Folia archeologica 43.

Tóth Endre: Későrómai sír Tihanyból. (A lemezből készült hagymafejes fibulák tipológiájához)

134 TÓTH ENDR

F. lelt tányértípus váltja fel. Ez a tányértípus szinte egyeduralkodóvá válik, eltekintve a mázas tányéroktól és a különféle alakú mélyebb (de a korábbiakkal szemben ritkábban használt) tálaktól. Jellemző a tányér finom, puha tapintású anyaga. A korábbi császárkor érdesebb felületű, keményre égetett edényeivel szemben a tál és a bögre sima felületű, de nem besimított, sem nem teljes felületén simított anyagú. A félreérthetőség miatt erre a megmunkálásra és felülettípusra célszerűbbnek látom a puha, finom felületű megjelölést, mint a simát. A tányér majdnem fekete: a sötét szín a 4. században jellemzőbb a tányérokra, mint a bögrékre. A füles bögre abba a világosszürke, jól égetett csoportba tartozik, amelyeken esetenként a besimítás is megjelenik. A tihanyi példányon ennek nincs nyoma. A bögre a későantik pannóniai füles bögrék egyik nagy csoportjába tartozik. A 4. századi füles bögréknek célszerű csupán két alaptípusát megkülönböztetni. A nagyszámú régészeti leletből világosan kirajzolódik két, egymástól jellemzően megkülönböztethető fülesbögre forma. Ezek alaptípusnak tekinthetők. Néhány ritka, átmeneti, különleges példány kivételével a 4. századi pannóniai fülesbögrék ebbe a két nagy csoportba sorolhatók. 1. Talpkiképzéses típus: A bögre keresztmetszete általában körte alakú vagy szinte krónikusan kihasasodó. Jellegzetessége, hogy a kihasasodás az edény félmagasságán vagy azalatt a legerőteljesebb. Ez a típus egyik fő jellemzője. A másik az, hogy a kihasasodás alatt az edény jelentősen összeszűkül és kissé megemelt talppal (amit profilálhatnak) ér véget. Fülük alig emelkedik a szájnyílás fölé: keresztmetszete kör vagy ovális és csak ritkán szalagfül. Peremük csak kissé hajlik ki, peremtagolás ritka (6-7. ábrák). Az edények anyaga vagy a hagyományos és a 4. században is továbbélő, inkább világosra, mint sötétebb szürkére, jól égetett érdes felületű anyag, vagy a szokásos 4. századi finom, puha felületű világosszürke. Az utóbbiaknál az edények felső harmadában fordul elő függőleges vagy hálós besimítás. 2. Szélestalpú típus: a viszonylag nagy szájnyíláshoz képest a bögre kevéssé hasasodik ki. Jellemzője, hogy a bögre pereme alatt, a felső egyharmadban kihasasodik, majd lefelé, egyenes vonalban csak kissé keskenyedik: a bögrének tehát inkább válla, mint hasa van. A profil mégsem szív forma, mert a bögre oldalai nem szűkülnek össze, mint az 1. csoportba tartozóké, hanem széles, a szájnyílásénál alig keskenyebb talpátmérővel érnek véget. Semmiféle talpkiképzésük vagy talpkiemelésük nincsen. A bögre arányai mások, mint az 1. csoportba tartozóké: nyomottabbak, széltükhosszuk szinte azonos. A típusba tartozó bögrék biztosabban állnak az aljukon, mint az elkeskenyedő aljú, 1. típus példányai (8. ábra). Peremük kisebb-nagyobb mértékben, egyszerűen, ívesen kifelé hajlik. Fülük az esetek többségében széles és viszonylag tagolatlan szalagfül. Az e típusba tartozó bögrék gyengén korongoltak és rosszabbul, gyakran foltosra égetettek. Esetenként, már a szárítás közben deformálódtak. Néha sötétbarna árnyalatuak, általában azonban sötétszürkék és feketék. Anyaguk finom, puha tapintású: érdes felületű, keményre égetett példányt nem ismerek. Néha ebben a csoportban is előfordul a besimítás: esetenként egész felületük simított. Kérdés, hogy a gyengébb kivitelt a műhely, a divat vagy funkcionális ok befolyásolta-e? Csupán sírkerámiának azonban nem tarthatók ezek a füles bögrék, mert települési rétegekben is megtalálhatók. Amíg az első típusnak viszonylag sok változata különíthető el, a másodikat csak