Folia archeologica 42.

Vörös István: Kutyaáldozatok és kutyatemetkezések a középkori Magyarországon II.

180 VÖRÖS ISTVAN Theotmár szavait Györffy Gy. úgy értelmezi, hogy a szlávok a vádban említettet a magyarokkal éveken át többször elkövették

6. Véleményem szerint Theotmár érsek leveléből nem következik egyértelműen, hogy korábban a szlávok a magyarokkal kötöttek volna kutyára esküt. Ez a szerződési szokás a keleti frank/morva környezetű Mosaburg-Zalaváron fordult elő, ahol 9. századi építési, temetési és eskü kutyaáldozatok archaeozoológiai leletei ezt egyértelműen igazolják

7. 3. Widukind elbeszélése szerint a szlávok (dalamanciak) 933 tavaszán „kövér kutyát" vetnek a magyar katonai sereg elé

8. Véleményem szerint ez az adat nem tartozik a kutyára esküvés jogszokásához, illetve a szövetség felbontás rítusához. 13.század 1. Mongóliában, amikor a Temüdzsin (a későbbi Dzsingisz) kán ellen szervezkedő törzsek 1201-ben Dzsamukát nagy kánná (gür-kánná) választották, a szövetséget esküvel pecsételték meg, és áldozatot mutattak be az Örök Égnek. A perzsa történetíró Rasid-'d-Din szerint „levágtak egy csődört, egy bikát, egy kost és egy korcs kutyát"

9. 6 Györffy 1975. 34; Györffy 1977. 129. Györffy Gy. feltételezi, hogy a magyarok 894-ben „Szvatoplukkal kutyára, vízre, fűre, nyeregre és fékre" kötöttek szerződést. A kutya említése nyilvánvalóan téves kombináció következménye. A kutya nem szerepel sem Anonymus (Cap. 14., 16.), sem a Képes Krónika (SRH I. 288-289) szövegében. A sztyeppei népek szimbolikus földszerző és vásárló szokásában lószerszámokért - földet, füvet és vizet kérnek. Ugyancsak indokolatlan Horváth J.-nak az állítása is, hogy Anonymus Almos fejedelem megválasztását kísérő vérszerződés leírásakor „elhallgatta a pogány eskü szankciós mozzanatát, a kutya összevagdalását" (Horváth 1970. 272). Anonymus a vér-esküvel kötött megállapodás esküszegőire vonatkozó szankciókat pontosan leírta (Cap. 5-6.): 4. esküszakaszban „...a bűnös vére omoljon mint az ő vérük omlott az esküben... "; és az 5. esküszakaszban: az utódokat „örök átok sújtsa". Anonymus feltehetőleg a vér incorporációjáról nem tett említést (

Eckhardt 1938. 243.). 7 Fehér 1953. 45-46; Cs. Sós 1960. 74, 90, 180-181 ; Vörös 1988a. 128; Vörös 1990b. 138. 8 Widukind elbeszélése szerint, amikor a magyarok betörtek Szászországba, útjukat Dalamantián keresztül vették, és a régi - korábban kifosztott - barátaiktól kértek segítséget. Azok pedig „... segítség helyett egy nagyon kövér kutyát vetettek eléjük" (közli Györffy 1975. 250). A kövér kutya motívuma többféleképpen értelmezett: „a kutyára esküvés kiforgatott esete" (Györffy 1975. 302, 569. lábj.); a „szövetség puszta kinyilvánítása" (Kristó 1980. 266.); a „korábbi jó kapcsolat felbontása jeleként értelmezhető" (Bálint 1971. 309.). Mindhárom szerző a kutyára esküvés prekoncepciójából kiindulva magyarázza a történteket. Elfogadva érvelésüket, még mindig egy alapvető ellentmondás feloldása marad megválaszolatlanul: ha korábban a szlávok (dalamanciak) kutyaesküvel megerősített szövetséget kötöttek a magyarokkal, akkor miért az esküszegő ingerli, csúfolja ki, alázza meg a volt eskütársát és szövetségesét? Hiszen a szövetséget felbontó, a kutyaeskü jogszokását gyakorló szlávok azok, akikre a formális logikát követő magyarázat szerint is összekaszabolás várna. A kérdésre a válasz-véleményem szerint— a következő lehet: 1. a szlávok tudták, hogy a kutya kettévágása, szétszabdalása nem az elrettentést szolgálta (lásd később). 2. a 9-10. században a Fekete-tengertől az Alpokig „farkas módjára üvöltő" (Cirill-legenda, közli Györffy 1975.127), és a „kutyaszerű üvöltéssel rettenetes kiáltozást" csapó (Sank Gallen-i történet, közli Györffy 1975. 243.) Európában pusztítást és rettegést hozó pogány magyarok elé a szlávok megvetésük és gyűlöletük jeléül „kövér kutyát dobnak". A kövérség a telhetetlenséget, kapzsiságot; a középkori misztikában pedig a kutya/farkas - többek között - a hitetlenséget, hálátlanságot, rablásvágyat, mértéktelenséget és az érzékiséget szimbolizálta. Amikor a magyarok rátörtek Szászországra, a szlávok - megtorlástól nem kellett tartaniuk - egyszerűen kigúnyolták őket, „...meglehetősen tréfás kiáltozásaikkal jó messzire követték barátaikat". A kora középkori szimbolikus fogalomrendszerébe jól beleillik ez a kép. Hasonlatosan a magyarok más népeket illető jelzőjéhez: amikor Almos a kievi csata előtt vitézeit lelkesíti: „ne zavarodjatok meg az oroszok és kunok sokaságától, akik a mi kutyáinkhoz hasonlítanak. Mert a kutyák, (amint uruk szavát hallják, nemde) rögtön félelembe esnek?" (Anonymus Cap. 8.). 9 Ligeti 1962. 49, 156. Mongolok titkos története IV. 141.