Folia archeologica 42.
Gerelyes Ibolya: A török díszfegyverek elterjedése és használata Magyarországon a 16-17. században
224 GERELYES IBOLYA hozzávetőlegesen állapítható meg az Apafiak birtokában lévő török tárgyak száma. E szerint Szebenben, illetve Fogarason összesen 25 török és 2 tatár nyerget, 17 cafragot, 11 csujtárt, 5 buzogányt, 4 kardot, két hegyestőrt, két pallost, hat lószerszámkészletet, három pár Murát és három pár tatár kengyelt vettek számba az összeírok. Az Apafiak kincséhez képest viszonylag kevesebb, de még így is igen nagy számú török fegyvert tartalmaztak Thököly Imre fejedelem (1678—1685) 1684-ben, illetve II. Rákóczi Ferenc (1704-1711) 1688-ban, Munkácson összeírt javai. 3 6 Valószínűnek tarthatjuk, hogy e két utóbbi gyűjteményben is - Bethlen Gáboréhoz hasonlóan - lényegesen több török tárgy volt, mint amennyit az összeírok törökként neveztek meg. Csak az erdélyi fejedelmi kincstárak gazdagságához hasonlíthatjuk a 17. század végi török ellenes háborúk során szerzett zsákmány nagyságát. A 18. század elejéről fennmaradt jegyzékek, illetve a 19. század végén a főúri családok kezén még meglévő gyűjtemények ismert anyaga alapján 3' úgy látszik, hogy elsősorban a török ellenes küzdelmekben jelentős szerepet játszó Esterházy és Batthyány-Strattmann család tulajdonában maradt meg jelentős török fegyveranyag. E gyűjtemények tárgyai azonban már nem kerültek használatba a 18. század folyamán, így jelentőségük ellenére, a török művészetnek, illetve fegyverművességnek a magyarra gyakorolt hatását már nem befolyásolhatták. Összegzésképpen megállapíthatjuk, hogy a díszfegyverekre, nyergekre, lószerszámokra vonatkozóan feltétlenül igaznak tűnik az a részben már korábban is felvetett gondolat 3 8, hogy e tárgyak elsősorban Erdélyben voltak használatban, ott is inkább az isztambuli szultáni udvarral szorosabb kapcsolatot fenntartó fejedelmi körökben. A török díszfegyverek használatának, illetve a törökös formájú, úgynevezett „portai formán csinált" magyar díszfegyverek készítésének kezdetét, forrásaink egybehangzó tanúsága szerint a XVII. század elejénél korábbra nem tehetjük. A török, vagy törökös tárgyak divatja igazán jelentőssé Bethlen Gábor fejedelemségének ideje alatt vált, és az maradt I. Rákóczi György uralkodása alatt is. Fontos tehát leszögeznünk, hogy a török hódoltság másfél évszázadát nem tekinthetjük egységes egésznek. A listákat végigolvasva láthatjuk, hogy a török tárgyak forgalma és hatása tekintetében a 16. század második fele, illetve a 17. század között komoly különbségek figyelhetők meg. Ugyancsak nem tekinthető egységesnek maga a 17. század sem. A török díszfegyverek forgalma a 17. század első felében, középső harmadában volt a legerősebb. A fentiek alapján egyértelmű tehát, hogy a török fegyverművesség, pontosabban a díszfegyverek elkészítésében fontos szerepet játszó ötvösség rendkívül nagy hatással volt Erdélyben. Olyannyira, hogy sokszor valóban komoly feladat elé állítja a jelen kor művészettörténészét annak eldöntése, hogy az adott tárgy török mester, vagy török hatásra dolgozó erdélyi magyar ötvös kezemunkáját dicséri-e. Nem az inventáriumok összeíróinak esetleges felületessége tehát az oka annak, hogy a korabeli jegyzékekben a leírás alapján a török, illetve az erdélyi magyar díszfegyvert sokszor nem is lehet megkülönböztetni. Mint a bevezetőben már szó volt róla, a 17. szá3 6 Thaly 1873, 204,206,208., Thaly 1886/a, 770-771, 779, 783. 3 7 Katona 1980, 131-147., Thaly 1886/b 181-195., Szendrei 1896, 345, 347, 349, 481-482, 570-571, 586-590,600-606. 3 8 Bobrovszky 1978,257-260.
