A ládikaveretek és a többi tárgy feltehetőleg egy, az erődben pusztító tűzvész miatt rongálódtak meg; ezután lettek elföldelve. Erre a famaradványok hiányából és a bronz ereklyetartó belsejéből kiolvadt ezüstözésből lehet következtetni. Ez a tűzvész (vagy más pusztítás) valamikor a 4. század vége felé vagy később következett be: nincs támpont az időpont közelebbi megállapítására . Okai talán harci cselekmények voltak. Aládikaveret kétségkívül legrejtélyesebb kérdése Timotheus személye, annak ellenére, hogy a név ismert a pannóniai hagiográfiában. Anti váratlan és meglepő, az egy szent ábrázolása olyan tárgyon, amely sem felhasználásában, sem a díszítésében nem tartozik szorosan szepulchrális körhöz. A ládikaveret a Kr. u. 4. század utolsó negyedénél később nem készülhetett. Ekkor a nem halotti kultusszal kapcsolatos emlékeken - főként az épületek díszítésében - az azonosítható szentábrázolások száma még elenyésző. Sem Pannóniából, sem a Közép-Duna-vidékről olyan 4. századi tárgyat, amelyen nem bibliai szentet ábrázoltak, nem ismerek. Legkorábbi talán a kis-ázsiai cirgai ezüst ereklyetartó Tekla és Ko non egészalakos ábrázolásával

8

2 és a gradoi ezüst ereklyetartó szentek medaillonmellképeivel. Ezek az ereklyetartók azonban későbbiek: a század legvégére, vagy inkább az 5. század elejére keltezhetők. Timotheus személye két úton közelíthető meg. Egyrészt a ládikaveret segítségével a lehető legtöbbet kell megállapítanunk az ábrázolt személyről, másrészt ezeket a megfigyeléseket összhangba kell hozni az ezen a néven tisztelt szentekkel. Timótheust a két főapostol közé állította az ötvös. Nem kétséges, hogy ez a hely a keresztény művészetben kiemelt jelentőségű. Péter és Pál a nem elbeszélő ábrázolásokon, amilyen a ságvári veret, Krisztust, vagy Krisztust jelképező tárgyat (kereszt, monogram) fog közre. Néhány fondo d'oro-n a tisztelet és megbecsülés kifejezésére egy-két vértanút Rómában (főként Ágnest) a főapostolok közé állítottak. A ságvári ládikán tehát Timotheus kiemelt, minősített helyre került. Ez annak ellenére elmondható, hogy nem ismerjük a ládika előlapjának kompozícióját és témáját. Láttuk az eddigiekből, hogy a veretek megrendelője vagy/és készítője is8

1 Kelet-Pannóniát, azaz Valéria tartományt, ahová Ságvár tartozott, a rómaiak legkésőbben a 430-as években adták át a hunoknak (Tóth E., Provincia Valeria Media, Acta Archhung 40, 1988, 107— 226.). A szemétgödröt aligha az erőd elhagyásakor temették be, hanem valamikor korábban: tartomány utolsó fél évszázadának eseménytörténetéhez lásd: Mócsy A., Pannónia, PWRE suppl. IX. 557782. 8

2 Buschhausen 1971, В 4, 190-207. 8

3 Buschhausen 1971, В 18; Cuscito 1972-1973.