Folia archeologica 43.

Domboróczki László: A németlipcsei (Partizanska L'upca) bronzlelet

74 DOMBORÓCZKI LASZLÓ A fenti három tű a Cimeliotheca 144. old. 29. bejegyzésében szerepel, további három darab társaságában. - Három bordás, korongos, tömör markolatú bronzkard, két darabra törve (2. ábra 4). Markolatán, a bordákon váltakozva vízszintes és függőleges vonalkötegekkel, a korongrészen hullámos vonalkötegekkel és sugárirányú pontsorokkal, a korongból kinövő tompa tüskén körbefutó, „V" alakú mintával és koncentrikus körökkel díszített. A markolatlapon a szegecsek mentén és között három vonalból álló hullámos vonalköteg húzódik. A babérlevél alakú, alsó részén megvastagodó pengén középborda látható. A pengén kétoldalt, négy-négy vonalból álló vonalkötegek futnak végig, melyek a hegynél találkoznak. Hossza 56,4 cm; lelt.sz.: 83.8.1.; Kloess-album XL/28. kép, (Hampel 1886, XXII.t.5.; Müller-Karpe 1961, 21.t.9.; Novotná 1970, 13. ábra; Kemenczei 1985, 341., 4. ábra 4; 1991, 87. Nr. 506.). A kétkarú csákány minden bizonnyal a legidősebb darab a németlipcsei leletben. Mozsolics A. (Mozsolics 1973,22—24.) és Kemenczei T. (Kemenczei 1965,117— 118.) megállapította, hogy a formát a pilinyi kultúra fémművessége alakította ki és a Reinecke-féle BD periódus idején a kétkarú csákányok gyakori részei a raktárleleteknek. Már a bükkaranyosi típusú leleteknél is megfigyelhető egy minőségromlási tendencia és az ezt követő HAl időszak leleteiben, a kétkarú csákányok már csak igen ritkán és akkor is csak töredékesen fordulnak elő. A típus eltűnését a fegyverzetben bekövetkezett váltással magyarázzák, amikor is a kardok váltak dominánssá. A németlipcsei darabhoz, még viszonylag jó minősége miatt a BD időszakból hozhatók tipológiai analógiák pl.: Zólyom—Zvolen (Novotná 1970, 4.t. 4.), Domahida (Mozsolics 1973, 27.

t.). Azonban a Felvidéken a liptói területeken is elég gyakran tűnnek fel kétkarú csákányok, igaz többnyire eltérő külsővel pl.: Znió-váralja, MNM 52.29.189.; (Rómer 1866, 50. old. 94. ábra); Andrásfalva, (Liptovská Ondrasová) MNM 52.29.182.; (Kubinyi 1861, X.t.50.; Hampel 1892,5.). Ezen a vidéken előfordultak a németlipcsei leletben láthatókhoz hasonló orsófejű tűk is, bár e tűtípus főleg Szilézia területéről ismert. M. Gedl a Lengyelországban előforduló hasonló tűleletek besorolására két fő típust különböztet meg, lényegében egyikbe a nagyobb, másikba a kisebb méretűeket osztva. A németlipcsei darabokhoz (2. ábra 1,2,3) leginkább hasonlóak a Ksieze Wielkie variánsba sorolt tűk között fedezhetők fel (M. Gedl 1983, 60-61.), de ezeknek a mérete is eltörpül a németlipcsei darabok mellett. A M. Gedl által közölt elterjedési térkép alapján (Gedl 1983, 46.t.) az ebbe a variánsba sorolt tűk az Odera középső és felső folyása mentén a leggyakoribbak, és mint M. Gedl megállapítja, használatuk a vorlausitzi kultúra klasszikus és fiatalabb fázisától a lausitzi kultúra kialakulási fázisáig jellemző. Ez összecseng M. Novotná véleményével, aki az orsófejű tűk szlovákiai előfordulásait vizsgálva megállapította, hogy az ilyen tűk csak a késő halomsíros, korai urnamezős időszakban (Caka-Riegsee) lépnek fel, az urnamezős kultúra további fejlődése során már nem (Novotná 1980, 75-77.). Mind Lengyelországból, mind Szlovákiából főleg égetéses sírokból jöttek elő hasonló darabok, de Közép-Lengyelországban bronzkincsekben is előfordultak. Németlipcse közelében, Andrásfalván (Liptovská Ondrasová) is előfordultak hasonló tűk, bár jóval rövidebb mérettel (Majláth 1871, 129. old. 11-15. ábra; Hampel 1866, LlII.t. 11-12.; Novotná 1980, 18.t.Nr.431-432.). A mai Magyarország területéről hasonló darabok nem ismertek. A németlipcsei kardot (2. ábra 4) H. Müller-