Folia archeologica 44.

Tóth Endre: Ókeresztény ládikaveretek Ságvárról

ÓKERESZTÉNY LÁDIKAVERETF.K 121 tori származású Manlia Dedalia, szegényeket pártfogoló milánói virgo sacrata 382ben halt meg

2

7. Az ereklyetartó keltezése fontos, hiszen a milánói példány a legkorábbi eddig ismert darab a sajátos tárgytípusból. További azonos formájú gömb alakú tokokat is ismerünk. A Dumbarton Oaks Collection őriz egy valamivel nagyobb, 12,7 cm átmérőjű ezüsttokot, szintén két, félgömb alakú részből összeillesztve. Tetejét Krisztus-monogram, alfa-oniega díszíti. Ezeket az ezüsttokokat az 5-6. századra keltezik

2

8. A tárgytípus sem formailag, sem rendeltetését tekintve nincs feldolgozva. Éppen a pontosan keltezhető milánói ereklyetartót nem kapcsolták hozzá a keleti eredetű darabokhoz (Dumbarton, Baltimore), holott a keltezésnél különösen fontos Manlia Dedalia ezüsttokja, hiszen ez a legkorábbi jói keltezhető, fennmaradt példány. Egy további, kora Középkori, kissé ovális (magassága 24 cm) alakú, ólom ereklyetartó Paviából (San Theodore) ismert, amelyben a 16. századi restaurálást megörökítő felirat szerint szent Innocentius, Apoíl maris és Vitalia ereklyéit tartalmazza

2

9. Ezek az ereklyetartó tokok esetleg formai előzményei lehetnek a későbbi, Közép-Rajna-vidéken különösen gyakori, 7. századi gömb alakú amulett-tokoknak

3

0. Nem feladatunk a tárgytípus késő antik-kora népvándorláskori összefüggéseit vizsgálni. A hasonlóság azonban nagyfokú és közvetlen a kevéssé praktikus alakú tárgycsoport esetében, hogy a formai összefüggés és leszármazás aligha tagadható. A tárgycsoport talán a császárság keleti felében alakult ki a 4. század vége felé, és rendeltetése ereklyetartó is lehetett. Az sem kizárt, hogy egy már meglévő toktípust használtak fel erre a célra. Ugyanakkor a fémtok a császárság északi peremvidékeire is eljutott, majd onnan a kora középkori Nyugat-Európába

3

1. Az 5-6. századi keleti példányok, Dedalia ereklyetartója és a ságvári kapszula körátmetszetű: a formai különbséget a befogadóképességük okozza. Amíg a milánói ereklyetartó terjedelmesebb, össze nem nyomható tárgy talán csontok számára készült -, addig a lapos ságvári tok elsősorban az összehajtogatva kisebb helyen is elférő textil brandeum őrzésére volt alkalmas. Ha arra a következtetésre jutunk, hogy a ságvári tok ereklyetartó volt, mert becses béltartalomra mutat az eziistözés, akkor meg kell magyarázni, hogy a tok és a fedőlemez szélei miért szabálytalanok, elnagyoltan megmunkáltak és miért nélkülöznek minden díszt, keresztény jelképet. Az ellentmondás talán úgy oldható fel, lia feltételezzük, a bronz tokot valamilyen textil vagy bőrzacskó fedte. Mivel a tálka alakú mélyedésre a fedőlemez jelen állapotban nem rögzíthető, arra kell következtetnünk, hogy a tokot éppen a hiányzó, eltávolított résszel lehetett valamilyen módon lezárni. Ez a zárórész takarhatta a szélek egyenetlenségét is. Mivel a liturgikus célra is alkalmas tárgyak (serpenyő, nyeles vastál), és a keresztény leletek szemétgödörből kerültek ею, esetleges összetartozásukat bizonyítani lehetetlen. A lelőhelyből sem lehet következtetni liturgikus használatra. Isme2

7 ILCU 1700=CIL V 6240: virgo sacrata deo Manlia Daedalia, PLRE II (Cambridge 19807), 340.-; Compostella, C., in Milano capitale 122. 2

8 Age of Spirituality, Ed. К. Weitzmann, 614, Nr. 550.; valamint egy további gömb alakú tok Syriából Baltimore-ba (Ross, M. С., A Second Byzntiiie Gold Treasure from Hamah, Archaeology 3. 1950, 163.; U. a. Lost Cover Found, Archaeology 6. 1953, p. 38. Jellemző a tárgytípus feldolgozatlanságára, hogy éppen a keltezés miatt legfontosabb, milanói példányt az Age of Spirituality katalógusa nem idézi. 2

9 Peroni, A., Oreficerie e metalli lavorati tardoantiche e altomedioevali del territorio di Pavia, Spoleto 1967, 151. 3

0 Werner, ]., Das alamannische Fürstengrab von Wittislingen, München 1950, Münchner Beiträge zur Vor- und Frühgeschichte Bd. 2., 38.: Spätantike und frühes Mittelalter. Ausgewählte Denkmäler im Rheinischen Landesmuseum Bonn (Hrsg. ). Engemann-Chr. B. Rüger), Bonn 1991. 220-. 3

1 A tárgytípus korai történetével egy magyarországi lelet alapján Vida Tivadar foglalkozik.