Folia archeologica 43.
Tóth Endre: Későrómai sír Tihanyból. (A lemezből készült hagymafejes fibulák tipológiájához)
KÉSÖRÓMAI SÍR TIHANYBÓL 161 Feltűnő a töredék nagy mérete és súlya. A többi fibula méret- és súlyadatai a következők: Róma-Palatínus: 77 mm hosszú és 32 gr súlyú, lsm. a Louvre-ban: 65 mm hossz és 20,6 gr súlyú, Regio Emilia: 80 mm hosszú és 31,87 gr súlyú, Apahida: 115 m hossz és 54,29 gr súlyú, Degoji töredék: 60 mm hosszú és 42,9 gr súlyú. A darab tehát töredékes állapotában is súlyosabb a három másik, a típusba tartozó fibulánál. Súlya eredetileg a jelenleginek kétszerese körüli; Max Martin számításait figyelembe 3 2 véve a súlya 3 uncia, azaz 81,84 gr lehetett legalább. Ezért a típus legnagyobb méretű és legsúlyosabb fibulája a degoji példány. A típus fibulái „barbár" környezetből, leletegyüttesből, és területről származnak, a római példány kivételével (ami viszont szórványlelet a Palatínusról). Ebből mintha arra lehetne következtetni, hogy ezeket a kétségtelenül birodalmi műhelyekben készült díszes fibulákat csakis a baráti kapcsolatok megalapozására és a foedus megkötésekor ajándékozták volna a birodalommal kapcsolatba kerülő főembereknek. Ez lehetséges ugyan az ismert példányok esetében, jelenleg azt mégsem látom bizonyíthatóan, hogy ez a fibulatípus csakis ilyen céllal készült volna. Mivel a birodalmon belüli rómaiak nem temetkeztek már ilyen arany ékszerekkel, előkerülésükre esély alig van. Viszont az ábrázolásokon mégis feltűnik egy késői fibulacsoport, amellyel ezek az apahidai típusú fibulák azonosíthatók. А В 5-ös, volutás csoport fibulái az 5. századi diptychonokon jól felismerhetőek jellegzetes tűtartójuk miatt. A diptychonok bizonyítják, hogy a volutás fibulákat az 5. század első felében még készítették és használták 3 3. Akkor tehát, amikor már nem rendelkezünk példányokkal. Valószínűleg a volutás csoport fibuláit váltotta az apahidai típus. Ennek nincs olyan jellegzetessége, amely ábrázolásból azonnal és kétségtelenül felismerhető lenne. Néhány diptychonon azonban láthatunk olyan fibulákat, amelyek tűtartója sima. Véleményem szerint apahidai típusú fibulákat látunk az 6. századi ravennai mozaikokon, Iustinianus és Theodora kíséretének férfitagjain is: ezek a fibulák viszonylag hosszú tűtartójúak. Mivel pedig az apahidai a hagymafejes fibulák utolsó típusa, és a hagymafejes fibulák nemcsak a 6. századi ravennai mozaikokon, hanem később is előfordulnak (Thessalonikai mozaikok, az ún. Dávid-ezüsttálakon), a fennmaradt példányok és a legkésőbbi ábrázolások fibuláit egy csoportba és típusba lehet sorolni. Ezeket az arany fibulákat a birodalom magas tisztségviselői hordták, és ugyanezt a típust kapták meg a birodalommal szövetséges népek vezetői is, nyilvánvalóan a hozzátartózó clamysszal együtt, amint azt Joachim Werner hangsúlyozza 3 4. Hogy ezeknek a fibulaadományozásoknak valamiféle investitura-jellege volt, az aligha lehet kétséges. A tartalmát azonban az egyedi körülmények befolyásolták. Mivel tehát az apahidai típus fibulái az 5. század második felétől a 6. század első feléig keltezhetők (sőt az ábrázolások miatt még későbbiek is lehetnek), a degoji fibulatöredék egykori tulajdonosa nem határozható meg. Viselője mindenesetre a hun-korszak után kaphatta. A Balkánról Itáliába vonuló Nagy Theoderikhez épp3 2 Martin 1987. 3 3 Vö: R. Delbrück: Die Consulardiptychen und verwandte Denkmäler, Berlin 1929. 3 4]. Werner: Rhein. Vierteljahresbl. 35, 1971, 43-46.
