Folia archeologica 43.
Tóth Endre: Későrómai sír Tihanyból. (A lemezből készült hagymafejes fibulák tipológiájához)
KÉSÖRÓMAI SÍR TIHANYBÓL 139 Miért készítettek bronzlemezből fibulákat a 4. század második felében? Miért vált készítésük a korábbiakhoz képest gyakoribbá? Valószínűleg díszítésükkel függhet össze. Nemcsak arról lehet szó, hogy a bronzlemezből készített kapcsolótű kengyelgerincén és a tűtartó felületén nagyobb felületet tudtak díszíteni, hanem inkább arról, hogy éppen a lemeztechnika tette lehetővé a finom vésést és a niellótechnikát. Az öntött bronzfibulák kengyeldíszítésénél is megkísérelték a korábbi ezüstfibulák háromszögsorának utánzását vésve és, niellótechnikával: az utóbbit kevés sikerrel, mert a durvább szerkezetű, szemcsés öntvény nem volt alkalmas sem vékony vésésre, sem a nielló befogadására. Nem egy olyan öntött hagymafejes fibula maradt fenn, amelyeknek kengyelgerincéből kihullt a nielló. Ez a technikai kényszer lehetett az oka, hogy az öntött bronzfibulákon finomabb díszítést csak úgy tudott megoldani az ötvös, hogy a mintát vékony ezüstlemezre véste és azt forrasztotta a fibulára 1 8. Végül a díszítés kivitelezhetősége miatt a jobban megmunkált, niellóra, vésésre alkalmasabb belső anyagszerkezetű bronzlemezből készítették a fibulákat. Még egy körülmény segíthette elő a lemezből készült hagymafejes fibulák létrejöttét. Noha az öntött fibuláknál is előfordul az aranyozás, feltűnő, hogy a lemezes fibulák (Kenner 5-6) példányait ritka kivétellel, mind aranyozottak. Ez összhangban van díszítésükkel. Nem lehetetlen, hogy a késői bronz lemezfibulák tudatosan másolták a korábbi (vagy egyidős) aranyfibulákat, mert azonos volt a feladatuk. Valamiképpen rangjelzők voltak: viselőjének a társadalmi (közigazgatási), katonai életben elfoglalt magasabb helyét jelezték. Ez, a provinciális középréteg azt azonban vagyoni vagy protokolláris okokból nem tehette meg, hogy akár lemez, akár öntött aranyfibuláthordjon. Maradt tehát a technikailag kivihető, nagyméretű, látszatra fényes, de csalóka, díszítését tekintve azonban kétségtelenül remekművű aranyozott, niellódíszes bronz lemezfibulák használata. A lemezből való előállítás egyrészt befolyásolta a fibula formáját, másrészt sajátos fejlődés kiindulópontjává vált. Ezért a lemezfibulák tipológiáját az öntöttektől elkülönítve kell elkészíteni. Ezután lehet csak kronológiai tekintetben egyeztetni és az egymás közti hatásokat megállapítani. Ha a Keller 5. típusába tartozó lemezfibulákat vesszük szemügyre, akkor ezeket két nagy csoportra és a csoportokat további típusokra szükséges szétválasztani. Az első, közönséges csoport fibulái még követik a 4. típusú öntött fibulák arányait: a tűtartó viszonylag hosszú, a gömbök mérete sem növekszik meg jelentősen. Az egyes részek mérete, metszete csak oly mértékben vastagodik, amennyire azt a lemeztechnika megkívánja. A tűtartó felületét és a kengyelgerincet azonban már aprólékos mintával díszítik. A másik csoportra jellemző a gömbátmérő növekedése, a széles és rövidebb tűtartó, a vastag, trapéz vagy négyzet-keresztmetszetű kengyel, a rövidebb kereszttag. Ebbe a csoportba tartozik a tihanyi fibula, a ságvári 114. sír fibulája, a neviodunumi, bonni, Basel-aeschenvorstadti példányok. Mindkét csoport a 350-380-as évekre keltezhető. A felsői időhatár azonban korábbra is elmozdulhat. A nagygömbös, tihanyi típust a Iulianus-érem keltezi. Ehhez a keltezéshez érv lehet a neviodunumi fibula, amely tűtartójának felső végén, a zárólemezre Krisztus-monogramot véstek 1 4 (9. ábra). A chi szélesedő végei, a szépen ívelt rho felettébb hasonlít IL Constantius és Magnentius által vert érmek hátlapjának mo1 8 Lásd a példákat: Tóth 1985, 26. kép. " Petru-Petru 1978, IV. tábla
