Folia archeologica 40.
Kemenczei Tibor: Koravaskori sírleletek az Alföldről az Őskori Gyűjteményben
FOLIA AKCHAEOLOGICA XL. 1989. BUDAPEST KORAVASKORI SÍRLELETEK AZ ALFÖLDRŐL AZ ŐSKORI GYŰJTEMÉNYBEN KEMENCZEI Tibor A Nemzeti Múzeumban őrzött alföldi koravaskori sírleletek többségét Tompa. Ferenc tárta fel Füzesabonyban 1933— 1937 között. Itt három helyen kerültek el® temetkezések, az Öregdombnak nevezett középsőbronzkori településen, egy homokbányában, valamint a Csörszárok mellett. Az első lelőhely anyagát részben Gallus Sándor közölte. 1 Sajnos Tompa Ferenc ásatási naplója hiányosan maradt meg, rajzok pedig egyáltalán nincsenek. Az ásatás alaprajza, a napló adatai és a fényképfelvételek alapján azonban meg lehet állapítani egyes temetkezések helyét, s azt, hogy egyes leletek melyik sírhoz tartoztak. Fii%esabony — Öregdomb: a község délkeleti részén, a Laskó patak mellett fekvő bronzkori teli településbe ásott sírok közül Tompa Ferenc 15-öt talált meg. A halomról 1976-ban és 1984-ben is kerültek elő olyan bronztárgyak, amelyek feldúlt sírokhoz tartozhattak. 1. a—b sírok: helyükről nincs említés a naplóban. Az egyikből egy koponya maradt meg, amely 30 cm mélységben volt, a másodikban egy 15 év körüli gyerek hiányos csontváza feküdt. 1 с sír: а VII. ásatási szelvény déli falában gyerek csontváza, mellette két bronzhuzalból készített spirális kartekercs. Atm: 5,8 és 5 cm, lelt. sz.: 33. 1939.6 (3. ábra 1-2). Gallus-Horváth 1939, 3.t. 3-4. 7. sír : a XV. árokban. Iránya: ÉN Y-DK. Baloldalt, zsugorított helyzetben fekvő csontváz. Mellékletek a koponyánál: 1. Urnaalakú edény, fekete. M: 25,5 cm, lelt. sz. 31.1950.1 (3. ábra 3); 2. Csiszolt kőbuzogány, átm: 7,1 cm (3. ábra 9); 4— 8. Bronzgombok, hátlapjukon karika alakú fül van. Atm: 3,9 — 4,1 cm, lelt. sz: 2.1949. 1 — 6. Az egyik darab a koponya alatt volt (3. ábra 4— 8). Gallus— Horváth 1939, 1. t. 2-7. 2. sír: 7 — 8 éves gyerek temetkezése. A csontváz alsó végtagjai hiányoztak. Irány: ÉNY—DK. Mellékletek az állcsont alatt és a mell tájékán: 1 — 3. Bronz pitykegombok, elvesztek; 4—14. Tölcséralakú bronzlemez csüngők. A leltárkönyvben tíz darab szerepel. H: 2—2,3 cm, lelt. sz. 2.1949.7 (3. ábra 10); 15. Füles agyagcsésze, sötétszürke. M: 4,5 cm, lelt. sz: 31.1950.2 (3. ábra 11). Gallus — Horváth 1939, 1. t. 8-12. 1 Gallus- Horváth 1939, 1-5. t.